Nikkei

Januári csúcsa közelében zárta a napot az OTP

Ázsiában a hétfői emelkedések után profitot realizáltak ma a befektetők, az irányadó európai tőzsdék is lejjebb kerültek keddi kereskedés első felében, majd a keddi piaczárás felé közeledve a kontinens börzéi a korábbi mínuszokat szinte kivétel nélkül le is dolgozták. A tengerentúli piacnyitás után az amerikai tőzsdék lejjebb kerültek, miután a piaci szereplők a vállalati gyorsjelentésekre fókuszáltak. A magyar tőzsde eséssel zárta a hét második napját, a blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP pedig a januári, történelmi csúcsa közelében fejezte be a keddi kereskedést.

Megcsappant, de nem fogyott el a lendület a tengerentúli tőzsdéken

Ázsiához és Európához hasonlóan az Egyesült Államokban is jó hangulatban telt a hétfői kereskedés, miután az amerikai elnök a hétvégén bejelentette, hogy kitolja a március 1-i határidőt, amikor életbe léptek volna a kínai importárukat sújtó magasabb amerikai importvámok, amit Donald Trump a két ország kereskedelmi tárgyalásain elért előrelépéssel indokolt. A magyar tőzsde szintén erősödéssel zárta a napot, a hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.

Mérsékelt emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést a BUX

Emelkedtek az ázsiai tőzsdék ma, miután a piaci szereplők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire figyeltek. A kereskedelmi tárgyalásokat övező optimizmus az irányadó európai tőzsdéket is felfelé segítette, míg a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodott a szerdai kereskedés második felében. A BUX végül mérsékelt erősödéssel zárta a hét harmadik napját, míg a hazai blue chipek vegyesen teljesítettek.

Véget ért az emelkedés az amerikai tőzsdéken

Többnyire gyengültek az irányadó tengerentúli és európai részvényindexek csütörtökön; nem utolsó sorban a rendkívül gyenge tengerentúli kiskereskedelmi adat rontotta a befektetők hangulatát. A magyar tőzsde eséssel zárta napot, a hazai blue chipek kivétel nélkül gyengültek. Ázsiában előző napi záróértékeik közelében jártak a tőzsdék, miután a befektetők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásaira fókuszáltak.

Eséssel zárta a szerdai kereskedést a BUX

Emelkedtek az ázsiai tőzsdék szerdán, a befektetők az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos hírfolyamra figyeltek, miután Donald Trump arról beszélt, kész meghosszabbítani a kínai termékeket sújtó vámemelés március 1-i határidejét, annak érdekében, hogy a két ország meg tudjon állapodni a vitás kereskedelmi kérdésekben. Az irányadó európai részvényindexek is felfelé kapaszkodnak ma, a magyar tőzsde a jelentős keddi emelkedését követően azonban lefordult, a BUX végül eséssel zárta a szerdai kereskedést, míg a hazai blue chipek vegyesen teljesítettek.

Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a BUX

A hétfői kereskedésben felemásan teljesítettek az ázsiai börzék, a Holdújév után újranyitó sanghaji tőzsde 1,3 százalékkal került feljebb, miután a piaci szereplők abban bíztak, hogy az USA és Kína a héten folytatódó kereskedelmi tárgyalásai során sikerül előrelépést elérnie a feleknek. A japán Nikkei mindemellett zárva tartott hétfőn. Az irányadó európai részvényindexek felpattantak hétfőn, míg a tengerentúli tőzsdék is felfelé kapaszkodtak a tengerentúli piacnyitás után. A magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel zárta a hét első napját, míg a hazai blue chipek vegyesen teljesítettek.

Emelkedéssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde

Szerdán a kínai tőzsdék ünnep miatt továbbra is zárva tartottak, a japán Nikkei 0,1 százalékkal került ma feljebb, míg az ausztrál tőzsde 0,3 százalékot erősödött, a hangulatot javíthatta a hír, amely szerint a jövő héten Pekingben folytatódhatnak az USA és Kína kereskedelmi egyeztetései. Az irányadó európai részvényindexek a tegnapi, jelentős erősödésük után lejjebb kerültek, az Egyesült Államokban pedig nem láthatunk érdemi elmozdulásokat a kereskedés első felében. A magyar tőzsde mindemellett mérsékelt erősödéssel zárta a szerdai kereskedést, míg a blue chipek felemásan teljesítettek.

Eséssel zárta a keddi kereskedést a BUX

A kínai tőzsdék a Holdújév ünnepe miatt zárva tartottak, míg a japán Nikkei minimális, 0,2 százalékos mínuszban zárt kedden. Az irányadó európai részvényindexek a kezdeti bizonytalanság után nagyot erősödtek kedden, a magyar tőzsde azonban a nap második felében lefordult, a BUX eséssel zárta a keddi kereskedést, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Erősödéssel indították a hetet az ázsiai tőzsdék, bár az elmozdulás mérsékelt volt, miután a sanghaji tőzsde a kínai Holdújév ünnepe miatt egész héten zárva tart majd, míg hétfőn a dél-koreai tőzsdén sem volt kereskedés. Az irányadó európai részvényindexek felemás teljesítményt nyújtottak a hétfői kereskedés első felében, a tengerentúli piacnyitás felé közeledve a kontinens börzéi továbbra is vegyesen teljesítenek, miután a felemás vállalati gyorsjelentések után a befektetők új impulzusra vártak. A magyar tőzsde eséssel zárta a hétfői kereskedést, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítettek.

Emelkedéssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde

Nem volt egyértelmű irány az ázsiai tőzsdéken pénteken, bár a hangulatot javítani tudta Donald Trump nyilatkozata, miután az elnök szerint az USA és Kína óriási előrehaladást ért el a két ország kereskedelmi egyeztetései során. Az európai tőzsdék a nap folyamán felemásan teljesítetek, míg a tengerentúli tőzsdék emelkedtek a pénteki kereskedés első felében, miután a piaci szereplők a vártnál lényegesen kedvezőbb munkaerőpiaci adat mellett a vállalati gyorsjelentési szezon eredményeire fókuszáltak. A magyar tőzsde végül emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést, míg a blue chipek felemásan teljesítettek.

Mérsékelt eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

A Fed kamatdöntését követő támogató jegybanki üzenet hatására az ázsiai tőzsdék emelkedtek ma, az irányadó európai részvényindexek is erősödéssel kezdték a hét negyedik napját, a csütörtöki kereskedés második felére azonban elfogyott a lendület és az európai tőzsdék lefordultak. A tengerentúli tőzsdéken nem volt egyértelmű az irány, az amerikai részvényindexek felemásan teljesítettek a csütörtöki kereskedés első felében, míg a magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárta a hét negyedik napját.

Eséssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde

Nem volt egyértelmű az irány az ázsiai kereskedésben kedden, miután Huaweijel szembeni amerikai vádemelés mellett a piaci szereplők várakozó álláspontra helyezkedtek a Fed szerdai kamatdöntése és az USA-Kína kereskedelmi tárgyalásainak következő fordulója előtt. Az irányadó európai részvényindexek a keddi piacnyitást követő mínuszokat ledolgozva emelkedtek ma, míg a keddi kereskedés második felére ráfordulva a magyar tőzsde is emelkedéssel próbálkozott meg. Bár a tengerentúli piacnyitás felé közeledve a BUX ismét lefordult, a magyar tőzsde eséssel zárta a hét második napját, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítettek.

Emelkedéssel zárta a hétfői napot a magyar tőzsde

Az ázsiai kereskedésben a kezdeti erősödést követően elfogyott a lendület, miután a piaci szereplők figyelme az amerikai kormányzati újraindulása után az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai felé fordult. Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt mínuszban jártak a hétfői kereskedés első felében, majd a tengerentúli piacnyitás után a hangulat tovább romlott, miután a Caterpillar vártnál gyengébb gyorsjelentése mellett a befektetőket az Nvidia profit warningja intette óvatosságra. A borús hangulat ellenére a magyar tőzsde erősödéssel zárta a hétfői kereskedést.

