Equilor: Emelkedő hozamok
"Az USA nem tudja feloldani a kialakult patt helyzetet a Hormuzi szorosban rövid távon, és 2 hónappal az időközi választások előtt már nem akarnak komolyabb katonai akcióba bonyolódni, ezért az Irán elleni gazdasági szankciók kerültek újból előtérbe. Ennek következménye, hogy a kockázati szintek magasan ragadtak egy olyan környezetben, amikor piac egyébként is rossz szemmel nézi az USA egyre kezelhetetlenebbnek tűnő államadósságát. Az új FED elnök és a pénzügyminiszter is verbális intervencióra kényszerült a folyton magasabbra araszoló USA hosszú hozamok csökkentése érdekében – nem sok sikerrel. A részvénypiacok eközben új csúcsokra értek, de a mesterséges intelligencia és azzal kapcsolatos iparágak finanszírozása egyre nagyobb likviditás kiszívó hatással bír. Az EURUSD árfolyam 1 százalékkal emelkedett, mivel a piac arra számít, hogy az egyensúlytalanság legalább részben a devizaárfolyamban fog lecsapódni, nem pedig a hozamokban.

Az európai tőzsdék is 2-3%-kal emelkedtek, míg a német 10 éves hozam 7 bázisponttal 3,27%-re emelkedett. Az EU-ban tovább emelkedett az infláció és a konjunktúra adatok is pozitívabban néznek ki, így a piac kamat emelést vár az EKB-tól szeptemberben.
A magyar hosszú hozamok lekövették a globális hozamemelkedést, az alapkamat viszont az előre eltervezett 25 bázisponttal csökkent, és az infláció meglepően lanyha alakulása megalapozza a további kamatvágásokat az év hátralévő részében. Az utolsó három hónapban példa nélküli többlet, 1000 milliárd Ft keletkezett a költségvetésben az új kormány kiadási oldalt érintő intézkedései miatt, a piac azonban a jövő évi költségvetésre és a konvergencia program sarokszámaira kíváncsi, amelyeket ősszel ismerhetünk meg.
Továbbra is bízunk a hazai eszközök felülteljesítésében, aminek katalizátora lehet az őszi fiskális jövőkép, az alacsony inflációs pálya pedig a hozamgörbe rövid oldalát támogatja gyorsabb kamatcsökkentések réven. A fejlett piaci részvények súlyát 20%-on tartottuk."

A portfólióajánló sorozatban a modellportfóliók devizák szerinti kitettségét is követjük. Az Equilor Alapkezelő modellportfóliójának devizák szerinti aktuális kitettségei:
- HUF kitettség: 40%
- EUR kitettség: 35%
- USD kitettség: 25%
- Egyéb devizás kitettség: 0%
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Nagy a baj Londonban: tömegével süllyednek meg a lakóházak a klímaváltozás miatt
A szárazság miatt zsugorodik a talaj.
Szabályosan szétverte Irán az amerikai Reaper-flottát - Súlyos veszteségek után jöhet a Wildfire
Gyorsan készen lehet a váltótípus.
Elképesztő hír terjed a nők sorkatonai szolgálatáról - Végül az EU rakott rendet a kérdésben, ami most fél Ukrajnát foglalkoztatja
Azt mondják, Oroszország felé vezetnek a szálak.
Megszólalt a Kreml a béketárgyalásokról: ennek nagyon nem fog örülni Trump elnök
Hogy lesz így bármilyen kompromisszum?
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.


