Előfizetői tartalom

10% felett is kereshetsz, ha profi magyar befektetőkre bízod a pénzed

Sosem kezeltek annyi pénzt az abszolút hozamú alapok, mint 2017-ben, a jó hozamoknak és a 240 milliárd forintnyi nettó tőkebeáramlásnak köszönhetően mára több mint ezermilliárd forint sorsáról döntenek az alapok kezelői. A legmagasabb éves hozamokat azok tudták zsebre tenni, akik mertek kockáztatni. Három olyan alap is volt tavaly, amely 10% felett hozott befektetőinek, köztük az OTP Supra, amely nemcsak jó teljesítményével, de elképesztő nagyságú kezelt vagyonával is kivívta a figyelmet. A HOLD (korábban Concorde) alapjai ezúttal az alapkezelőtől szokatlan módon rosszul teljesítettek, az OTP viszont nemcsak a hozamokban, de az értékesítésben is brillírozott: a piaci állománynövekedés kétharmadát az ő abszolút hozamú alapjai hozták.

10% feletti hozamok 2017-ben. Ezermilliárd felett az abszolút hozamú alapokJúniusban lépték át az ezermilliárd forintnyi kezelt vagyon határt az abszolút hozamú alapok, a népszerűségük töretlen volt 2017-ben, miközben voltak bőven történések a hazai és globális piacon is: Európában javult a konjunkturális helyzet és a hangulat is, köszönhetően annak, hogy a francia...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés