Befektetés

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk

Valóságos hidegzuhanyként érte a fél országot, amikor tavaly egy tollvonással eltörölte a kormány a lakástakarékok 30%-os állami támogatását, a pénztáraknak pedig kellett pár hónap, hogy felébredjenek a sokkból és új termékekkel álljanak a piacra. A múlt hétre lett csak kész mindhárom szolgáltató (ennyi maradt, miután az Aegon kivonult a piacról) új termékével, melyek viszonylag magas befizetésarányos kamatokkal és olcsó hitelekkel próbálják csábítani az ügyfeleiket. A felkínált 5-22,5%-os befizetásarányos hozam viszont jóval kevesebb, mint a korábbi, 30%-os állami támogatás, így a legmagasabb elérhető éves hozam sem éri el a tőkearányos 2,5%-ot. Jó hír viszont, hogy most már akár egy szerződéssel is össze tudunk rakni elég pénzt egy lakásra.
Először tavaly októberben a Fundamenta, majd pár hónapra rá az OTP is piacra dobta új termékét, végül pedig néhány napja az Erste is megjelent új módozataival. Egyedül az Aegon függesztette fel lakástakarék-bizniszét véglegesen, portfóliójuk végül az Erstéhez került.

Bónuszok

Állami támogatás helyett az új termékek bónuszokra és kedvező kamatozású hitelekre építenek. A bónuszok a korábbi állami támogatáshoz hasonlóan befizetésarányosak, ezért nem jelentenek ugyanakkora tőkearányos éves hozamot, egyik lakáskassza sem biztosít 2,5%-ot elérő EBKM-et.

  • a Fundamentánál kétféle termék érhető el: az egyik (Gondoskodó módozat) 5%-os befizetésarányos kamatbónuszt kínál, míg a másik (Gyarapodó módozat) 5-22,5%-os bónuszt ír jóvá. Itt 5 eltérő futamidőre köthetünk szerződést magasabb kamattal, a kamatbónusz 5%-tól indul 6 év 7 hónapos szerződés esetén, majd 2,5 százalékpontot növekszik az ezt követő két módozatnál, 10 év után pedig 5-5 százalékponttal, amíg 16 év 1 hónapnál el nem éri a 20%-ot. Ha 100 ezer forintot fizetünk be, az előző felálláshoz képest még 2,5 százalékponttal növekszik a kamatbónuszunk 10 évnél hosszabb szerződés esetén, így a 16 év 1 hónapos szerződés már 22,5%-os bónuszt fizet.
  • Az OTP szintén futamidőtől függően 5 és 10%-os kamatbónuszt kínál,ezen felül még 5% kamat elérhető olyan ügyfeleknek, akik legalább 15 millió forint értékben OTP-s hitelt is felvesznek.
  • Az Erste frissen megjelent termékei 8,33%-os (Fix módozat), illetve 5-10%-os befizetésarányos kamatbónusszal (Növekedő módozat) jelentkeznek. Itt 5%-tól indul a kamatbónusz 1. évben és évente 1 százalékpontot emelkedik, míg 6. évben el nem éri a 10%-ot, melyet ezután még kétszer írnak jóvá egy 8 éves szerződés esetén.

Korai felmondás esetén a kamatbónusz elvész az összes LTP-terméknél, kivétel ez alól az Erste, ahol hat év utáni felmondás esetén az addig jóváírt bónuszok megmaradnak.

Futamidő

Mind a három szolgáltató eltérő futamidővel kínál lakástakarék-termékeket, még egy szolgáltatón belül is lehetnek eltérések:
  • a Fundamenta Gondoskodó terméke 71-től 112 hónapig, a Gyarapodó terméke 79-től 193 hónapig terjedő futamidőt kínál,
  • az OTP terméke 58-tól 120 hónapig tartó futamidőt kínál,
  • míg az Erste termékei 72-től 96 hónapig tartó futamidővel működnek.

Hozamok

A korábban államilag támogatott termékek legfőbb vonzereje a 10% fölötti tőkearányos hozam volt, a mostani termékeknél bár

első látásra elég attraktívnak tűnik a befizetésarányos 5-22,5%-os kamatbónusz, tőkearányosan ez alig 0,43-2,44% hozamot jelent.

Készítettünk néhány összehasonlítást arról, hogy különféle havi befizetések mellett milyen kondíciókkal találkozhatunk a pénztárak új termékeinél.A modellszámításinkban havi 20 ezer forintot és havi 40 ezer forintot helyeztünk el a lakástakarék-termékekbe, az előbbi a volt állami támogatás kimaxolásához szükséges összeg volt, míg az utóbbi a maximum összeg, melyet minden szolgáltatónál be tudunk fizetni úgy, hogy még bónuszt is kapjunk rá (az OTP-nél 50 ezer forint, míg a Fundamenta Gyarapodó számlánál 100 ezer forint).

Fontos ismét hangsúlyozni, hogy a három lakástakarék termékei eltérő futamidőre elérhetők, mindegyiknél a minimummal és maximummal számoltunk.

Havi 20 ezer forintot befizetve a legmagasabb EBKM (ez a mutatószám a termékek költségekkel, díjakkal korrigált, nettó éves, átlagos betéti kamatait mutatja) 2,15%, ami a Fundamenta kifejezetten hosszú távú, 193 hónapra szóló megtakarítása mellett érhető el, rövidebb időtávokon az Erste fix terméke kínálja a legmagasabb tőkearányos hozamot, 1,51%-kal, 72 hónapos futamidő mellett. Jól látszik, hogy a költségek miatt még a betéti kamatok mellett is negatív a lakástakarékok hozama, ha nem jár rá bónusz, ez alól egyedül a Fundamenta hosszú távú Gyarapodó számlája kivétel.

Az OTP-nél egyébként hirdetményük szerint havi 20 ezer forinttal 2,1%-os EBKM-et is el lehet érni (a maximum 2,19% 50 ezer forintos havi befizetésnél), ha 15 millió forint új OTP-lakáshitelt veszünk fel a termék mellé - az egységesség és az akció vélhető átmenetisége miatt ettől most a táblázatban eltekintettünk.

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
Hasonlóak az arányok havi 40 ezer forint befizetése mellett is, itt a legnagyobb elérhető EBKM 2,19%, melyet a Fundamenta 16 évre szóló termékével lehet elérni, ezt követi az Erste fix 8,33%-os kamatbónuszt kínáló terméke, 1,63%-os EBKM-mel.

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
Érdemes megjegyezni, hogy ha az elérhető legnagyobb megtakarítási egyenleget el akarjuk érni, célszerű hosszabb időtávra félretenni. A legnagyobb megtakarítási egyenleget (a leghosszabb futamidő mellett) a Fundamenta kínálja: 193 hónapos termékével, havi 100 ezer forintot félretéve akár 50 millió forintos szerződéses összeget (ebből 24,45 millió forint megtakarítás) is elérhetünk (erre 2,44% az EBKM, de az egységességre való törekvés miatt nem szerepel a chartokon).

Ha a 20-40 ezer forintos példánál maradunk, még mindig a Fundamenta leghosszabb termékével érhető el a legnagyobb megtakarítási összeg, de ha "csak" 10 évre szeretnénk elköteleződni, az OTP-nél halmozhatjuk fel a legnagyobb összegeket, míg a legrövidebb időtávon szintén a Fundamenta Gyarapodó számlája a legjövedelmezőbb.

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk


Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
Mindezek ellenére pusztán a hozam miatt még mindig nem kifizetődő lakástakarékba fektetni, hiszen még a Fundamentánál 16 év / 100 ezres kombinációval elérhető 2,44%-os EBKM is elmarad az egyéves magyar állampapír 3%-ot kamatától, a hozamot pedig újabb állampapírok vásárlására tudjuk fordítani, tehát a kamatos kamat elve is érvényesül,

így megtakarítási céllal nem igazán érdemes a lakástakarékok likviditási korlátját felvállalni pusztán a hozam miatt.

A lakástakarékok pusztán megtakarítási célra történő használata mellett az egyetlen érv az adómentesség és az OBA-védelem lehet (a június 1 után kibocsátott állampapírok egyébként kamatadó mentesek lesznek).

Hitel

Sokkal nyomósabb érv a lakástakarékok mellett a kedvező, futamidő végéig fix kamatozású hitel.

A Fundamenta Gondoskodó számlája 2,9%-os kamat mellett kínál 67-90 hónapos max futamidőre lakáskölcsönt, aminél lehetetlen ma jobbat találni bármely pénzintézetnél (még az úgynevezett "CSOK-hitelnél" is kedvezőbb),

a többi lakástakarék termékeinél egyébként még a Fundamenta Gyarapodó számlához kapcsolódó hitel is kedvezőbb, hiszen 5,55%-os hitelkamatot kínál 77 hónapos futamidővel, míg az OTP 5,99%-os kamattal, 72-118 hónapra, a az Erste pedig 5,9%-os kamattal 72-84 hónapra kínál hiteleket.

A Teljes Hiteldíjmutatókat (THM) vizsgálva is megállapíthatjuk, hogy a Fundamenta konstrukciója lényegesen kedvezőbb versenytársainál (a Gyarapodó számla THM-értékei konkrét szerződéstől függően 1-10 bázispontos eltérést mutathatnak az ábrán szereplő értékhez képest).

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
A legnagyobb hitelkeretet egyébként a Fundamenta Gyarapodó számlához lehet igénybe venni.

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
Fontos persze megjegyezni, hogy a fentieknél lényegesen nagyobb kamatokkal, THM-értékekkel találkozhatunk például áthidaló kölcsönök esetén.

Ami nem változott

  • A költségek: a számlanyitási díj a szerződéses összeg (betét+kamatok+hitel) 1%-a maradt, a számlavezetési díj szintén 150 forint / hónap maradt (a számlanyitási díj továbbra is nullázható bizonyos akciók keretein belül).
  • Egyelőre a betéti kamatok is változatlanok: 0,1%-ot kínál mindhárom szolgáltató, kivétel ez alól a Fundamenta Gyarapodó számlája, amely mellé 0,5%-os betéti kamatot kínáló módozat is elérhető.
  • A lakástakarékokban összegyűlt pénzt továbbra is lakáscélra költhetjük el, a kiutalási időszak 2 hónap maradt.

Összegzés

A 30%-os állami támogatás elvétele jelentősen csorbította a lakástakarék-konstrukciók attraktivitását, a szolgáltatók eddig úgy tűnik, nem tudtak olyan terméket a piacra dobni, ami felérne a régi LTP-szerződések vonzerejével:
  • a legmagasabb hozamot kínáló, 16 éves lekötés mellett elérhető fundamentás termék 2,44%-os EBKM-je alacsonyabb, mint az egyéves lakossági állampapírhozam (3%), de egyes konstrukciók EBKM-értékeimég az 1%-ot sem érik el. Cserébe nagyon komoly feltételeknek kell megfelelnünk: korai hozzáférés esetén bukjuk a bónuszt, csak lakásra költhetjük és meg kell várnunk a két hónapos kiutalást is. Kevés befektetői érv szól a lakástakarékok mellett: az OBA-védelem és a tervezhetőség lehetnek ilyenek.
  • A Fundamenta 2,9%-os kamatozású hitele rendkívül attraktív, viszont maximum 6,3 millió forintos összeggel lehet felvenni, ami megtakarítással együtt 11 millió forintos szerződéses összeget eredményez. Ennyiből még mindig nagyon nehéz a jelenlegi ingatlanárak mellett egy lakást megvenni, bár nagyobb segítséget jelenthet, mint a régi, maximum 8 millió forint körüli szerződéses összeget kínáló konstrukciók, igaz, a mostani összeghez jóval többet is kell havonta félretennünk.


Íme az új lakástakarékok fontosabb paraméterei 20 és 40 ezer forintos havi megtakarítás mellett:

Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk


Feltámadtak a lakástakarékok! Mutatjuk, mennyit kaszálhatsz rajtuk
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
befektető tőzsde tréder