A SingleMarket hamarosan egyéves lesz, a vállalati elérés pedig decemberben élesedett. Mi volt a fejlesztés mögötti stratégiai megfontolás, mennyiben igazolta az új fejlesztés az előzetes várakozásokat, és milyen főbb számok jellemzik a működését?
Nagyjából négy éve kezdtünk el gondolkodni egy teljes körű befektetési platform kialakításán. Felmerült, hogy külső, dobozos terméket implementáljunk, de végül a saját fejlesztés mellett döntöttünk, mert rugalmas, skálázható, csoportszinten is használható rendszert szerettünk volna felépíteni.
Tavaly júliusban indultunk el, csökkentett funkcionalitással, tudatosan pilot jelleggel. Eleinte a magyar és a német tőzsde volt elérhető, egy hónapja pedig egy igazán nagy lépéssel az amerikai piac is megnyílt a SingleMarketen ügyfeleink számára. A cél az, hogy ne csak egy-egy termékszegmenst fedjünk le, hanem a teljes befektetési szolgáltatási spektrumot.
A visszajelzéseket, olykor kritikákat folyamatosan elemezzük, tanulunk belőlük.
Az elmúlt év történései természetesen számokban is jól kifejezhetők: az indulás óta több mint 300 ezer megbízás érkezett, ebből 13 ezer devizaügylet és 10 ezer befektetési alaphoz kapcsolódó tranzakció történt. Tizenötezernél is több aktív felhasználónk van, 10 százalékuk vállalati ügyfélként használja a platformot.
A vállalati elérést tudatosan későbbre időzítettük, mikor már befektetési alapok is elérhetővé váltak a SingleMarketen. Sok cégnél jelentős likviditás halmozódott fel, amit a következő beruházásig nem betétben szeretnének „pihentetni”, hanem kedvezőbb hozam mellett kívánják elhelyezni. Ilyenkor felértékelődnek a likvid, alacsonyabb kockázatú, kötvényalapú vagy pénzpiaci jellegű megoldások. Ez egyébként nem csupán magyar specifikum, hanem a régióban is látható mintázat.
A SingleMarket mennyire illeszkedik a hagyományos befektetési szolgáltatásokhoz, és mennyiben kannibalizálhat bankon belüli szolgáltatásokat vagy termékeket? Milyen más, már ismert digitalizációs megoldással lehet szinergiákat találni?
Nem látunk érdemi kannibalizációt. Az OTP Csoportnak korábban nem volt ilyen egységes digitális befektetési rendszere, ami ilyen sok lehetőséget kínált volna az ügyfelek számára. Emiatt inkább azt érzékeljük, hogy új ügyfeleket érünk el, illetve a meglévő ügyfelek részéről is régóta volt igény egy platformra. Hosszabb távon pedig a régiós kiszolgálásban is építenénk rá, az egyik leánybankunkkal például már pilot szintjén készítjük elő a régiós kiterjesztését, de a SingleMarket akár white label megoldásként is értékesíthetővé válhat.
A szinergiák természetesen adottak. Ma mindenki ökoszisztémát épít, mi is ebben gondolkodunk.
Más igényei vannak annak, aki évente néhányszor vált devizát vagy vesz pár részvényt, mint aki aktívan kereskedik. Fontos, hogy az ügyfél a számára megfelelő digitális csatornán érje el a szolgáltatásokat. A mindennapi bankolási funkciók, például a devizaváltás már ott vannak a mobilbanki környezetben, míg a fejlettebb befektetési funkciók a SingleMarketben érhetők el.
A cél az, hogy a befektetési szolgáltatásainkban ne több különálló alkalmazással jelenjünk meg, hanem egységes rendszerben tudjuk kezelni a különböző ügyfélcsoportokat: a lakossági ügyféltől a privátbanki ügyfélen át akár az intézményi és a vállalati felhasználásig. Sőt belső rendszerként is támaszkodnánk a platformra, hiszen rövidesen privátbanki tanácsadóink is használhatják.
Mely piaci szereplőket tekintik fő versenytársaknak? Neobankokat, hagyományos banki szereplőket, független fintechszolgáltatókat?
Mi reziliens rendszerben gondolkodunk. A cél az, hogy amit trendszerű ügyféligényként érzékelünk, azt gyorsan és magas színvonalon ki tudjuk elégíteni, miközben az árazásban is versenyképesnek kell lennünk.
