Előfizetői tartalom

Magyarok tízezrei ülnek egy több milliós időzített bombán, az utolsó pillanatban még léphet a Tisza-kormány

267 ezer fiatal házaspárnak van babaváró hitele a 2025 végi adatok szerint, ebből 77 ezer még nem teljesítette az első öt évben elvárt gyermekvállalást, ami a futamidő végéig biztosított kamatmentes törlesztés feltétele lenne. Fontos dátumhoz közeledünk: 25 ezer házaspár számára július 1-jével lejár a gyermekvállalás határideje, köztük azoké is, akik két éve haladékot kaptak erre. A Portfolio számításai szerint 1,9 és 3,7 millió forint között szóródik az a kamattámogatási összeg, amit egy összegben vissza kellene nekik fizetniük 120 napon belül, vagyis október végéig, emellett a hitel törlesztőrészlete is megugorhat, tipikus esetben 45 ezerről 81 ezer forintra. Ha csak nem lép a kormány az utolsó pillanatban, amire többféle lehetősége is van, de egyik sem könnyű, és többségük az erkölcsi kockázat (moral hazard) kockázatával jár.

Három sürgős döntés a pénzügyeinkről Ahogy a választások utáni héten már írtunk róla, három olyan sürgős teendőt örökölt az új kormány az előzőtől, amely közvetlenül érinti a mindennapi pénzügyeinket: 2026. június 30-án járt volna le a jelzáloghitelek 2022 óta érvényben lévő kamatstopja, amely a 2021. októberi szinten maximálta a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés