Tőzsde

A Mészáros-papírok a magyar bitcoin

Nagy a hasonlóság a Mészáros-papírok és a bitcoin között: az emberek többsége nem tudja, mit vesz, de mivel mindenki azt veszi, ezért úgy véli, csak felfelé mehet az árfolyam, ezért ő is beszáll - mondta el véleményét a magyar és nemzetközi "sikersztoriról" a Portfolio-nak adott interjújában Horváth István, a K&H Private Banking igazgatója. Szerinte érdemes óvatosnak lenni a Mészáros-papírokkal és a bitcoinnal, és csak annyi pénzzel beszállni, amit nem sajnál az ember, ha rosszra fordulna a helyzet. Szó volt arról is, érdemes-e még beszállni a részvénypiaci raliba, mi lehet jó befektetési lehetőség 2018-ban és melyek most a magyar privátbanki piac legfontosabb aktualitásai.

Jön a székely bitcoin

Jön a székely bitcoin

Egy székelyföldi csapat arra készül, hogy három hónapon belül piacra dobja az első kárpát-medencei regionális, blockchainalapú kriptovalutát - írta meg a Világgazdaság.

Vége: betiltják az emberek lehúzását!

Piaci szereplők már régóta suttognak róla, és most végre megérkezik az emberi mohóságra alapozó, a kisbefektetők pénzét elszedő szolgáltatás korlátozása!

Biomasszaüzemet vesznek Mészárosék

Az Opus Global Nyrt. a versenyhatóságok jóváhagyása után felvásárolná a biomassza és alternatív tüzelőanyag előállításával foglalkozó társaságot, a Geosolt Kft-t.

Kisebb mínuszban zárt Amerika

Trump adóreformja a legtöbb amerikai tőzsdei cégnek jó hír, így nem csoda, hogy a hétfői hírre, hogy akár már karácsony előtt megszavazhatják az adóreformot, új csúcsokat döntöttek a vezető amerikai indexek. Ma a tőzsdeindexek "megpihentek", kisebb esést mutattak, pedig az alsóház megszavazta az adóreformot.

Mészárosék 50 százalék fölé kerülnek az Appeninben

A Konzum Csoport korábban 49,02 százalékos részesedést szerzett az Appeninben, ma pedig bejelentették: a Konzum Management Kft. a Lehn Consultingtól további 2,32 százalékos részesedést vesz meg. Ha a GVH is jóváhagyja a tranzakciót, akkor a Konzum Csoport 50 százalék feletti részesedéssel rendelkezik majd az Appeninben.

Az Európai Bizottság komolyan megfenyegette a Volkswagent

Az Európai Bizottság és a tagállamok fogyasztói hatóságai felszólították a Volkswagent, hogy maradéktalanul teljesítse a dízelbotrányban érintett gépkocsik javítására tett kötelezettségvállalását - közölte az uniós bizottság kedden.

A Richter volt a nap nyertese

Szerényebb eséseket láttunk a keddi kereskedésben a nyugat-európai- és a tengerentúli részvénypiacokon, ma szavaz ugyanis az amerikai kongresszus Donald Trump amerikai elnök társasági adócsökkentéséről és ezt megelőzően óvatosak voltak a befektetők. A magyar tőzsde viszont felülteljesítő volt, az emelkedést a Richter és a Mol vezette.

Komoly ajándékkal kedveskedett a Richter a dolgozóinak

A Richter bejelentette, hogy a munkavállalói értékpapír-juttatási programjának megfelelően 2017. december 19-én 245 163 darab saját részvényt adott át 4266 munkavállalója részére.

Csillogóak az idei tőzsdei hozamok

Csillogóak az idei tőzsdei hozamok

A 2017-es év is kiemelkedő helyen fog szerepelni a tőzsdei almanachok lapjain, hiszen a nemzetközi tőzsdék kilenc éve töretlenül emelkednek, ráadásul idén még több reflektorfény és csillogás jutott nekik, köszönhetően a kriptovalutáknak és akár néhány magyar részvény szárnyalásának is. A nagy eufória közepette a lakossági pénzek egyre nagyobb szelete is megjelent már a piacokon, de így év vége közeledtével érdemes kicsit megállni, és visszatekinteni az idei évre, eredményekre. Mi is ezt tettük a Portfolio Tradernél, melyet egy videóban osztunk meg.

Concorde: túlértékelt a CIG Pannónia

Mészáros Lőrinc és a Konzum ide vagy oda, fundamentálisan 356 forintot ér 12 hónapos időtávon a CIG Pannónia részvénye a Concorde szerint, és eladásra ajánlja a brókercég részvényelemzője, Vágó Attila. A hírre elsőre nagyot esett a biztosító árfolyama.

Hogyan profitálhatsz a Bitcoin árfolyammozgásából?

Szintet lépett a bitcoin azzal, hogy elérhetővé vált a Wall Street nagyágyúi, vagyis az intézményi befektetők számára. December 10-én a chicagói opciós tőzsde, a CBOE, tegnap pedig a chicagói határidős tőzsde a CME indította el a bitcoin határidős kereskedését.

Történelmi csalási botrány robbant ki a Kika, az Extreme Digital és a Pepco tulajdonosánál

Dél-Afrika történetének legnagyobb vállalati csalása rázta meg a JSE dél-afrikai és a Deutsche Börse német tőzsdét. A német eredetű, de immár dél-afrikai központú Steinhoff International nevű globális bútorkereskedelmi holding folyamatosan trükközött és hamisította a könyveit, csakhogy elfedje a rossz pénzügyi helyzetét - írja az Index. A magyar leányvállalatok viszont azt üzenték a lapnak: náluk semmi probléma nincsen.

Adta a részvényeit az OTP

Az OTP bejelentette, hogy javadalmazási politikája keretében 2017. december 18-án 2260 darab törzsrészvény került értékesítésre a meghatározott irányelvek alapján.

79,5 millió forint - Ennyibe kerül a világ legdrágább részvénye

Warren Buffettet már többször kérték, hogy aprózza fel a Berkshire Hathaway részvényeit a magas árfolyamok miatt, azonban ezt a befektetési guru mindig elutasította, meglátása szerint ennek nyomán egy prémium befektetői szegmenset tudott megcélozni a papírokkal. A Berkshire részvényei pedig olcsóbbak nemigen lettek, az idei közel 23 százalékos emelkedés után átlépték a 300 ezer dolláros határt.

Hamarosan bankot vesz az Amazon

Már 2018-ban megvásárolhat egy kis vagy közepes méretű bankot az Amazon, hogy megvesse a lábát a pénzügyi szektorban is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.