Befektetés

A fél ország benne van, sokan mégsem ismerik ezt a 10 lakástakarékos trükköt

Jelenleg a lakás-takarékpénztárak kínálják a legmagasabb kockázatmentes hozamot Magyarországon, akár évi 10% fölött is kereshetünk ezzel a megtakarítási formával. Bár kevesen tudják csak, a költségeket számos módszerrel meg lehet úszni, a hozamot növelni lehet, a megtakarítást bizonyos bútorokra is fel lehet használni és ha nem tudjuk fizetni, nem muszáj megszüntetni a számlánkat. Összeszedtünk tíz kevésbé ismert, hasznos tippet, trükköt, tényt a lakás-takarékpénztári (LTP) konstrukciókról. Az egyedi ajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorával számolhatja ki.
1. Nem kell felrúgnod, ha nem tudod fizetni

Adódhat olyan élethelyzet, hogy a vállalt megtakarítást nem tudjuk fizetni, ebben az esetben nem a szerződés felmondása és az állami támogatás bebukása az egyetlen lehetőség, hanem:
  • Van lehetőségünk szüneteltetni a konstrukciót, 2000 forintos szerződésmódosítási költségért cserébe. Ezzel maximum egy év haladékot kaphatunk - fontos megjegyezni, hogy közben a megtakarítási idő ketyeg, tehát a felvehető összeg ugyanennyivel csökken is.
  • Dönthetünk úgy is, hogy 1-2 hónapot kihagyunk, de ebben az esetben akár az állami támogatás arra a negyedévre eső részétől is eleshetünk.
  • Ha négy évnél régebbi a szerződés, a betéti kamatokat és az állami támogatást is megkapjuk.

Ha azonnal kell a pénz, kérhetünk a 2-3 hónapos kiutalási időszak helyett azonnali kiutalást is, ennek viszont tetemes díja van: a teljes kiutalt összegre vetített 3%.

2. Nem tudod előre gyűjteni a számlákat

A pénztárban összegyűlt megtakarítás lakáscélú felhasználását 120 napunk van igazolni (például számlákkal, adásvételi szerződéssel).

Aki arra készül, hogy előre összegyűjt pár számlát és majd ezeket a lakás-takarékpénztárnak prezentálja, mint bizonyíték a pénz elköltésére, rossz hírünk van: csak a kiutalási értesítő dátuma utáni számlákat fogadják el. A kiutalási értesítő jellemzően a kiutalási időszak első 1-2 hetében érkezik meg.

Lehet viszont máshogy "trükközni:" például van lehetőség felszámítani a házilagosan elvégzett munkákat is költségként. Ebben az esetben is szükséges a munkavégzés igazolásra jogosult szakértő pecsétje és aláírása, illetve az anyagköltség számlákkal való igazolása, tehát például hiába nyújtunk be egy egymillió forintos számlát egy fürdőszobai festés munkaköltségéről.

3. A banki hitel olcsóbb lehet

Bár kényelmes megoldás egyből a megtakarítási időszak után kipótolni a lakásvásárláshoz szükséges összeget egy lakás-takarékpénztártól felvett hitellel, ha nem félünk a kamatváltozásoktól, jobban járhatunk egy kereskedelmi banktól felvett hitellel.

Sokáig egy lakás-takarékpénztári konstrukció jelentette a legolcsóbb hitelt Magyarországon, mostanra viszont már olyan változó kamatozású lakáshitelek is elérhetővé váltak, amelyek alig több mint 2%-os kamatokat kínálnak, míg a lakástakarékoknál alsó hangon is 3,9% körüli kamatokkal találkozhatunk. Igaz, a lakás-takarékpénztári hitelek kamatozása biztonságosabb lehet, hiszen ezek fix kamatozású termékek.

Személyre szabott hitelünket és lakástakarék-ajánlatunkat egyébként a Pénzcentrum kalkulátorának segítségével is ki tudjuk számolni.

4. Az akciók lényegesen megkönnyítik a helyzetet

Gyakran előfordul, hogy a lakástakarék-pénztárak akciókkal csábítják az új ügyfeleket, akár a számlanyitási költség elengedésével, akár a plusz hozam jóváírásával. Érdemes ezeket elcsípni, hiszen költségeket spórolhatnak meg vagy növelhetik a megtakarításunk lejárati értékét. Most például:
  • az OTP-nél elengedik a számlanyitási költséget 8-14 éves gyermekek számára megnyitott számláknál,
  • a Fundamentánál 9% extra kamatot írnak jóvá egy évre,
  • az Erste lakástakarék-szerződésének számlanyitási díját gyakran elengedik a közvetítők,
  • az Aegon pedig elengedi a számlanyitási díjat, ha lakásbiztosítást vagy önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást kötünk náluk.


