Az olajpiacot is felforgatja a világ legcsóróbb országa?

2019. március 15. 18:43    
nyomtatás
 
A Venezuelában tapasztalt áramszünet komoly fennakadásokat okozhat az olajpiacon is, mivel az ipar az utóbbi napokban szinte teljesen leállt az országban, mely a világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkezik - figyelmeztet pénteken megjelent elemzésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az áramellátás lassan talán helyreáll, de a szakértők szerint akár hónapokig rányomhatja a bélyegét az olaj piacára a mostani kiesés.

Portfolio Tanácsadó Központ - A jövő lehetőségei itt kezdődnek. Vagyon - profi megoldások

Venezuela a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkezik, ennek ellenére évek óta anyagi gondokkal küszködik, mivel a nyersanyag csak drágán termelhető ki, ráadásul az USA komoly gazdasági szankciókat léptetett életbe Venezuela ellen. Az elmúlt napokban az ország egyik vízerőműve hibásodott meg, ami miatt szinte teljesen sötétségbe borult a dél-amerikai állam. A hét közepén arról lehetett olvasni, hogy lassan javul a helyzet, de az IEA szerint kérdéses, mennyire lesz tartós az áramellátás helyreállása.

Az Energiaügynökség szerint ha folytatódnak a fennakadások, az az olaj piacán is komoly károkat okozhat, a héten ugyanis az ipar szinte teljesen leállt az áramhiány miatt. A mostani kiesés pedig akár hetekre-hónapokra is nyomást helyezhet a piacra.

A venezuelai olajtermelés az utóbbi években meredeken zuhant, mostanra napi 1,2 millió körül stabilizálódott. Persze a kieső termelést könnyen pótolhatja a többi OPEC-ország, az olajtermelő államok ugyanis az utóbbi hónapokban termeléscsökkentésről egyeztek meg, ami miatt jelenleg napi 2,8 millió hordós felesleges kapacitásuk van, amiből tudják kompenzálni a venezuelai kiesést, ha akarják.

Az olajpiacot is felforgatja a világ legcsóróbb országa?


Pénteken egyébként minimálisan változott a nyersanyag ára, a WTI jegyzése stagnál, a Brent pedig 0,2 százalékos gyengülésben van.

(CNBC)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Tematikus cikk

Felpezsdül a hazai energetikai startup piac (x)

Karnyújtásnyira az akár 50 millió forint értékű MVM Edison fődíj. 
Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium