A Brent határidős jegyzése 0,9 százalékos, a WTI-é 3,1% feletti pluszban van, szokatlan módon teht a WTI felárral cserélt gazdát a Brenthez képest. Piaci elemzők szerint ez nem valódi értékeltolódást jelent, sokkal inkább
az azonnali szállítások iránti rendkívüli keresletemelkedést tükrözi.
A WTI legközelebbi lejáratú határidős kontraktusa ugyanis májusi, míg a Brenté júniusi szállításra szól.


Irán egyelőre nem mutatta jelét annak, hogy elfogadná Trump ultimátumát, és kedd éjfélig megnyitná a Hormuzi-szorost. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: "
egy egész civilizáció hal meg ma éjjel,
ha Teherán nem köt megállapodást. Ezen a tengerszoroson halad át a globális olaj- és LNG-forgalom mintegy ötöde. Pakisztáni források szerint az amerikai-iráni tárgyalások közvetítése jelenleg is folyamatban van.
A határidő közeledtével az Irán elleni csapások egész nap fokozódtak. Iráni médiajelentések szerint vasúti és közúti hidakat, egy repülőteret, egy petrolkémiai üzemet, valamint elektromos távvezetékeket is találat ért. Robbanásokat jelentettek a Harg-szigetről is, ahol Irán legfőbb olajexportáló kikötője található. Eközben Irán szaúd-arábiai célpontokat is támadott. A Forradalmi Gárda közlése szerint csapást mértek a dzsúbaili petrolkémiai komplexumra, amely Szaúd-Arábia petrolkémiai iparának központja.
Az öböl menti olajtermelők exportjának akadozása egyes országoknak váratlan bevételi többletet hozott. Ilyen volt például Irán, Omán és Szaúd-Arábia, miközben más államok dollármilliárdokat veszítettek. Az OPEC+ vasárnap megállapodott a májusi kitermelési kvóták napi 206 ezer hordóval történő emeléséről. Ez az emelés azonban nagyrészt csak jelképes marad.
A Hormuzi-szoros lezárása miatt ugyanis a tagállamok egy része nem tudja növelni a kitermelését.
Szaúd-Arábia vörös-tengeri, janbúi kikötőjéből a nyersolajexport heti összehasonlításban mintegy 15 százalékkal, napi 3,9 millió hordóra esett vissza.
A kormányok világszerte próbálják tompítani az emelkedő energiaárak fogyasztókra gyakorolt hatását. Kína ismét a szokásos mérték felére korlátozta az üzemanyagárak emelését, míg a japán pénzügyminiszter szoros egyeztetést ígért a G7-partnerekkel. Az Egyesült Államokban a nagy elemzőházak továbbra is két kamatcsökkentéssel számolnak a Fed részéről 2026-ban. Ez szembemegy a jegybank legutóbbi előrejelzésével, a Fed ugyanis a közel-keleti konfliktus okozta inflációs aggodalmak miatt csupán egyetlen, negyed százalékpontos kamatvágást vetített előre.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
A Panama-csatornán át húzná be az életmentő LNG-t Európa
Optimálisnak nem nevezhető az útvonal, de rákényszerülhetnek az uniós vállalatok.
Bíróságon bukott ki az igazság a szórakoztatóipari óriásról: átverték a vásárlókat, zuhannak a részvények
Kiszivárgott a belső üzenetváltás is.
Cser-Palkovics: teljesen új vezetés kell a Fidesznek
Székesfehérvár fideszes polgármestere több ponton is kritizálta a leköszönő kormány választás kampányát.
Fellélegezhet végre a világ? – Kéznyújtásnyira a megállapodás Amerika és Irán között
Néhány részlet már ismert.
Nagyot kaszált a CATL: egy új tervvel még nagyobbat szakítanának
Megdobta a piacokat a helyzet.
Ijesztő jövőt vázolt fel az olajhatalom: ami eddig zajlott a piacon, még csak a kezdet lehet
Hamarosan mindenkit elérnek a hatások.
Kormányváltás: válás után is maradhat a CSOK és a CSOK Plusz? Mi lesz a Babaváróval?
A TISZA Párt programja szerint válás esetén nem kellene visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszhoz kapcsolódó kedvezményeket, ami érdemi fordulatot jelentene a mai szabályokhoz képest. Jelenleg
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A profi sport ESG-vállalásai ma már megkerülhetetlenek, a tényleges környezeti hatás azonban sokszor jóval összetettebb, mint amit a látványos vállalások sugallnak. Duha Bence cikksorozatának
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Ezek a részvények lehetnek a választás nagy nyertesei: a Concorde és az Accorde szakértőit kérdeztük
Gyurcsik Attilával és Bukta Gáborral beszélgettünk.
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