5. Nem csak akciókkal kerülhetjük ki a költségeket

2000 forintos költségért cserébe megoszthatjuk a szerződésünket, ami azt jelenti, hogy egy szerződésből lényegében kettő lesz, mindkettőre jár állami támogatás és betéti kamat is. Ezzel a módszerrel
  • egyrészt megúszhatjuk a számlanyitási díj nagy részét,
  • másrészt pedig a négyéves futamidőnél rövidebb szerződést is indíthatunk.

A megosztáshoz szükség van egy közeli családtagunk bevonására is.

6. Lehet rajta bukni

Bár a betéti kamat és az állami támogatás lényegében kockázatmentes hozamnak számít, illetve a lakástakarék-számla OBA-védett termék, nem mindig, minden esetben jövünk ki pluszban, ha lakás-takarékpénztárba tesszük a pénzünket.

A tíz évesnél rövidebb konstrukcióknál szinte minden esetben mínuszban jövünk ki, ha idő előtt törjük fel a pénztári számlánkat vagy a lakáscélú felhasználást nem tudjuk igazolni, hiszen ebben az esetben az összes állami támogatást bukjuk, a számlanyitási költség pedig általában felemészti a betéti kamatokat. Ezt igazolják az pénztárak EBKM-mutatói is,
  • a Fundamenta 4 év, 3 hónapos, 921-es módozatú termék EBKM-je állami támogatás nélkül -0,78%,
  • az OTP termékeinek EBKM-je állami támogatás nélkül -1,26- -0,34%,
  • az Erstéé -1,5% - -0,62%,
  • az Aegoné pedig -1,52% - -0,62%


7. Eltörlik az állami támogatást?

Gyakori sales-fogás, hogy a lakástakarék-konstrukciókat értékesítő ügynökök azt állítják, hogy a 30%-os állami támogatást belátható időn belül el akarja törölni a kormány.

Ennek gyakorlatilag semmi valóságalapja nincs, ilyen intézkedést nem helyeztek kilátásba, sőt, a NOK és a CSOK bevezetése azt igazolja, hogy a kormány inkább minden eszközt megragad, hogy stimulálja az ingatlanpiacot.

Ez a ködösítés mindössze azt a célt szolgálja, hogy az ügynök "pusholni" tudja az ügyfelet, vagyis arra ösztönzi, hogy minél hamarabb kösse meg a szerződést.

8. Bútorokra is költheted

Bár számítógépet és komódot nem lehet venni a lakástakarékban megspórolt pénzen, van lehetőségünk néhány beépített bútor, háztartási eszköz megvásárlására is az LTP-ben felhalmozott pénzből.

Ilyen többek közt:
  • a bojler,
  • gardróbszekrény,
  • beépített sütő,
  • beépített hűtő,
  • beépített mosogatógép,
  • kád,
  • betörésvédelmi rendszer,
  • csap,
  • sőt még a napelem és a medence is.

Érdemes részletesen tájékozódni a szerződés megkötése előtt arról, hogy mire lehet pontosan használni a lakástakarékot, hiszen a lehetőségek tárháza sokkal szélesebb, mint a lakásvásárlás és felújítás.

9. Nem csak a saját lakásodra költheted el

Alapvetően csak a kedvezményezett költheti el a lakástakarékban felhalmozott pénzt (ha van ilyen), ő viszont dönthet úgy, hogy közeli hozzátartozók lakására költi el inkább a pénzt.

Hozzátartozónak számít:
  • A szülő, nagyszülő,
  • gyerek, unoka,
  • házastárs,
  • és a testvér is.


10. Nem muszáj vásárolnod, lízingelhetsz vagy bérelhetsz is lakást

Ha egy lakás megszerzéséhez szeretnénk felhasználni a lakástakarék-szerződésünket, nem csak vásárlásról lehet szó:
  • Van lehetőség lízingelni a lakást, ebben az esetben az önerő kifizetéséről szóló okiratot kell prezentálni, valamint az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést. Lakáshitel kiváltása mellett lízingtartozás kiváltására is felhasználható a lakástakarékban összegyűlt összeg.
  • Életünk végéig szóló bérleti, lakáshasználati jogot, illetve nyugdíjasházban való lakhatási jogot is vásárolhatunk lakástakarékból. Ebben az esetben 30 napnál nem régebbi szerződést kell prezentálnunk, valamint a releváns ingatlan-nyilvántartási bejegyzési engedélyt tartalmazó okiratot.


Azt, hogy melyik lakástakarékot érdemes megkötni, itt kalkulálhatja ki, ha hitelt is szeretne, itt érdemes keresgélni.
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Bull bear