USA

Szinte minden a Fed eszközvásárlásai körül forog

Az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy jelentősen visszaesett a piacokon a volatilitás, ami arra utal, hogy a befektetők bíznak a Fed mennyiségi lazításának a fennmaradásában. Éppen ezért a hét legfontosabb publikációja a szerda esti Fed FOMC (Nyíltpiaci Bizottság) jegyzőkönyv lesz, amiből kiderülhet, hogy mennyire volt súlyos a legutóbbi vita a tapír kapcsán. Ezen kívül piaci szempontból még a hétfői és pénteki német gazdasági hangulatindexek lehetnek érdekesek a harmadik negyedéves gyenge GDP számot követően.

A rossz adatok ellenére felfelé menetelt Amerika

Az Egyesült Államokban a délutáni kereskedést azt gondoltuk, hogy beárnyékolja majd a vártnál rosszabb feldolgozóipari hangulatindex és a vártnál alacsonyabb ipari termelés, de ez nem így történt. Az S&P 500 0,42 százalékkal, míg a Dow Jones 0,54 százalékkal került feljebb a pénteki zárásra. A kellemes hétvégét kívánó hozamokat leginkább Janet Yellen csütörtöki meghallgatásának köszönhetjük, ahol a leendő Fed-elnök a jegybank mennyiségi lazítása mellett állt ki.

Mégis tovább maradhat az angol lazaság

A Bank of England a jövőben még alacsonyabb munkanélküliséget várhat el, hogy változtasson a kamatpolitikáján - mondta Martin Weale, a jegybank egyik döntéshozója. Korábban Mark Carney elnök szavai szerint a munkanélküliségi ráta 7 százalék alá bukása jelentette volna annak a küszöbét, ahonnan már szóba jöhet a kamatemelés.

Nyár óta nem volt ilyen (korr.)

Októberben a várt 0,1 százalékos emelkedés helyett 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az USA-ban - jelentette a Fed. Július óta nem volt olyan hónap, amikor csökkenést mértek volna.

Meglepetést okozott a feldolgozóipari adat

A feldolgozóipari szereplők inkább pesszimisták a kilátásokat illetően - derül ki a New York-i Fed novemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 1,5 pontról -2,2 pontra esett vissza, miközben a konszenzus 4,3 pont volt.

Fél százalékot emelkedett az S&P

Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően felfelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a leendő Fed-elnök szavai szerint ugyanis egészen addig folytatódhatnak a jegybank eszközvásárlásai, amíg a növekedést nem sikerül jobban felpörgetni. Az S&P 500 bő fél százalékos pluszban zárta a napot és a kezdeti mínuszokat követően végül a Nasdaq is emelkedni tudott. A Cisco részvények árfolyama 12 százalékos mínuszban is járt, miután a vállalat a vártnál gyengébb harmadik negyedéves számokat közölt.

Esély sincs az olajtartalékok csökkenésére

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,6 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,8 millió hordóval, fűtőolajból 0,5 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Kockázatokról beszélt a leendő Fed-elnök

Óvatosságra intett Janet Yellen, leendő Fed elnök a jegybanki eszközvásárlások kapcsán. Yellen szerint a gazdaságnak szüksége van a jegybanki segítségre, körültekintőnek kell ugyanakkor lenni, amikor azok visszavonásáról döntenek. A túl korai és a túl késői bejelentésnek is megvannak a kockázatai - figyelmeztetett Yellen. A következő kamatmeghatározó ülések mindegyikén napirenden lesz a kérdés.

Ismét kevesebben kértek segélyt az USA-ban

A várakozásoknak megfelelően tovább csökkent a frissen regisztráló munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. A múlt heti 339 ezres érték 2 ezres elmaradást jelent a két héttel korábbi szinthez képest, a két héttel korábbi értéket azonban felfelé módosították. A konszenzus 330 ezer volt.

Kiderült, miről fog beszélni a leendő Fed-elnök

A jegybank eszközvásárlási programja a gazdaságélénkítés legjobb módja - véli Janet Yellen, a Fed leendő elnöke. A januárban hivatalba lépő Yellent először ma hallgatja meg a szenátus, beszédének szövege azonban már tegnap napvilágot látott.

Megtáltosodott Amerika a zárásra

Szerdán újabb eladók jelentek meg a nemzetközi piacokon, mivel a befektetők a következő amerikai jegybankelnök holnapi meghallgatása előtt inkább elkezdték leépíteni a pozícióikat. Ráadásul a Kínai Kommunista Párt négy napos tanácskozásának eredményeként meghatározott, a jövőre vonatkozó gazdasági reformok is borzolják a piaci szereplők kedélyeit. Továbbá az EKB váratlan bejelentései, melyek szerint elképzelhető, hogy negatív betéti kamatot vezethet be, sőt, akár eszközvásárlásokba is kezdhet, tovább növelték a bizonytalanságot. Mindezek együttes hatására az irányadó amerikai indexek eltérően teljesítettek a szerdai kereskedés első szakaszában. A nap második felében viszont már nyoma sem volt a bizonytalanságnak és az amerikai indexek a Nasdaq vezetésével erősödni kezdtek. Ez egészen a zárásig kitartott, melynek köszönhetően az S&P 500 és a Dow Jones történelmi csúcsán zárt.

Lefordult a csúcsokról Amerika

Miután hétfőn újabb történelmi csúcson zárt a Dow, az S&P 500 pedig korábbi legmagasabb záróértéke közelében, profitrealizálásba kezdtek az amerikai befektetők, így a részvények nagy része mérsékelt esést mutatott a keddi amerikai kereskedésben.

Hiába a több foglalkoztatott, tovább marad a pénznyomtatás

Hiába a múlt havi kedvező munkaerő-piaci jelentés, nem valószínű, hogy emiatt a Fed előre fogja hozni az eszközvásárlások lassításának megkezdését - derült ki több Fed-tisztviselő utalásaiból is múlt pénteken. A rendelkezésre álló adatok ugyanis zajosak lehetnek még a decemberi ülésen, ráadásul a munkanélküliségi ráta kapcsán kitűzött 6,5%-os cél még nagyon messze van, sőt, az elvárt szintet a jövőben még alacsonyabban húzhatják meg.

Új csúcson zárt a Dow

A nagy meglepetést okozó amerikai foglalkoztatottsági adatok után az amerikai részvényindexek pénteken 1-1,5%-os pluszban zártak, a Dow a szerdai történelmi csúcsot is felülmúló záróértéken fejezte be a hetet.

Enyhén romlott a fogyasztói hangulat az USA-ban

A novemberre vonatkozó előzetes michigani fogyasztói hangulatindex 72,0 pontot mutat az előző havi 73,2 pontot követően. Ezzel tehát a piac által várt 74,5 pontra való emelkedés helyett romlást látunk a fogyasztói bizalomban.

Óriási meglepetést okoztak az amerikai adatok (2.)

Az októberi munkaerőpiaci adatok jelentősen felülmúlták az elemzők várakozásait. A foglalkoztatottság a várt 100 ezer helyett 204 ezerrel nőtt, a munkanélküliség pedig 7,2 százalékról 7,3 százalékra emelkedett. A dollár erősödött, a forint gyengült az adatokra.

Ma is fontos adatok jönnek az USA-ból

Az amerikai munkaügyi minisztérium délután fél háromkor teszi közzé az októberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. A friss számok megjelenését a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel várják a befektetők, ez ugyanis az első olyan statisztika, amelyből láthatók lehetnek a kormányzati leállás hatásai. Az ünnepek közelsége miatt javulhat a helyzet a következő hetekben.

150 pontos mínuszban zárt a Dow

Az EKB kamatcsökkentése csak átmeneti emelkedést okozott a piacokon, az amerikai indexek a nyitást követően gyorsan mínuszba lendültek annak ellenére, hogy egy vártnál jobb harmadik negyedéves GDP-adat is érkezett. A technológia szektor alulteljesít, kivéve a Twittert, ami hatalmas szárnyalással indította a tőzsdei pályafutását.

Csökkent a segélykérők száma az USA-ban

9 ezer fővel 336 ezerre csökkent az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban múlt hét szombatig bezárólag az amerikai munkaügyi minisztérium jelentése szerint. A várt érték 335 ezer volt.

Újabb meglepetés

A várt lassulás helyett gyorsult a növekedés az Egyesült Államokban. A kereskedelmi tárca harmadik negyedéves adatai szerint évesített negyedéves alapon 2,8 százalékkal nőtt a gazdaság, miközben a konszenzus 2 százalék volt. Rossz hír viszont, hogy csökkent a fogyasztási és a beruházási hajlandóság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.