Előfizetői tartalom

Csütörtökön startol az Art Market Budapest

Portfolio
Két nap múlva ismét a kortárs művészeté a főszerep a Millenárison, ahol találkozhatnak egymással a kortárs művészet kedvelői, a gyűjtők és a műtárgykereskedelem szereplői. Hogy miért lesz érdemes ellátogatni Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárára? Először is azért, mert jóval több, mint egy vásár, hiszen számtalan program kíséri. Aztán azért, mert a legkülönbözőbb nemzetközi galériák kínálatát tekinthetjük meg, idén négy kontinens száz országából érkezik több mint 100 kiállító, így 500-nál is több művész munkáival ismerkedhetünk meg az eseményen. Az Art Market Budapest mellett az Art Photo Budapest és a Visegrad Contemporary kulturális fesztivál is számos érdekességet ígér. Idén a fotográfia és Közép-Európa művészete kerül a rendezvény fókuszába. A CAFe Budapest fesztivállal és Budapest Fővárossal való együttműködés eredményeként külső helyszíneken is számtalan program várja az érdeklődőket.

Art Market Budapest 2017, MillenárisA Visegrád Contemporary keretén belül visegrádi galériaszigetek épülnek, valamint a négy országból meghívást kapott egy-egy művész, akik kiemelten kerülnek bemutatásra. A négy művész Tomek Baran lengyel festőművész, Lukas Rittstein cseh szobrászművész, Robitz Anikó magyar fotóművész és Erik Sikora szlovák médiaművész. A vásár...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés