nikola 2
Befektetés

Sötét felhők gyülekeznek a Nikola felett, újra zuhan az árfolyam

Portfolio
A Nikola volt az elmúlt hónapok egyik sztárja a tőzdéken, a részvénykibocsátás óta az árfolyam szárnyalt, de most úgy tűnik, hogy az inga a másik irányba lendült ki. A Hindenburg szeptember 10.-i cikke óta egy sor vád érte a céget, vizsgálódik a tőzsdefelügyelet, lemondott a vállalat alapító vezetője, Trevor Milton, tegnap a BP jelentette be, hogy eláll egy esetleges partneri viszonytól a botrányok miatt. Ám ezzel nincs vége, ma a tőzsdenyitás előtti piacon újabb 10 százalékot esett az árfolyam, miután a Wedbush elemzője 45 dollárról 15 dollárra csökkentette a célárat, semleges helyett alulsúlyozási ajánlás mellett.
Újabb részvénykibocsátás jön a magyar tőzsdén, következő befektetői Klubunkon a DM-KER sztoriját, a kibocsátás részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.

Szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne történne valami fontos dolog a Nikolával. Szeptember 10-én a Hindenburg Research írt arról, hogy a Nikola gyakorlatilag egy csalás, aztán lemondott a vállalat első embere, tegnap pedig közel 26 százalékot esett az árfolyam, miután a BP bejelentette, hogy eláll a céggel kötött előzetes megállapodástól. A Nikola hidrogén töltőállomások telepítéséhez és üzemeltetéséhez keresett partnert, mivel a kiépített töltőhálózat alapfeltétele lenne a cég üzleti modelljéhez.

A Nikola a tervek szerint a vállalat 7 éves vagy 700 000 mérföldes bérleti szerződéssel ajánlaná fel a teherautóit az ügyfeleknek, az ár már a karbantartás és a saját töltőhálózaton keresztül az üzemanyagot is tartalmazná. A BP-vel kötött megállapodást alig pár nappal azután tették volna közzé, hogy a Nikola külön megállapodást kötött a General Motors-szal, melyben a két vállalat együttműködött volna egy elektromos kisteherautó fejlesztésében. A Nikola az együttműködés keretében akkumulátorokat és üzemanyagcellákat is vásárolt volna.

A szerdai zárásig a cég a Hindenburg jelentés óta értékének mintegy felét vesztette el,

és bár a GM kitart a megállapodás mellett,

a cég alapítója hétfőn lemondott, és törölte széles körben követett Twitter fiókját is.

Ma a tőzsdenyitást megelőző kereskedésben már közel 10 százalék mínuszban is állt a cég részvényárfolyama, miután Dan Ives, a Wedbush elemzője 45 dollárról 15 dollárra csökkentette a Nikolára vonatkozó célárát, semlegesről alulsúlyozásra módosítva az ajánlást. Az elemző a kockázatok emelkedése miatt döntött a leminősítés mellett, véleménye szerint a jelenlegi árszinten hozam/kockázat arány nem áll arányban egymással.

A szerdai kereskedésben a nikola 21,15 dolláron zárt, ez közel 26 százalékkal magasabb, mint a Wedbush új célára.

Az elemző továbbra is úgy véli, hogy a Nikola hidrogéncellás technológiája megvalósítható, de a cég az elmúlt négy évben égette a készpénzt, és bár komoly rendelésállománnyal rendelkezik, szállítás eddig egy esetben sem történt.

A Nikola sztori felett sötét felhők gyülekeznek a felmerülő vádak megválaszolásáig, különösen, ha a cég a közeljövőben sem teljesít konkrét megrendeléseket. A Nikola bevétellel nem rendelkezik, és már megjelentek a vetélytársak is a cég potenciális piacán (Tesla, Daimler)

-mondta el gondolatait Dan Ives

A Nikola árfolyama a tőzsdei bevezetése óta így is több mint megduplázódott a tegnapi záróárat figyelembe véve, de az elmúlt 3 hónapban több mint 70 százalékot vesztett értékéből.

A mai tőzsdenyitás előtti kereskedésben már 9.6 százalék mínuszban is állt az árfolyam, a cikk írásának pillanatában 9 százalék esésben van, így 20 dollár alá kerülhet a cég árfolyama.

nikola

(MarketWatch)

Címlapkép: Nikola

Találd meg a neked való befektetési alapot!
100 forint mnb
bezárt üzlet - koronavírus
felnott_tanul_dolgozik_baba_home office
kórház
fedusa_shutter
magánegészségügy kórház klinika
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online előadás
Gyakorlati útmutatás kezdő tőzsdések számára.
Online előadás
Elemzések és kereskedési ötletek.
Zoom corona