10 hihetetlen bitcoinos őrület, amivel pillanatok alatt eléghet az összes pénzed
Befektetés

10 hihetetlen bitcoinos őrület, amivel pillanatok alatt eléghet az összes pénzed

1 2 3

7-5.

Confido



10 hihetetlen bitcoinos őrület, amivel pillanatok alatt eléghet az összes pénzed
Fotó: Shutterstock
A Confido egy ígéretesnek tűnő, okosszerződésekkel foglalkozó startup volt, ICO-ra, vagyis a kriptopénzeik kriptotőzsdére való bevezetésére készültek, melyhez pénzt gyűjtöttek. A cég vezérigazgatója, egy bizonyos holland származású Joost van Doorn állítólag megjárta az eBayt, a Pepsit és a Zalandót is.

375 ezer dollárt gyűjtött össze a Confido stábja, aztán ICO előtt leléptek a pénzzel. Van Doornról utólag pedig kiderült, hogy nem dolgozott a fent említett cégeknél, nem holland, sőt, valószínűleg még csak nem is Van Doorn. A mai napig nem találják, pedig az FBI is keresi.

Invia World



10 hihetetlen bitcoinos őrület, amivel pillanatok alatt eléghet az összes pénzed
Fotó: Shutterstock
Az Invia World egy osztrák alapítású, tavaly óta működő, állítólagos kriptopénz-bányászcég, Magyaroszágon is nagyon aktívak (úgy tudjuk, már legalább 2000 embert megkörnyékeztek). A cég menedzsmentjét piramisjátékosok és MLM-guruk alkotják, akik a semmiből állítólag megvették a világ legnagyobb Bitcoin-bányáját, a Bitmaint és egy másik kínai bitcoinbányát is. A befektetőket teljesen indokolatlanul egy hatalmas jutalékokkal és bónuszokkal működő MLM-rendszeren keresztül csábítják a céghez.

Az állítólagos bányászcég sztorija ezer sebből vérzik: semmi bizonyítékot nem tudnak szolgáltatni szakértelmükről, infrastruktúrájuk meglétéről, a Bitmain és kriptopénz-bányáik megvételéről, vagy arról, hogy miért kellenek nekik a világ legnagyobb bitcoinbányájához új befektetők, illetve a megszerzésükhöz szükséges MLM-rendszer. Az Invia World körüli anomáliákról itt írtunk:

Hedgeconnect

A tavaly novemberben indult Hedgeconnect a világ első kriptopénzes hedge fundjaként hirdeti magát (nem az), állítólag ICO-kba és a BitConnecthez hasonló "hitelezési platformokba" fektet. A befektető úgy is kap hozamot, hogy a "kereskedési robotnak" adja a pénzét (akár a BitConnectnél vagy a Bitpetitenél), de úgy is, ha semmit nem csinál vele, csak a Hedgeconnect tárcájában hagyja, sőt, új tagok toborzása esetén is jár jutalék. Havi 40% körüli hozamot ígérnek ügyfeleiknek, napi 0,1-0,3%-os garantált hozam mellett.

A Hedgeconnecttel kapcsolatosan is számos kérdőjel felmerül: a tulajdonosok kiléte teljesen ismeretlen (ami lehetővé teszi a csapatnak, hogy ha rosszban sántikál, nyomtalanul eltűnjön), nem derül ki, hogy mibe fektetnek (felmerül a gyanúja annak is, hogy semmibe, hanem az új belépők pénzéből fizetnek hozamot), a White Paperjükön pedig egy szó sincs az állítólagos kriptopénz konkrét működéséről, sőt, jól hangzó marketingszövegeken kívül semmi nem látható rajta.
1 2 3
facebookshutter
FrankfurtTőzsde
allampapir
BÉT
GettyImages-1132938888
Varhelyi Oliver hetfon mar atment a vizsgan
GettyImages-1171927220
trump
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
allampapir