airbnb

Megjött a reakció az airbnb-s lakáskiadást korlátozó javaslatokra

Megjött a reakció az airbnb-s lakáskiadást korlátozó javaslatokra

Tegnap adott ki javaslatokat a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a rövid távú lakáskiadás korlátozására vonatkozóan, amire ma egy közleményben reagált a Magyar Apartmankiadók Egyesülete. Vége a turistákban gazdagabb nyári időszaknak, így újra fellendülni látszik a szállodák és a magánszálláshelyek közötti konfliktus.

Folytatódik a csatározás: a magánszállások működésének szabályozására tett javaslatokat a szállodaszövetség

Folytatódik a csatározás: a magánszállások működésének szabályozására tett javaslatokat a szállodaszövetség

Bár az elmúlt időszakban kevesebbet lehetett hallani a kereskedelmi szálláshelyek és a magánszálláshelyek kiadói között harcról, most úgy tűnik, hogy folytatódik tovább a csatározás: megfogalmazta javaslatait a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a nem kereskedelmi célú szálálshelyek működésére vonatkozóan. A javaslatok között szerepel például, hogy korlátozni kellene a kiadható napok számát (ahogy ennek korlátozására az önkormányzatoknak meg is van a joga), valamint az is, hogy a járvány miatt mostantól 1-3 évig ne lehessen új működési engedélyeket kiadni, amit a leírtak alapján vélhetően csak a magánszálláshelyekre vonatkoztatnának, az új szállodanyitásokra, fejlesztésekre nem.

Közös kampányt indít az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség

Közös kampányt indít az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség

Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös kampányt indít, hogy ösztönözze a belföldi és külföldi turistákat Budapest és környékének újrafelfedezésére, melyet helyi szakértők egyedi Airbnb-élményként vezetnek majd.

Az Airbnb kockázatelemzője is előad az idei Brain Baron

Az Airbnb kockázatelemzője is előad az idei Brain Baron

A klímaváltozás és a természetvédelem témakörei mellett számos égetően aktuális kérdés vár válaszokra, amelyeket az idei Brain Bar sokszínű előadói gárdájától kaphatunk meg szeptember 9-10-én a Millenárison. A jövőfesztiválra érkezik többek közt Milánkovich Dorottya magyar űrkutató, de a nyelvtanulás mestere, Alex Rawlings is megosztja tudását az érdeklődőkkel.

20 ezer afgán menekültnek ad ingyenszállást az Airbnb

20 ezer afgán menekültnek ad ingyenszállást az Airbnb

Az Airbnb 20 ezer afgán menekült számára nyitotta meg ingatlanjai kapuit kedden, illetve arra kérték fel felhasználóikat, hogy segítsenek további szállások biztosításával az elesetteken, akik a krízishelyzet elől menekülnek – írja a Marketwatch.

Ezekért a luxusszállásokért őrülnek most meg a gazdagabbak – Nem az átlagember pénztárcájára szabták

Ezekért a luxusszállásokért őrülnek most meg a gazdagabbak – Nem az átlagember pénztárcájára szabták

Egyre többen keresik a természetközeli kikapcsolódási, időtöltési lehetőségeket és szállásokat, így nem meglepő, hogy megugrott a faházas szállások iránti kereslet a világban. Csakhogy ezek nem azok a faházak, amikre gyerekkorunk táboraiból emlékszünk, nem. Ezek azok a luxusfaházak, amelyekért az átlagember nem biztos, hogy kifizetne ennyi pénzt. Az viszont tény, hogy gyönyörűek. A CNBC listája alapján összeszedtünk párat a legnépszerűbb luxusfaházas szálláshelyekből. Nem kell aggódni, itthon is van belőlük választék.

Kezdődik az olimpia - Milyen befektetésekkel lehet az eseményen pénzt keresni?

Kezdődik az olimpia - Milyen befektetésekkel lehet az eseményen pénzt keresni?

A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők. A játékokon azonban nem csak a versenyzők és a sportfogadók, hanem a befektetők is nyerhetnek: az Equilor legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, mely szponzorok lehetnek az Olimpia nyertesei és vesztesei.

Itt a Revolut nagy dobása, már szállást is lehet foglalni az alkalmazásban

Itt a Revolut nagy dobása, már szállást is lehet foglalni az alkalmazásban

A Revolut kedden indította el a Stays nevű új funkcióját, amellyel a felhasználók az alkalmazáson keresztül foglalhatnak szállodai szobákat és egyéb szálláshelyeket. A Revolut ezzel olyan szolgáltatókkal versenyez, mint a Booking, az Expedia vagy a TripAdvisor. A fintech cég célja, hogy "szuperapplikációvá" váljon, amely több szolgáltatást kínál egy felületen keresztül.

Nagy döntés készül Brüsszelben, ami komplett ágazatok és digitális területek sorsát döntheti el

Nagy döntés készül Brüsszelben, ami komplett ágazatok és digitális területek sorsát döntheti el

Az internetgazdaságról van szó. Ennek úgynevezett közvetítő platformjai közül az UBER és az Airbnb van legjobban a kereszttűzben, de sok más platform is közvetít kisvállalkozókat a nagyközönségnek. A kiközvetített dolgozók vagy vállalkozók státusa nem egyértelmű, a bírósági gyakorlat országonként is eltérő. Ez jogbizonytalansághoz, esetenként a dolgozók kiszolgáltatottságához vezet, és ezt szeretné az Unió megszüntetni. Az Európai Bizottság először a szociális partnereket kérdezi meg, utána mi is hozzászólhatunk. A cél az egyensúly megtalálása a rugalmasság, a vevő jobb kiszolgálása és a dolgozók biztonsága között.

Elegáns a multinacionális cégek megadóztatásának amerikai terve

Elegáns a multinacionális cégek megadóztatásának amerikai terve

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos üdvözölte vasárnap azt az amerikai elképzelést, amely szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára függetlenül attól, hogy a nyereségük mely országhoz kötődik.

Valami nagyon fura a terézvárosi airbnb-s szabályozással: mégsem ússzák meg olyan könnyen a tulajdonosok?

Valami nagyon fura a terézvárosi airbnb-s szabályozással: mégsem ússzák meg olyan könnyen a tulajdonosok?

Terézváros már el is fogadta a rövid távú szálláshelyek működésére vonatkozó rendelettervezetét, amely, ha nem ütközik jogi akadályokba a GVH és a Kormányhivatal értékelése után, akkor új feltételeket teremthet a már üzemelő és esetleges új szálláshely-szolgáltatóknak. Kevesen tudják, de ebben a rendeletben valójában az önkormányzat 0 napban állapította meg a rövid távú szálláskiadást, ugyanakkor hozzátett bizonyos feltételeket, aminek ha megfelelnek a tulajdonosok, akkor eltérhetnek a nulla napos korlátozástól. Egy bökkenő azonban van, az önkormányzatok a napok számának korlátozására, és nem extra feltételek szabására kaptak felhatalmazást korábban a kormánytól. Így felmerül a kérdés: jogilag megállják a helyüket ezek a feltételek?

Elkészült a VI. kerületi Airbnb szabályozás - Úgy tűnik, mégsem lesz időtartam-korlátozás

Elkészült a VI. kerületi Airbnb szabályozás - Úgy tűnik, mégsem lesz időtartam-korlátozás

Korábban többször írtunk már róla, hogy az önkormányzatok szabályoznák az Airbnb-n keresztül történő lakáskiadás éves időtartamát. A terézvárosi önkormányzat által most elfogadott rövid távú szálláskiadást szabályozó kerületi rendszernek azonban végül nem lett része az időtartamhoz kötött éves szintű korlátozás - írja az önkormányzat közleménye alapján a Telex.

Itt a vakcina, hamarosan berobban a turizmus, de a sebek begyógyulása évekig tarthat

Itt a vakcina, hamarosan berobban a turizmus, de a sebek begyógyulása évekig tarthat

Napjaink egyik kétségtelenül legfontosabb iparága a turizmus és a vendéglátás, amely sok ország gazdasága számára létfontosságú bevételi forrás. A koronavírus-járvány azonban kíméletlenül odacsapott, és alaposan megviselte a szektorban tevékenykedő vállalatokat, a legnagyobb európai utazásszervező, a TUI például majdnem csődbe ment és csak a német állam segítsége óvta meg. Ennek ellenére sok helyen a befektetők már a jövő nyertesei után kutatnak, mint amilyen az Airbnb is lehet. Az tisztán látszik, hogy kiválóak a növekedési kilátások a következő években a főként utazásszervezéssel és online foglalással foglalkozó cégeknél, részvényeik pedig sok esetben még kifejezetten olcsóak is.

Joe Biden beiktatása több szempontból is példátlan lesz - Érhet minket meglepetés?

Joe Biden beiktatása több szempontból is példátlan lesz - Érhet minket meglepetés?

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kerül sor Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatására a mai nap. Nemcsak a koronavírus miatti egészségügyi intézkedések lesznek szembetűnőek, hanem még 25 ezer nemzeti gárdista is biztosítja a következő elnök védelmét, akiket az FBI rendkívüli módon egyenként átvilágít. Bár országszerte (fegyveres) tömegtüntetéseket jelentettek be Trump támogatói, nem valószínű, hogy ilyen biztonsági intézkedések mellett bárki megpróbálná megakadályozni Joe Biden beiktatását.

Halott az Airbnb? Ugyanmár! - Vannak akik még nagyobbat tudnak szakítani

Halott az Airbnb? Ugyanmár! - Vannak akik még nagyobbat tudnak szakítani

A vidéki, valamely szempontból különleges, mégis különálló, nagy családoknak is ideális apartman jellegű szálláshelyek nemcsak a 2020-as év befutói voltak, de valószínűleg megtartják előnyüket még 2021-ben is. Mindeközben a budapesti, rövid távra kiadott lakásszám megfeleződött, az egy éjszakáért fizetett árak viszont aligha csökkentek. Hiába gondolnánk elsőre, hogy a pandémia közepén minden forint jól jön egy kiadónak, van azonban egy minimum szint, ami alatt úgy tűnik, hogy nem éri meg kiadni a többnyire felújított és nagyon jó állapotban lévő lakásokat.

Megnyekkent a hotelpiac - Mikor lesz már tele megint a Deák tér külföldiekkel? (TOP10 sztori - 2.)

Megnyekkent a hotelpiac - Mikor lesz már tele megint a Deák tér külföldiekkel? (TOP10 sztori - 2.)

Homályosan, de talán még fel tudjuk idézni azt, amikor a sok turista miatt nem lehetett asztalhoz jutni sehol a belvárosban, és amikor lasszóval kergették a szállodákba a munkaerőt. Talán azt sem felejtettük el teljesen, hogy havi 120 ezer forintért másfél szobás felújított lakást nemhogy a belvárosban, de még a peremkerületekben sem lehetett bérelni, milliós négyzetméterár alatt pedig 0 találatot dobtak ki a keresőoldalak ezekre a szép állapotú eladó lakásokra. Aztán jött 2020 márciusa és a felsoroltakból már semmi sem lett igaz. De vajon még meddig?

Tőzsdére készül az SAP tulajdonában lévő szoftvercég

Tőzsdére készül az SAP tulajdonában lévő szoftvercég

A felmérési szoftvereket gyártó, német SAP tulajdonában lévő Qualtrics International benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét az amerikai tőzsdefelügyeletnél (SEC), a tranzakció során bevonni tervezett tőke mennyisége 100 millió dollár körül alakulhat.

Tőzsdére siet a fél világ, mert a befektetők mindent megesznek

Tőzsdére siet a fél világ, mert a befektetők mindent megesznek

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabbja volt 2020 a tőzsdei kibocsátások tekintetében, már jó ideje nem volt akkora érdeklődés a befektetők részéről az új vállalatok iránt, mint idén. Komolyan felfutott a népszerűsége az üres vállalatoknak, de megőrültek a befektetők az elektromos autókat gyártó vállalatokért és a technológiai cégekért is. A teljesítmény azonban egy egészen más kérdés, itt már jelentős eltérések vannak a cégek között: sokat lehetett kaszálni, de bukni is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.