A különbséget más szereplőkkel szemben abban látjuk, hogy nálunk egy nagybank stabilitása, biztonsági háttere, innovációs képessége és ügyfélkezelési tapasztalata áll a szolgáltatás mögött. Ha az ügyfél hibázik, panasza van, vagy segítségre van szüksége, akkor erre kialakult folyamataink vannak. Hogy mást ne említsek, magyar nyelvű ügyfélszolgálattal állunk a felhasználók rendelkezésére, a régiós országokban pedig helyi nyelven kell majd ugyanezt biztosítani.
Ez korántsem kézenfekvő a piacon.
Mennyire reális célkitűzés a klasszikus, fióki kisbefektetői ügyintézést a digitális térbe, jelen esetben a SingleMarketre átterelni? Kellően edukált ehhez a hazai piac, vagy hamar felső korlátokba ütközhet a felhasználók száma?
Magyarország digitalizációs szempontból nem feltétlenül a leggyorsabb piac a régióban. Vannak országok, ahol természetes, hogy több banki alkalmazás van a telefonjukon, és az ügyfelek könnyen váltanak közöttük.
A magyar piac lassabban mozog, de folyamatosan digitalizálódik.
Generációs különbség is van: sokan már mindent mobilon intéznek, másoknak továbbra is fontos a fióki jelenlét. A befektetési szolgáltatásoknál ugyanakkor a fióki kiszolgálás szerepe szűkül, ezért minél több egyszerű, kényelmes és biztonságos megoldást kell beépíteni az alkalmazásba. Ez tehát többszintű rendszert igényel, hiszen másra van szüksége egy lakossági ügyfélnek, és másra egy aktív kereskedőnek. Utóbbiaknál akár AI-alapú lekérdezések, elemzések, kereskedési mintázatok, grafikonok, vizualizációk is fontosak lehetnek.
Mi lehet a SingleMarket vagy más hasonló digitális befektetési platform felhasználóinak fő motivációja? Magasabb hozamelvárás? Függetlenség az üzletkötőtől? Kényelem?
Mindegyik. Van, akinek a kényelem a fontos, hogy ne kelljen bemenni a fiókba, gyorsan és egyszerűen tudjon tranzakciókat indítani. Van, aki olyan termékeket, megoldásokat próbálna ki, amivel korábban még nem élt. Mások már befektettek korábban, de nem elégedettek a hagyományos termékek hozamával, ezért ismernék meg a platformon található további lehetőségeket.

A lakossági ügyfélkörnél néhány fő termékkör dominál: devizaváltás, állampapír, befektetési alapok, konzervatívabb eszközök, ETF-ek és egy-egy nagyobb vállalat részvénye. Ebben a szegmensben a legfontosabb az egyszerűség, a biztonság és az, hogy a szolgáltatás abba a digitális környezetbe illeszkedjen, amelyet az ügyfél már ismer.
Hogyan oldják meg a megfelelő tájékoztatást a befektetési kockázatokról és lehetséges következményekről a platformon belül?
Minden befektetővédelmi szabályozásnak meg kell felelni. A teljes MiFID-folyamaton végigvezetjük az ügyfelet, így a rendszer figyelmeztet, ha egy adott termék nem megfelelő számára, mert nincs hozzá kellő tudása, tapasztalata.
Ebben a munkában a risk management, a compliance és a retail csapatok is aktívan részt vesznek.
Körülbelül egy hónapja jelentették be, hogy az ügyfelek számára elérhetővé váltak az amerikai tőzsdék, konkrétan a New York Stock Exchange (NYSE) és a Nasdaq. Miért jelent ez fontos lépést a szolgáltatás életében?
Az amerikai piac nélkül ma már nem lehet igazán teljes értékű befektetési portfóliót építeni. A globális befektetői figyelem jelentős része az amerikai piacra, azon belül is az AI-hoz kapcsolódó ökoszisztémára irányul. Nemcsak a nagy technológiai cégekről van szó, hanem a félvezetőgyártókról, adatközpontokról, infrastruktúra-szolgáltatókról és minden olyan vállalatról, amely kapcsolódik az AI-beruházási hullámhoz.
Arról persze lehet vitatkozni, hogy hype-ról van-e szó vagy amit látunk, az racionális várakozás.
Az amerikai piac összességében nagyon jól teljesít, a geopolitikai és politikai kockázatok mellett is. Európa több területen, például adatközpontokban és modern digitális infrastruktúrában lemaradásban van, ezért is keresik sokan az amerikai kitettséget.
Hogyan kezeli a platform az amerikai értékpapírokból származó hozam adózási kérdéseit, különös tekintettel a magyar-amerikai kettős adóztatást elkerülő egyezmény megszűnésére?
Ez valóban fontos kérdés, és nem gondolom, hogy gyorsan megoldható lenne. A részvény-adásvételekből származó árfolyamnyereségre ugyanakkor azonos szabályok vonatkoznak a magyar és külföldi piacok esetében. Tehát egy ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem után – ami az adóévben elért összes ügyleti nyereségnek az összes ügyleti veszteséget meghaladó összege – 15 % személyi jövedelemadót kell fizetni, szociális hozzájárulási adó fizetése nélkül.
Az OTP Bank az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekről igazolást állít ki, és adatot szolgáltat a NAV felé, így ezek a tételek megjelennek a következő évi szja-bevallási tervezetben. Egy Tartós Befektetési Számlán elért árfolyamnyereség azonban a feltételek teljesülése esetén az ötéves lekötési időszak végén adómentessé válhat.
Az osztalék más kérdés: az egyezmény hiányában – a magyar adóterheken túlmenően – az amerikai kibocsátó forrásadót vonhat le. A magyar adóteher ebben az esetben legalább 5% személyi jövedelemadó és – figyelemmel a minimálbér összegének huszonnégyszeresét jelentő adófizetési felső határra –13% szociális hozzájárulási adó, ám ezek Tartós Befektetési Számlán az ötéves lekötési időszak végén elkerülhetőek. Dolgozunk azon, hogy az adózási folyamatokat egyszerűbbé tegyük, de magát az adóterhet ez nem szünteti meg.
A szolgáltatás indulásakor a magyar tőzsde mellett a német Xetra volt elérhető. Az amerikai nyitás után terveznek London vagy Párizs felé is nyitni? Mennyire jelent kockázatot a magyar tőzsde szempontjából, ha a befektetők könnyen és gyorsan érhetik el a külföldi tőzsdéket is? Nem vonja el ez önkéntelenül is a befektetői figyelmet?
Vannak határozott terveink, amelyekben London kiemelt helyen szerepel. Hosszabb távon az a cél, hogy az ügyfelek minden fontosabb piacot elérjenek, amelyek jogi és szabályozói szempontból is elérhetők. Technikailag egy új piac bevezetése nem tűnik nagy feladatnak, valójában azonban fejlesztést igényel, ezért priorizálni kell.
A végső cél, hogy a globális piacok minél szélesebb körét érhessék el ügyfeleink.
A magyar tőkepiac jelenleg erősen koncentrált, a forgalom döntő részét 2-3 részvény adja, miközben a BUX régiós összevetésben így is felülteljesít. A magyar tőkepiac fejlődéséhez és versenyképességének javításához, hozzá kell nyúlni azokhoz a piactorzító szabályokhoz, amelyek az elmúlt években a hazai befektetőket és befektetési szolgáltatókat terhelték. Ilyenek például a devizaváltási és tőzsdei ügyleteket érintő illetékek, vagy azok az előírások, amelyek befektetési alapokat kötelezik magyar állampapírok tartására.

A probléma az, hogy ezek sok esetben a hazai szereplőket sújtják, miközben a külföldi szolgáltatókra nem egyenlő mértékben vonatkoznak.
Az azonos tevékenység – azonos szabályozás elv alapján egyező versenyfeltételekre lenne szükség, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba a hazai szolgáltatók és befektetők a külföldi nagy szereplőkkel szemben.
Korábban említette, hogy a szolgáltatást idővel az OTP Csoport leánybankjaira is kiterjesztenék, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar tőzsdéhez akár több millió új befektető férhetne hozzá közvetlenül. Milyen pozitív hatása lehetne ennek a hazai piacra nézve?
Ha a SingleMarketet sikerül kiterjeszteni az OTP Csoport régiós ügyfélkörére, az többletkeresletet hozhat a magyar piacra is. Az OTP neve önmagában is vonzó lehet, és nehéz a BÉT-ről az OTP nélkül beszélni, hiszen a forgalom jelentős része ehhez a papírhoz kapcsolódik, de a fejlődéshez több hasonlóan dinamikus részvényre is szükség lenne. Jót tenne a piacnak, ha nagyobb, ismert magyar cégek is megjelennének a tőzsdén, de a közepes vállalatoknál is jótékony szerepe lehetne egy digitális, régiós befektetői elérést biztosító platformnak. Sok cég teljesíti a tőzsdei jelenlét feltételeit, jelentéseket készít, mégsem tud érdemi tőkét bevonni.
Ezen segíthetne egy nagyobb és aktívabb befektetői bázis.
Ha egy év múlva itt ülnénk, és arról kérdezném, hogyan sikerült az elmúlt időszak, mivel lenne elégedett?
Talán kicsit távolabbra tekintve, távlati célként, szeretnénk az OTP Csoport országaiban top hármas digitális befektetési szolgáltatóvá válni. Egy év múlva kifejezetten elégedett leszek, ha a SingleMarket dinamikus fejlődését látva, elmondhatom, hogy új termékekkel, új kereskedési eszközökkel és funkciókkal bővült a platform, az ügyfélszámunk és a tranzakciók száma jelentősen emelkedett.
Fontos mérföldkőként, legalább egy külföldi OTP csoporttag országban is megjelentünk a SingleMarket szolgáltatással és közben további országokban készítjük elő a bevezetést.
Azonban nemcsak a számok lényegesek, hanem az is, hogy a SingleMarket-élmény látványosan fejlődik: nemcsak új pénzügyi termékek jelennek meg, hanem az egész ügyfélút letisztulttá, gyorssá és régiós szinten is versenyképessé válik. Úgy érzem, jó irányba haladunk, és megvan az a lendület, amivel ezek a célok egy éven belül elérhetők.
Címlapkép és fotók forrása: Portfolio - Berecz Valter
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Sokkterápia a Volkswagennél - A modellek fele eltűnhet, teljesen új korszak kezdődik
A régi recept megbukott.
Akár 150 milliós bírság is jöhet: létfontosságú határidőt mulasztott el sok cég Magyarországon
A cégek túlnyomó többsége sikeresen megfelelt a követeleményeknek.
Drasztikusan apad a Duna: megszólalt a Vízmű Budapest vízellátásáról
Folyamatosak a szélsőségek a folyón.
Vége az ingyenes autózásnak: fizetőssé teszik az autópályákat és az utakat egy európai országban
Ekkortól kell mindenkinek matricát váltania.
Váratlan fordulat az OpenAI-nál: leállítják az egyik alkalmazásukat
Nem váltotta be a reményeket.
Hiába a beton és a védőháló, új módszerrel támadják az orosz drónok Ukrajna kulcsfontosságú létesítményeit
Más megközelítést alkalmaznak, egyelőre úgy néz ki, hogy sikeresen.
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
Kritikus betegség vagy baleset - Melyik biztosításra van igazán szükséged?
Márton 44 éves, kétgyerekes családapa, aki mindig arra készült, hogy egy autóbaleset vagy egy munkahelyi sérülés borítja fel az életét. Évekkel ezelőtt kötött is egy balesetbiztosítást,
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül A legtöbb vevő ott hibázik, hogy amikor az ingatlanvásárlás költségei
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Booz Allen Hamilton Holding Corporation - elemzés
A júliusi Top 10 hetedik helyezettje. A chartja alapján megérdemel egy elemzést, de leginkább azért, mert nagyon nagy esésben van, és talán így megtudom, hogy érdemes-e figyelni, vagy kerülni k
Egy ponton már kell az egészséges paranoia
A befektetők többsége ugyanarra a kérdésre keresi a választ: hogyan lehet magasabb hozamot elérni? Egy bizonyos vagyonszint felett azonban már egészen más válik fontossá. A... The post Egy pont
Túl rövid a világbajnokság ahhoz, hogy mindig a legjobbak győzzenek
Hiába dolgoznak a futball-világbajnokság modellezésén szuperszámítógépek, nincs az az algoritmus, ami képes lenne lemodellezni a focit. A világ legnépszerűbb sportja ugyanis túl esetleges ahh
Két hét múlva kifut a Winelovers River Night (x)
Korlátlan borkóstoló, naplemente, dunai hajózás vár július 23-án
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Magyarország is felült az AI-vonatra? Meglepő számokra bukkantunk
Mi húzza most az ipart?
Váratlan helyről jöhet megoldás a magyar vízhiányra: itt a forradalmi javaslat
Mélyebbre kell ásni a megoldásért.
Irán felrúgta az egyezséget: újra nagyon távol a béke
Trump mozgásterét belpolitikai nehézségek is szűkítik.


