A Metals Focus tanácsadó cég hivatalos adatokon alapuló elemzése szerint a Török Köztársaság Központi Bankja (CBRT) február 27. és március 27. között 52 tonna aranyat értékesített. Ezzel a nettó aranytartaléka 440 tonnára, azaz több mint kétéves mélypontra csökkent. Emellett a jegybank mintegy 79 tonnára vonatkozó aranyswap-ügyletet is kötött. Ennek keretében aranytömböket helyezett ki, tovább növelve a piacon elérhető kínálatot. Az eladások és a csereügyletek együttes értéke a jelenlegi árakon számolva közel 20 milliárd dollárt tesz ki.
Az eladások üteme március végére felgyorsult: az utolsó héten önmagában 31 tonna arany került a piacra. Uğur Gürses, a CBRT aranytartalék-kezelési osztályának korábbi munkatársa szerint a lépés mögött a dollarlikviditás iránti megnövekedett igény állt, mivel a jegybank a tartalékainak 60-70 százalékát aranyban tartotta.
Gürses úgy véli, hogy 50 tonnányi arany piacra kerülése jelentős hatást gyakorolhat az árakra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bank jelenleg már elegendő likviditással rendelkezik, így nincs azonnali szüksége további eladásokra.
A jegybanki eladások meghatározó tényezői voltak a márciusi 11,5 százalékos aranyáresésnek, amely az elmúlt 18 év legrosszabb hónapjának számít. Az arany árfolyama a januári, trójai unciánkénti 5500 dollárt meghaladó csúcsról nagyjából 4650 dollárra esett vissza. "A jegybanki eladások jelentik a domináns mozgatórugót az elmúlt hetek ezer dolláros áresése mögött" - mondta Nicky Shiels, az MKS Pamp elemzője. Hozzátette: a piac eddig a jegybankokra mint természetes vevőkre tekintett, de a friss adatok és a hivatalos nyilatkozatok egyértelműen cáfolják ezt a feltételezést.
Az aranyértékesítés azonban nem kizárólag török jelenség. Oroszország januárban és februárban 15 tonnát adott el. Emellett Lengyelország jegybankelnöke az aranytartalékok értékesítését javasolta a védelmi kiadások finanszírozása céljából, bár a kormány ezt végül elutasította. A piaci szereplők szerint további eladásokra lehet számítani az energiaválság által sújtott olajimportőr országok, például India, illetve a jelentős aranytartalékokkal rendelkező közép-ázsiai államok részéről. Törökország nettó nemzetközi devizatartalékai egyébként az iráni háború kitörése óta csaknem a felére, 46 milliárd dollárra csökkentek.
Ugyanakkor nem minden jegybank csökkenti az aranykitettségét. A Kínai Népbank márciusban 160 ezer trójai unciát vásárolt, ami több mint egyéves csúcsot jelent a havi vásárlások tekintetében. A World Gold Council ázsiai és csendes-óceáni térségért felelős vezetője, Fan Saokaj szerint a felgyorsult kínai vásárlások az alacsonyabb árak kihasználásának szándékát tükrözhetik. "A jegybankok mindkét oldalon aktívan jelen vannak az arany mostani ármozgásában. Az arany iránti érdeklődés az elmúlt hónapokban megnőtt, de ez a folyamat mindkét irányban érvényesül" - fogalmazott a szakember.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Meglépi a két fegyvergyártó óriás: olyan fegyverprogram indul, ami teljesen átírhatja a kontinens védelmét
Ukrajnában már bizonyított.
Beszállítói függés: rengeteg magyar vállalat ügyvezetője ülhet időzített bombán úgy, hogy nem is tud róla
Szabó Mátét, az evoCRM üzletfejlesztési vezetőjét kérdeztük.
Kiderült, ki vásárolta meg az elhíresült intézmény egykori ingatlanát Óbudán
Az ingatlanegyüttest márciusban árverezte el az állami MNV Zrt.
A sztárgyógyszercég összeáll az OpenAI-jal, új készítményeket fejleszthet a mesterséges intelligencia
Stratégiai partnerséget kötöttek.
Lengeti a vörös zászlót a világszervezet az Európai Bizottságnál – ebből a tervből nagy baj lesz!
Súlyos veszélyt hordoz a doktrínaváltás, amit Brüsszel elkezdett.
Szivárognak a titkos dokumentumok: hirtelen óriási uniós pénzosztásra készül Brüsszel
Beérett a nyugati nagyhatalmak lobbija.
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


