USA

A szenátus is jóváhagyta a költségvetést

A képviselőház után a szenátus is elfogadta azt a költségvetési tervezetet, amelyről nemrégiben állapodtak meg a költségvetési bizottságok vezetői. Így biztos, hogy januárban nem lesz újabb közigazgatási kényszerszünet az USA-ban.

Kirobbanó optimizmus az amerikai piacokon

A piaci várakozások többségével ellentétben már mai ülésén bejelentette az eszközvásárlási program visszafogását a Fed, amelyre heves piaci reakciók alakultak ki világszerte minden eszközosztályban. A Fed döntése szerint 5-5 milliárd dollárral lassítja az államkötvény-, illetve jelzálogkötvény vásárlás havi ütemét. Ezt a piaci meglepetést azzal igyekezett tompítani, illetve ellensúlyozni, hogy hangsúlyozta: az elsõ kamatemelésre csak jóval 6,5% alatti munkanélküliségi ráta mellett kerülhet majd sor (nem változott tehát számszerûen a forward guidance keretrendszer). Az amerikai részvényindexek jelentősen emelkedtek, a dollár pedig erősödött.

Tovább apad az USA olajtartaléka

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,9 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,4 millió hordóval többet, fűtőolajból 2,1 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Meglepően sok új lakás épült az USA-ban

Novemberben 22,7 százalékkal 1,09 millióra nőtt a megkezdett építkezések száma az Egyesült Államokban, ami 2008 februárja óta a legmagasabb értéknek számít. Az adat kisebb meglepetést okozott, az elemzői konszenzus ugyanis 963 ezer volt. A piaci szereplők már a kamatmeghatározó ülés eredményeire várnak.

Sorsdöntő nap a mai

Ma ér véget 2013 utolsó kamatmeghatározó ülése az Egyesült Államokban, amelynek végét, és Ben Bernanke beszédét, a szokásosnál is feszültebben várja a piac. Óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy már most csökkentik-e az eszközvásárlások mértékét, vagy megvárják vele a jövő év elejét. A közlemény és a jegybanki elemző stáb friss előrejelzései este nyolckor látnak napvilágot, Ben Bernanke sajtótájékoztatója pedig fél kilenckor veszi kezdetét.

Nem változtak az árak az USA-ban

A várt 0,1 százalékos emelkedés helyett stagnáltak a fogyasztói árak az USA-ban - derül ki az amerikai kereskedelmi tárca novemberi inflációs statisztikájából. A magárindex azonban a vártnál gyorsabb, 0,2 százalékos drágulást jelzett.

Bernanke: nem szabad engedni a politikai nyomásnak!

Most decemberben tölti be századik életévét a világ legmeghatározóbb jegybankja, az amerikai Federal Reserve System. Az intézmény legjelentősebb érdemeiről pedig Ben Bernanke, jövőre leköszönő Fed-elnök mondott visszatekintő beszédet tegnap. Kritikusan fontosnak nevezte Paul Volcker hagyatékát, aki legyőzte az Egyesült Államok korábban magas inflációját, de kiemelte a heves kritikákkal szembeni kemény helytállást is. Megállapítása szerint a legfontosabb az, hogy a Fed a jövőben is a politikára mindennemű tekintet nélkül, csak és kizárólag az objektív elemzésekre támaszkodva hozza meg döntéseit.

Pluszban kezdték a mozgalmas hetet az amerikai indexek

Jelentős emelkedéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, pedig felemás makroadatok láttak ma napvilágot. Az öröm nem felhőtlen a Fed kétnapos ülése előtt, melyen akár döntés születhet az eszközvásárlási program visszafogásáról is.

Megugrott az ipari termelés az USA-ban

A várt 0,4 százalék helyett 1,1 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az Egyesült Államokban - derül ki a Fed, novemberi, ipari termelés statisztikájából. A közműveknél közel 4 százalékos volumen-bővülést tapasztaltak.

Optimistább lett az amerikai feldolgozóipar

A feldolgozóipari vállalatok többsége optimistább,m mint novemberben - derül ki a New York-i Fed legfrissebb felmérésének eredményeiből. A főindex értéke -2,2 pontról 1 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 5 pont volt.

Goldman: a Fed nem lassít márciusig

Bár lehet úgy értelmezni a legfrissebb munkaerő-piaci eredményeket úgy, hogy "jelentős javulás" történt, de ez mégsem fogja arra késztetni a Fedet, hogy még idén belekezdjen az eszközvásárlások visszafogásába. Egyrészt mert továbbra is dezinfláció látszik és negatív kibocsátási rés, másrészt mert a Fednek először a forward guidance eszközét kell megerősítenie - vélik a Goldman Sachs elemzői.

Mindenkit a Fed érdekel, csak az MNB-t nem - Ők vágnak tovább

Az év utolsó izgalmas hetével nézünk szembe: lehetséges, hogy a Fed szerdán megkezdi az eszközvásárlási programjának lassítását, míg az MNB erre fittyet hányva vágja tovább a kamatokat 20 bázisponttal kedden. Sőt, már a mai napon is feszülten figyelhetnek a devizahitelesek a Kúria 13 órakor kezdődő sajtótájékoztatójára és akkor még csak rá sem tértünk a tovább finomságokra: a héten 37 külföldi és 8 magyar esemény lesz. Legyenek óvatosak a piacon!

Nem kockáztattak a befektetők Amerikában

Az amerikai indexek eltérően teljesítettek pénteken azt követően, hogy a termelői árak sem jeleznek inflációs nyomást az USA-ban. Az elmozdulások mértéke ugyanakkor rendkívül szerénynek volt mondható, melynek hátterében az állhatott, hogy a befektetők továbbra is nagyon óvatosak a Fed jövő heti bejelentései előtt, melyben már utalhatnak az eszközvásárlási programjuk lassítására.

A termelői árak sem jeleznek inflációs nyomást az USA-ban

Novemberben 0,7 százalékot mutat az év/év alapú termelői árindex az Egyesült Államokban, ami a múlthavi 0,3 százalékos szinthez képest jelentős előrelépésnek tűnhetne, de valójában bázishatásról van csak szó és a konszenzustól is elmarad. Havi összevetésben továbbra is csökkenést mutatnak a termelői árak.

Gyorsuló növekedést várnak 2014-től a nagy befektetési bankok

Optimista hangot üt meg a banki elemzők többsége 2014 kapcsán, amikor is jelentősen gyorsulhat a növekedés a világban. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor a piac még szkeptikus és így komoly átárazódások is végbemehetnek, ha végül belátják jövőre, hogy valóban kedvező ciklusba kerültek.

Egyre valószínűbb, hogy nem lesz újabb kényszerszünet az USA-ban

Az amerikai képviselőház tegnap késő este elfogadta azt a költségvetési javaslatot, amelyről kedden állapodtak meg a kongresszus alsó és felső házának költségvetési bizottságának vezetői. Így egyre valószínűbb, hogy nem lesz újabb közigazgatási kényszerszünet januárban. A szenátus előreláthatólag jövő pénteken dönt a javaslatról.

Tapasztalt öreg rókát ültetnek a Fed-elnöknő mellé

Janet Yellen jövőre átül a Fed elnöki székébe és az így megüresedő alelnöki posztra egy igazi nagyágyút hoznak a fehér házi értesülések szerint. Stanley Fischerre esett ugyanis a választás, aki többek között Ben Bernanke jelenlegi Fed-elnök doktori témavezetője volt az MIT-n, de tanította még Mario Draghi EKB-elnököt is, amellett hogy megjárta a Világbankot, az IMF-et és a Bank of Israel elnöki székét is. Kell ennél jobb önéletrajz?

Meglepetést okozott a munkaerőpiaci adat

Múlt héten jelentősen nőtt az újonnan regisztrált munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. A várt 315 ezer helyett 368 ezer segélykérelem érkezett a munkaügyi hivatalokhoz, ami az elmúlt két hónap legmagasabb értékének számít. Közben a kiskereskedelmi forgalom gyorsabban nőtt a vártnál.

Tapír vagy nem tapír: az itt a kérdés

Óriásira hízott a Fed mérlege, ami miatt már régóta ígérgetik, hogy fogyókúrát kezdenek, de ez eddig még nem következett be. Most viszont a munkaerő-piaci körkép sokkal szebb, mint szeptemberben volt, amikor is már mindenki azt hitte, hogy elkezdődik a pénzcsap visszatekerése. Bár a csalódást követően azt gondolták a piacon, hogy 2013-ban így már nem is lesz lassítás, a vártnál jobb múlt pénteki adatok mégis sokak várakozását megváltoztatta. Ezek fényében most áttekintjük a legfontosabb szempontokat és megpróbáljuk minél jobban magunkra aggatni a Fed szemüvegét.

Elemzésünk legfontosabb megállapításai:

  • A 193 ezres átlagos havi bővülés a foglalkoztatottságban relatíve erősnek tekinthető, de
  • a munkanélküliségi ráta jelenlegi 7 százalékos szintje még mindig messze a természetes rátája fölött van,
  • és a Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai többségében galamb beállítódásúak,
  • a kibocsátási rés továbbra is negatívnak látszik, ami még a vártnál jobb harmadik negyedéves eredmények fényében sem zárulhat be idén,
  • a Fed által figyelt személyes fogyasztások árindexe (PCE) 0,7 százalékon van és 2015-ig nem várható a célérték elérése, tehát inflációnak továbbra sincs se híre, se hamva,
  • a december 10-i költségvetésről szóló megállapodás a jövő év eleji politikai kockázatot jelentősen mérsékli, de meg nem szünteti.

Ezek fényében mi azt tartjuk valószínűbbnek, hogy a Fed december 17-18-i ülésén bár szoros vita alakul ki, még nem döntenek az eszközvásárlások lassítása mellett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.