Mérsékelt emelkedéssel zárta a hét utolsó napját a BUX

Ázsiában emelkedtek a tőzsdék pénteken, a Nikkei 1 százalékos erősödése mellett a hongkongi részvényindex 1,4 százalékkal került feljebb, az irányadó európai részvényindexek emelkednek pénteken, míg a tengerentúli tőzsdék emelkedtek a pénteki kereskedés első felében, miután a befektetőket nem kedvetlenítették el a kereskedelmi háborús kockázatok. A magyar tőzsde mindemellett mérsékelt emelkedéssel fejezte be a hét utolsó napját.

Emelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést a BUX

Ázsiában a japán tőzsde kivételével mérsékelt pluszban jártak az irányadó részvényindexek, az irányadó európai tőzsdeindexek többsége is emelkedett csütörtökön, a magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel zárta a hét negyedik napját, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a legjobban.

Eséssel zárta a szerdai kereskedést a magyar tőzsde

Ázsiában nem volt egyértelmű az irány a hét harmadik napján, az irányadó részvényindexek bár eséssel indították a szerdai kereskedést, a nap második felében a kontinens börzéi felfelé kapaszkodtak, bár a zárás felé közeledve elfogyott a lendület, míg a tengerentúli tőzsdék is emelkedtek, a szerdai kereskedés első felében, miután a kereskedelmi háborús aggodalmakat átmenetileg háttérbe szorították a kedvező vállalati gyorsjelentések. A magyar tőzsde eséssel zárta a napot, a hazai blue chipek felemásan teljesítettek.

Emelkedéssel zárta a kedd kereskedést a BUX

Kedden estek az ázsiai tőzsdék, miután a piaci szereplőket a növekedési kilátások romlása aggasztotta, a Nikkei 0,5 százalékos esése mellett a hongkongi részvényindex 1,2 százalékkal került lejjebb, míg a sanghaji börze 1,4 százalékot esett. Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek ma, míg a magyar tőzsde a nap első felében nem találta az irányt, bár a BUX ezt követően lefordult, a magyar tőzsde végül előző napi záróértéke fölé visszakapaszkodva, mérsékelt emelkedéssel zárta a napot.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának enyhülésében reménykedtek a piaci szereplők, amelyet követően a tengerentúli tőzsdék 1-1,4 százalékos erősödéssel zárták a hét utolsó napját, míg az ázsiai részvényindexek is felfelé kapaszkodtak a hétfői kereskedésben, a hongkongi tőzsde 0,3 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,6 százalékkal került feljebb, mindemellett érdemes kiemelni, hogy az Egyesült Államok részvénypiacai hétfőn Martin Luther King napja miatt zárva tartanak majd. Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek hétfőn, a magyar tőzsde eséssel zárta a hét első napját, a blue chipek közül a Richter és az OTP teljesített a leggyengébben.

Lefordult a történelmi csúcsáról az OTP

Emelkedtek pénteken az ázsiai részvényindexek, miután amerikai lapértesülések szerint az USA pénzügyminisztere javaslatot tett a kínai árukat terhelő vámok csökkentésére, bár a hírt a pénzügyminisztérium szóvivője cáfolta. A hangulatot javíthatta az a hír is, ami szerint az USA és Kína január végén folytatódó kereskedelmi tárgyalásának következő fordulójára a kínai miniszterelnök-helyettes Washingtonba utazik majd. Az európai részvényindexek emelkednek pénteken, míg a magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel zárta a hét utolsó napját, a BUX ezzel érdemben megközelítette a tavaly januári történelmi csúcsát.

Új történelmi csúcson zárt az OTP

Az ázsiai tőzsdék a kezdeti emelkedést követően lefordultak, miután a Huawei elleni amerikai nyomozás és a társaság termékinek amerikai tilalmára vonatkozó törvényjavaslat benyújtása intette óvatosságra a befektetőket. Az európai tőzsdék is esnek, a piaci szereplők a vállalati gyorsjelentésekre fókuszálnak, a Morgan Stanley vártnál gyengébb gyorsjelentése után a tengerentúli tőzsdék a kereskedés első felében az irányt keresték. A magyar tőzsde emelkedéssel zárta a hét negyedik napját, a hazai blue chipek közül az OTP volt a nap nyertese, a bankpapír 11 900 forinton új történelmi csúcson zárt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.