Előfizetői tartalom

A nap grafikonja: egy hónapja jelentették be, mi történt azóta?

Portfolio
Pontosan egy hónappal ezelőtt, szeptember 28-án jelentette be a kormány, hogy mind az idei, mind a jövő évi államháztartási hiánycélt jelentősen felfelé módosítja, elsősorban az uniós módszertan szerinti autópálya-elszámolások miatt. Ez, illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök következő hetekbeli nyilatkozatai az euró 2010-es bevezetésének valószínűségét tovább csökkentették. A piacon látványos változások következtek be: a forint több hullámban, de szinte folyamatosan gyengült az euróhoz képest. A bejelentéskori 248-as forint/euró árfolyam egyéb külső hatások miatt is a 254-es szint fölé emelkedett. Jelenleg a magyar fizetőeszköz kb. másfél százalékkal gyengébb az euróhoz viszonyítva, mint egy hónapja. Az állampapírok másodpiacán ennél lényegesen komolyabb változások következtek be, melyre az alábbi fontos ábra is felhívja a figyelmet.

A már egyébként is emelkedőben lévő hozamoknak (kiárazódó kamatcsökkentések a korábbi túlzott rally után, egyensúlyi aggodalmak) további jelentős lökést adott a kedvezőtlen költségvetési hírek hivatalos beismerése. A hozamgörbe hosszabb vége lényegesen nagyobb hozamemelkedést mutatott, mint a rövid oldal, mely a konvergencia-befektetők további bizalomvesztésével...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés