Előfizetői tartalom

Beigazolódtak a kiszivárgott információk - elképesztő számok az államháztartási hiányról (5.)

Portfolio
A jövő évi hiánycél - magánnyugdíjpénztári korrekcióval - a konvergencia-programban megfogalmazott 2.9% helyett 4.7% lesz a GDP arányában, jelentette be Veres János pénzügyminiszter egy mai elemzői háttérbeszélgetésen - közölte a Reuters. Az idei hiány várhatóan a GDP 6.1%-át éri majd el, szemben a megcélzott 3.6%-kal (szintén nyugdíjkorrekcióval). Veres elmondta, hogy az idei hiánycél 3.6%-ról 6.1%-ra való emelésében a legnagyobb részt az autópálya-finanszírozás elszámolásának változása okozza (a GDP mintegy 1.9%-át teszi ki), emellett a hiány növeléséhez egyes adóbevételek (elsősorban az ÁFA) tervezettől való elmaradása, illetve a kiadások tervezetthez képesti jelentős emelkedése járul hozzá.

A korrigálatlan adatok szerint az idei hiány a korábban a sajtóban is megjelent számadat, azaz 7.4% lesz (cél: 4.7%), míg a jövő évi 6.1%-ot tehet ki a megcélzott 4.1%-kal. A deficitpálya tehát lényegesen feljebb tolódott, és konvergenciáról sem igazán beszélhetünk.Kapcsolódó cikkünk2005.09.28 09:05 Mégis választási költségvetés készült?A pénzügyminiszter jelezte...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés