Portfolio signature

Lakáshitelek a forróságban: megkeverték a bankok a kártyáikat, de a nagy változások még előttünk állnak

Egy 30 milliós lakáshitel esetében több mint 4 millió forintot nyerhet a hitelfelvevő húsz év alatt csak azzal, ha 6,5% helyett 5,5%-os piaci kamattal tudja felvenni a hitelt. Néhány hete úgy tűnt, erre lesz is kilátás, hiszen az utóbbi hónapokban szépen csökkentek a piaci hozamok. Hiába gondoltuk azonban július elején, hogy az OTP kamatcsökkentését a versenytársak is tömegével követni fogják, egyelőre nem tart a lakáshitelpiac ezen a kamatszinten. Utánanéztünk, mit ajánlanak a bankok augusztus közepén a piaci lakáshiteleik esetében, és hogyan keverték meg a kártyáikat az Otthon Startnál. A lakáshitelezés jövőjéről szeptemberi Future of Finance 2026 konferenciánkon is sok szó lesz, nem érdemes lemaradni róla.
Szeptember 23-án lesz a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciája, amelyen feltárul a pénzügyek jövője, érdemes eljönni.

Az MNB legutóbbi adatai szerint júniusban a lakáshitel-szerződések 55%-át, összegüket tekintve a 69%-át kötötték meg az Otthon Start Programban.

Nem szorította ki tehát teljesen a piaci hiteleket az Otthon Start, ami leginkább annak köszönhető, hogy 1. sokan egészítik ki az 50 milliós maximum összeg miatt piaci hitellel is, 2. a 100 millió feletti társasházi lakásokra és 150 millió feletti családi házakra nem vehető igénybe, 3. akinek 50% feletti lakástulajdona van, vagy az elmúlt tíz évben több 50%-os lakástulajdona is volt (néhány speciális esetet kivéve), az nem jogosult a programra.

Így hát a piaci lakáshitelezés is zajlik tovább, csak kisebb volumenben, a jegybank adatai szerint júniusban épp 6,44%-os átlagkamattal.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés