USA

Kellemetlen makroadat érkezett az USA-ból

A várt 93 pont helyett 91,9 pontra esett vissza a Michigan Egyetem által összeállított fogyasztói bizalmi index augusztusi értéke.

Költenek az amerikaiak

Havi alapon 0,3%-kal növekedtek júliusban a fogyasztói kiadások az Egyesült Államokban - közölte a kereskedelmi minisztérium. Az elemzők 0,4%-os növekedést vártak.

Megmutatta izmait az amerikai gazdaság

A második negyedévben 3,7%-os volt a (negyedéves, évesített) GDP-növekedés az Egyesült Államokban - derül ki a ma megjelent második becslésből. Az előzetes adat 2,3% volt, de a mostani 3,2%-os várakozásokat is némiképp felülmúlta a megjelent adat.

A héten kiderülhet, mennyire bátrak az amerikaiak

Ugyan a Fed következő kamatdöntő ülése csak szeptember közepén lesz aktuális, az amerikai jegybank a héten tartja szokásos éves konferenciáját Jackson Hole-ban. A mostani helyzetben pedig minden megszólalásra kiemelten figyel a piac, hiszen sokan még mindig kamatemelést várnak a jövő hónapban.

A válság mélypontja óta nem látott ilyet a Wall Street

A válság mélypontja, 2008 novembere óta nem esett akkorát két nap alatt a Dow Jones index, mint csütörtökön és pénteken. A befektetők félelmeit továbbra is a kínai gazdaság lassulásáról és a Fed közelgő kamatemeléséről szóló hírek táplálják, de közben nyugtalanító a koreai-félszigeten látott feszültség és a görög miniszterelnök lemondása utáni politikai menetrend sem teljesen tiszta.

Figyelmeztette Kínát az amerikai pénzügyminiszter

Az Egyesült Államok alaposan figyelemmel követi, hogyan áll át Kína az új árfolyamrendszerre - nyilatkozta az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője pénteken. A nap folyamán Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter telefonon egyeztetett a kínai alelnökkel.

Halvány áremelkedést könyvelhetett el az USA júliusban

Júliusban mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a megelőző hónaphoz képest az Egyesült Államokban, ami elmarad az elemzők által várt 0,2 százaléktól. Bár az energia és az élelmiszerek ára csak minimálisan növekedett, a lakhatási költségek növekedése azt mutatja, hogy az inflációs nyomás elég stabilnak bizonyul ahhoz, hogy az idei kamatemelési várakozásokat tovább fűtse.

Ezért Amerika a világ csendőre

A Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) a közelmúltban jelentette meg Transforming World Atlas nevű kiadványát, melyben színes infografikákon ábrázolják a legfontosabb gazdasági és társadalmi folyamatokat.

Görög hírekre jött meg a vevők kedve

A nap végére kerültek fölénybe a vevők a Wall Streeten miután az eurózóna pénzügyminiszterei jóváhagyták a harmadik görög mentőcsomagot.

Alig mozdul Amerika a mélypontról

Az elmúlt napok pesszimista hangulata után pénteken is számottevő eséssel nyitottak a Wall Street vezető részvényindexei, melyek így zsinórban a hetedik napjukat zárhatják vörösben. Ezúttal a "szokásos" okok mellett a délután megjelent júliusi munkaerőpiaci adatok is aggasztják a befektetőket, hiszen arra utalnak, hogy szeptemberben kamatot emelhet a Fed.

Megnyugodhat Amerika, szépen emelkedett a foglalkoztatottság

Júliusban 215 ezer fővel emelkedett a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ami csak kisebb csalódást jelent a várt 223 ezer fős bővülés fényében. A szerdai csalódást okozó ADP foglalkoztatottsági statisztika után a befektetők akár nagyobb negatív eltérést is el tudtak képzelni. A munkanélküliségi ráta változatlanul 5,3 százalékon maradt.

Felemás zárás az amerikai tőzsdén

Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti erősödés után mínuszba fordult, amiben a Walt Disney játszotta a főszerepet.

Elszakadt a cérna Amerikában

Oldalazgatással kezdték, majd nagyobb eséssel folytatták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek. A kereskedés végén sikerült kissé feljebb kapaszkodni, de a fordulat elmaradt.

Romlottak az amerikai feldolgozóipar kilátásai

Visszaesett júliusban az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke a tengerentúlon, miközben a Markit által számított hasonló mutató stagnált az előző hónaphoz képest. Közben az amerikai háztartások személyes kiadásai továbbra is enyhe emelkedést mutatnak.

Szeptemberben jöhet a földindulás

Szerdán sem változtatott az alapkamaton a Fed, azonban egyre több jel mutat arra, hogy szeptember közepén már semmi nem tartja majd vissza az amerikai jegybankot az első szigorítástól. Ezt erősítette meg a csütörtök délután közölt előzetes második negyedéves GDP-adat is, mely azt mutatja, hogy csak átmeneti volt az amerikai gazdaság megtorpanása az év elején.

Nem is olyan beteg az amerikai gazdaság, mint hittük

Az első becslés szerint 2,3 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság a második negyedévben, ez ugyan kicsivel elmarad a várakozásoktól, de bebizonyítja, hogy csak átmeneti volt az év eleji visszaesés. Ráadásul az első negyedéves számot is jelentősen felfelé módosították, így a legfrissebb számítás szerint nem esett vissza a teljesítmény.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.