Tőzsdére lépett a Shein
Hosszú várakozás után kedden megkezdődött a kereskedés a Shein részvényeivel a hongkongi tőzsdén.
Az online divatkereskedő részvényeit 48,56 hongkongi dolláros áron értékesítették az IPO során, amivel a vállalat mintegy 1,74 milliárd dollárnyi friss tőkét vont be, és körülbelül 26,5 milliárd dolláros értékeltséget kapott.
A debütálás azonban meglehetősen visszafogottra sikerült.
Az árfolyam nap közben közel 10 százalékkal is az IPO-ár alá került, majd 48,50 hongkongi dollárig kapaszkodott vissza a zárásra. Ez gyakorlatilag stagnálást jelent az IPO-árhoz képest, és mintegy 26,3 milliárd dolláros piaci kapitalizációt eredményezett.

A visszafogott első napi teljesítményt ugyanakkor érdemes némi fenntartással értékelni. Az IPO során ugyanis a Shein felhígított alaptőkéjének mindössze 6,6 százaléka került piacra, ráadásul a cornerstone-befektetők részvényeire hathónapos zárolási időszak vonatkozik.
Ennek következtében jelenleg a vállalat részvényeinek nagyjából 5 százaléka forog ténylegesen szabadon a piacon.
Ilyen alacsony közkézhányad mellett az első kereskedési nap árfolyammozgása még nem feltétlenül tükrözi pontosan a szélesebb befektetői kör véleményét. Sokkal fontosabb próba jöhet 2027 márciusában, amikor lejár a cornerstone-befektetők hathónapos lock-up időszaka, és jelentősen nőhet a piacon elérhető részvények mennyisége.
A kereslet már a kibocsátás során sem volt kiugró: a lakossági tranche-ra 5,63-szoros, a nemzetközi részre pedig 2,59-szeres túljegyzés érkezett.
A Reuters szerint egyes népszerű hongkongi IPO-k esetében a lakossági túljegyzés ennek akár a sokszorosát, több százszoros értéket is elérhet.
Néhány évvel ezelőtt egészen más volt a hangulat a Shein körül
A vállalat 2022-ben közel 100 milliárd dolláros értékeltséget ért el a magánpiacon, amivel akkor
a világ egyik legértékesebb startupjának számított.
2023-ban egy újabb finanszírozási körben már 66 milliárd dollárra értékelték a társaságot, de még ugyanebben az évben olyan várakozások is megjelentek, hogy egy amerikai tőzsdei bevezetés során akár 90 milliárd dolláros értékeltséget is megcélozhat a vállalat.
Innen azonban hosszú és meglehetősen rögös út vezetett Hongkongig. A Shein már 2020 körül vizsgálta az amerikai tőzsdére lépés lehetőségét, majd 2022 elején ismét elővette a terveket, ezeket azonban a kedvezőtlen piaci környezet miatt ismét félretette.
2023 novemberében végül beadta amerikai IPO-kérelmét, és a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Morgan Stanley is részt vett a tranzakció előkészítésében. Az amerikai politikai ellenállás azonban egyre erősebb lett. A törvényhozók többek között a Shein kínai beszállítói láncával és a kényszermunkával kapcsolatos vádak miatt követeltek fokozott vizsgálatot.
New York helyett London, majd London helyett Hongkong
Az amerikai akadályok miatt a vállalat 2024-ben London felé fordult.
Júniusban a Shein végül benyújtotta dokumentumait a brit pénzügyi felügyelethez, és egy időben nagyjából 50 milliárd fontos, azaz több mint 60 milliárd dolláros tőzsdei értékeltségről is szó volt.
A londoni folyamat azonban szintén elhúzódott.
A brit hatóságok és politikusok többek között a vállalat ellátási láncával, munkakörülményeivel és a kínai Hszincsiang régióból származó alapanyagok esetleges használatával kapcsolatban fogalmaztak meg kérdéseket.
2025 áprilisára a brit pénzügyi felügyelet végül jóváhagyta a tőzsdei bevezetést, a szükséges kínai engedély azonban továbbra sem érkezett meg.
Így 2025 májusában újabb fordulat következett: a Shein feladta a londoni terveket, és Hongkong felé vette az irányt.
Júliusban már IPO-beadványt nyújtott be Hongkongban, a kínai értékpapír-felügyelet végső jóváhagyását pedig 2026 júliusában kapta meg.
A helyszínválasztás szimbolikus is volt, tekinve, hogy a Shein 2021 végén Szingapúrba helyezte át központját, és éveken keresztül globális vállalatként igyekezett pozicionálni magát.
A Reuters szerint azonban a hongkongi IPO érdekében ismét hangsúlyosabbá tette kínai kötődéseit és a kínai gazdasághoz való hozzájárulását. A cég tájékoztatása szerint globális logisztikai és teljesítési rendszerének továbbra is Kína a központja, dolgozóinak pedig közel 80 százaléka a szárazföldi Kínában található.
A Shein üzleti modellje is komoly ütéseket kapott
A négy évig húzódó IPO-folyamat alatt azonban pedig a befektetői hangulat változott meg, hanem a Shein egyik legfontosabb versenyelőnye is jelentősen gyengült.
Az üzleti modell egyik alapja ugyanis az volt, hogy kis értékű csomagok hatalmas mennyiségét közvetlenül Kínából juttatták el az amerikai és európai vásárlókhoz.
Az Egyesült Államok azonban megszüntette a 800 dollár alatti e-kereskedelmi küldemények vámmentességét biztosító úgynevezett de minimis mentességet, majd Európában is szigorították az alacsony értékű csomagokra vonatkozó szabályokat. Ez megemelte a Shein vám-, logisztikai és teljesítési költségeit.
A hatás már a számokon is látható: a Shein nettó profitja tavaly 39 százalékkal csökkent, az idei első negyedévben pedig veszteségbe fordult a vállalat. Az első negyedévben a bevétel éves növekedése mindössze 1,1 százalék volt, és a menedzsment szerint az első félév egészében is hasonló növekedési ütem várható.
Közben pedig az online divatpiacon is egyre élesebb a verseny, mindenekelőtt a Temu megjelenése miatt.
Még a nagy értékeltség-zuhanás után sem tűnik olcsónak
Mindez megmagyarázza, miért zsugorodott a Shein értéke négy év alatt közel 100 milliárd dollárról mindössze 26 milliárd dollárra.
Csakhogy még ezen az áron sem feltétlenül tűnik olcsónak a részvény.
A Saxo stratégája szerint a Shein a tőzsdei bevezetéskor nagyjából 15-szörös előretekintő eredményszorzón forgott, ami több mint kétszerese a rivális Temut tulajdonló PDD értékeltségének. A befektetők tehát továbbra is prémiumot fizetnének egy olyan vállalatért, amelynél jelenleg gyengébb a növekedési kilátás, miközben jelentős szabályozási és kereskedelmi kockázatokkal kell számolni.
A Shein az IPO-bevétel mintegy 80 százalékát technológiai fejlesztésekre, valamint márkája és globális jelenléte erősítésére tervezi felhasználni.
A tőzsdei bevezetés ugyanakkor nem csupán friss tőke bevonásáról szól. A vállalat korábbi finanszírozási körökben beszálló egyes elsőbbségi részvényeseknek akár 3,5 milliárd dollárnyi készpénzes kompenzációt és részvénykiigazítást is vállalt, miután az IPO a korábbi magánpiaci értékeltségeknél jóval alacsonyabb szinten valósult meg.
Címlapkép forrása: Zhang Xiangyi/China News Service/VCG via Getty Images
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Mintegy kétszáz embert evakuáltak a Brac szigetén pusztító tűz miatt
Az oltást az erős szél és a nehezen járható terep is nehezíti.
Nemcsak a pénzen és a technológián múlik a zöld átállás és az innováció? Különös dologra mutattak rá magyar kutatók
Sok múlik a cégvezetők gondolkodásmódján.
Kritikus ponthoz érkeztek a magyar fuvarozók, azonnali lépéseket várnak a kormánytól
Három sürgős követeléssel álltak elő.
Bod Péter Ákos, Surányi György, Zsiday Viktor – Sztárközgazdászok és a magyar gazdaság irányítói az ősz gazdasági csúcskonferenciáján
Közeleg a Budapest Economic Forum időpontja.
Kimondták az igazságot a mesterséges intelligenciáról: a dolgozók imádják, de a profit még várat magára
Ez lesz a következő nagy feladat.
Elon Musk és a techvezérek is vészféket húznának az MI fejlesztésben: közel kerültünk a katasztrófához
Ritka, hogy ekkora az egyetértés a techcégek vezéreinél.
Váratlan döntést hozott a kormány: fontos területeket kap vissza a főváros
Vitézy Dávid posztolt a Facebookon.
Megszólalt az orosz vezetés: egy feltételhez kötik Putyin és Zelenszkij találkozóját
Tárgyalnának ők, csak hát megint olyan feltétellel, amibe biztos nem mennek bele az ukránok.
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.

