Előfizetői tartalom

Nyugdíjkatasztrófa fenyeget? - Itt és most kiderül!

Szabics András Zsolt
Az utóbbi hetekben záporoztak a kormánypárti és ellenzéki kijelentések a nyugdíjrendszerről, a közbeszédnek pedig egyik pillanatról a másikra lett oszlopos tagja a névleges egyéni számlás rendszer (NDC). A vagdalózásban arra persze nem jutott idő, hogy egy átlagember megtudhassa, mit is jelent a bűvös NDC, ezért most ezt a feladatot magunkra vállaltuk. A cél, hogy mindenki számára érthetően bemutassuk a például Svédországban, Olaszországban és Lengyelországban működő rendszerek magját. A fő csapásirány mentén arra az MSZP által feltett kérdésre keressük a választ, hogy az embereknek van-e félnivalójuk egy esetleges nyugdíjkatasztrófától? A végső poént nem lelőve azért már lehet sejteni az elején, hogy ennyire rossz helyzetről nincs szó, viszont politikai célokra kiválóan alkalmas az NDC, mint megfélemlítő eszköz.

Még a választások pontos időpontjának kihirdetésénél sem tartottunk, tehát hivatalosan nem indult meg a kampányidőszak, azonban egyes napilapok hasábjain egyre többször lehetett találkozni olyan hirdetésekkel, amik a Fidesz vagy az MSZP nyugdíjelképzeléseit feszegették. Mivel a politikusok nagyobb hangsúlyt fordítottak a sárdobálásra, mint az érdemi magyarázatra, ezért fontosnak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés