10 legendás pénzügyi csalás, amibe beleremegett a világ

Huszák Dániel

1 2 3

A legnagyobb könyvelési csalás Amerikában és Európában, csalás virtuális pénzzel, a legnagyobb piramisjáték.

Enron



Forrás: Shutterstock
Az Enronhoz köthető a világ legnagyobb könyvelési csalása, amibe a vállalaton kívül a világ akkor ötödik legnagyobb könyvvizsgálója, az Arthur Andersen is belebukott.

Az energiaipari vállalat 1985-ben jött létre két vállalat összeolvadásának eredményeképpen, 22 ezer embernek adtak munkát és a 2000-es árbevételük 101 milliárd dollár volt. 2001-ben robbant ki a botrány, amikor kiderült, hogy "kreatív könyveléssel" a cég adósságainak és veszteséges üzleteinek jelentős részét eltüntették. Az Enron 90,75 dolláros részvényárfolyama 1 dollár alá esett alig egy év alatt, végül 2004-ben felszámolták a vállalatot. Kenneth Lay, a társaság vezérigazgatója meghalt, mielőtt elítélhették volna.

Érdekesség, hogy a botrány előtt a Fortune hatszor egymás után a világ leginnovatívabb vállalatának választotta az Enront.

A japán virtuális pénz



Forrás: Shutterstock
Nami Kazucugi a japán L&G vezetőjeként sajátos ötlettel állt elő, hogy megoldja a cége anyagi problémáit: 2004-ben elkezdett virtuális pénzt kibocsátani azoknak, akik legalább 100 ezer jent fektettek a cégébe. Az "Enten" névre keresztelt virtuális pénzt csak az L&G fogadta el, ráadásul minden évben 36%-kal növelték az értékét. Az Entenre komplett szektát épített fel a japán üzletember, híres zenészek, tévésztárok hirdették a "jövő fizetőeszközét", egyes befektetők egy "valóra vált álomnak" nevezték az alternatív fizetőeszközt.

Amikor az L&G osztalékot is Entenben kezdett fizetni, már sok volt a befektetőknek és számos nagytőkés kiállt a vállalat mögül, a séma bedőlt. Namit letartóztatták és 18 évre börtönbe küldték.

A mai napig egyébként számos hasonló, főleg a Bitcoin hírére építő kamu-kriptopénz terjed a világban. A kibocsátok jellemzően ezek "árfolyamát" hasraütés-szerűen határozzák meg és fizetőeszközként csak a kibocsátó saját kereskedelmi hálózatában lehet fizetni.

Parmalat



Forrás: Shutterstock
Nincs olyan ember Magyarországon, akinek ne lett volna tele a hűtője Parmalat tejtermékekkel az ezredfordulón, az olasz vállalat rendkívüli ütemben terjeszkedett Európában. Az akvizíciókat viszont nagyrészt hitelből intézte a cég és számos üzletág veszteséget kezdett el termelni, mindezt szép gondosan igyekezett a menedzsment derivatív ügyletekkel elrejteni.

Miután a vállalat a semmiből egy 300 millió eurós kötvénykibocsátást jelentett be és ez bedöntötte a részvények árfolyamát, elkezdték megvizsgálni a cég könyvelését és kiderült, hogy majdnem 4 milliárd eurónyi számlapénz a cég könyveiben nem is létezett.

Összesen mintegy 14,3 milliárd eurónyi adóssága volt a Parmalatnak, ami a hivatalosan bevallott összeg nyolcszorosa volt.

A cég vezetőjét, Calisto Tanzit és még öt üzlettársát letartóztatták. 2011-ben, a Lactalis vásárolta fel a céget, miután az csődöt jelentett.

Bernie Madoff



Forrás: Don Emmert, AFP
Bernard Lawrence "Bernie" Madoff 1960-ban alapította meg a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC-t, 2008-ban derült ki, hogy a Wall Street egyik legelismertebb szakembere egy masszív Ponzi-sémát működtet.

Egyes becslések szerint a '80-as évek végén, '90-es évek elején kezdett piramisjátékként működni Madoff vagyonkezelési üzletága, 1999 előtt azonban ez még senkinek nem szúrt szemet. Harry Markopolos és csapata akkor háromszor is jelentette az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC), hogy szerintük lehetetlen azt a hozamot elérni normál piaci körülmények közt, amit Madoff produkált, az SEC azonban nem foglalkozott vele.

Madoffék gyakran előre eldöntötték, hogy egy adott ügyfél mekkora hozamot fog kapni, majd utólag igazolásokat állítottak ki arról, hogy milyen (fiktív) ügyleteken érték ezt el. A kereskedési jelentéseket egy számítógépes program mellett külön személyzet hamisította. A csaló pénzember egyébként a Nasdaq elnöke is volt 1996 és 2003 között.

2008-ban a fiai buktatták le Madoffot, akiknek elvileg fogalmuk sem volt egészen addig a csalásról.

2009-ben vonult börtönbe a 71 éves svindler, a maximálisan kiszabható 150 éves büntetést kapta meg. A történelem legnagyobb pénzügyi csalását vitte véghez, összesen 65 milliárd dollárnyi kárt okozott a befektetőinek.

A botrányba mindkét fia belehalt, Mark Madoff öngyilkos lett, Andrew Madoffot pedig limfóma vitte el 2014-ben.

(Forrás: CBS News, Telegraph, Economic Times, Forbes, The Richest, Bloomberg, Wikipedia)
1 2 3

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF