Előfizetői tartalom

10 százalék körüli fix hozam? Idén is működik a nagy szuperállampapír-trükk

A lakás-takarékpénztári szerződések állami támogatásának megszüntetése óta a szuperállampapírral kombinált babaváró hitel a talán legmagasabb, kiszámítható hozamú rendszeres megtakarítási forma Magyarországon. Ha például valaki fiatal házasként idén februárban fogja felvenni a kölcsönt, majd azonnal befekteti MÁP+ kötvénybe, e tőkeáttételes ügylet révén csaknem 10 százalékos hozamot érhet el. Mégpedig úgy, hogy gyermek sem kell ehhez, bemutatjuk, hogyan.


Felvennéd a babaváró hitelt? Kalkulálj a Pénzcentrum kalkulátorával!

A Portfolio megbízásából a Gemius által még tavasszal elvégzett reprezentatív internetes kutatás azt mutatta, hogy akik már felvették a babaváró hitelt, azok 24%-ban befektetési célra vették igénybe. A befektetők 60%-a a MÁP+, 9%-a a PMÁP lakossági állampapírt választotta.

Emellett azt is tudjuk, hogy a babaváró hitelt felvevők 3%-a soha nem szeretne gyermeket. Racionális lehet az ő magatartásuk is, ugyanis nem szükséges a gyermekvállalás ahhoz, hogy az egész babaváró sztorit a szokásos 20 éves futamidő helyett 5 évre redukálva számottevő hozamot érjünk el. Ehhez a babaváró hitelt a MÁP+ állampapírral, közkeletű nevén a szuperállampapírral érdemes kombinálni.


Miként lehetséges ez?

Mivel egy hitel és egy befektetés kombinációjáról van szó, tőkeáttételről beszélünk, de más, nem fix hozamú befektetésekkel ellentétben ez nem jelent extra kockázatot, hiszen a már felvett babaváró hitel törlesztése mellett a szuperállampapír hozama is teljesen kiszámítható a következő 5 évben, ameddig e kettő kombinációja tart. Mivel a szuperállampapír-egyenleg fokozatosan emelkedik, a hiteltartozás pedig a törlesztésekkel csökken, a MÁP+ befektetés törlesztési nehézség esetén biztos fedezetül is szolgál.

Miről szól még ez a cikk?

  • Így érdemes kombinálni a babaváró hitelt és a MÁP+ állampapírt
  • Ezért számít az időzítés
  • Hozamok és 5 év alatt elért nyereségek

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés