Előfizetői tartalom

Emelkedő külső kamatkörnyezet és infláció mellett is kamatcsökkentések várhatók - GKI

Portfolio
A politikai folytonosság lehetőséget ad a gazdaságpolitikai fordulatra az állam tevékenységét illetően, a szükséges trendváltást a magyar államháztartás pénzügyi folyamataiban azonban nem lehet csak rövid távú, és csak reformjellegű intézkedésekkel végrehajtani - jelentette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke az intézet idei évi 2. számú előrejelzéséről rendezett sajtótájékoztatón. A cég azzal számol, hogy egy olyan intézkedéssorozatot kell elindítani a 2008-as maastrichti kritérium-teljesítéshez, aminek idei költségvetési kihatása (hiánycsökkentő hatása) 300-350 milliárd forintot tesz ki (a GDP kb. 1.5%-a). Amennyiben ez megtörténik, akkor mind az Európai Unió illetékeseinél, mind a befektetőknél kedvező fogadtatásra lelnek a változtatások.

Ennek pénz- és tőkepiaci vetütele az lehet, hogy az állampapír-piaci hozamok csökkennek, a forint/euró árfolyam pedig a 250-es szint felé veszi az irányt (a GKI várakozásai szerint az év átlagában 253 körül lesz az euró). A kutatóintézet azzal számol, hogy a jegybank nemhogy nem emel kamatot, hanem kamatot csökkent, vagy rákényszerül arra, hogy kamatot csökkentsen. A GKI...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés