apple

Ma jön az új iPhone - Itt van minden, amit tudni érdemes

Ma jön az új iPhone - Itt van minden, amit tudni érdemes

Eljött a nagy nap, amire hetek óta várnak az iPhone-rajongók...és az Apple-részvényesek is. Pár óra múlva az Apple új székhelyének Steve Jobs-termében Tim Cook vezérigazgató bemutatja a nagyközönségnek az új iPhone-t. Az esemény azért is különleges lesz, mivel idén ünnepli tizedik évfordulóját a készülék.

Tippelj, melyik a világ öt legnagyobb zenei szolgáltatója!

Két évvel az elindítása után immár 28 millió fős előfizetői körrel rendelkezik az Apple Music, de ez még mindig csak a második helyre elegendő, hiszen a Spotify több mint 60 millió előfizetővel messze vezeti a (fizetős) világrangsort - derül ki a Reuters összeállításából. A harmadik helyen az Amazon Music található, 16 millió előfizetővel.

Szépen lassan elfogynak az adóparadicsomok

Szépen lassan elfogynak az adóparadicsomok

Egyre kevésbé nézik jó szemmel az európai országok, hogy a technológiai óriások az európai leányvállalatokat adóoptimalizációra használják. Ezért egyre nagyobb a nyomás egy adóreformra, hogy az amerikai technológiai vállalatok ne csak ott fizessenek adót, ahol a profitjukat kimutatják (jellemzően adóparadicsomokban), hanem ott is, ahonnan a bevételük származik.

Öt ok, hogy meg kell venni és öt ok, hogy el kell adni az Apple-t

Szeptember 12-én termékbemutatót tart az Apple, amin minden valószínűség szerint az új iPhone lesz a fő attrakció. 10 éve dobta piacra a legelső okostelefonját az Apple, azóta az Apple részvényei több mint 820 százalékkal emelkedtek, ami a 12-szerese az S&P 500 index hozamának. A jubileumi telefontól nagy újításokat vár mindenki, de vajon a befektetők mire számíthatnak? A Marketwatch öt érvet gyűjtött össze, hogy miért kell most Apple-részvényeket venni. És öt érvet gyűjtött össze, hogy miért kell most eladni.

Minden, ami újdonság lesz a szuperiPhone-ban

Minden, ami újdonság lesz a szuperiPhone-ban

Ha minden igaz, már nem kell sokat várni az új iPhone-ra, ami a várakozások szerint nagy újításokkal jön a termék tíz éves évfordulója alkalmából. Íme a legfontosabb változások.

Az Apple lehet az első 1000 milliárd dolláros cég

Az Apple lehet az első 1000 milliárd dolláros cég

Az Apple lehet az első vállalat a világon, amelyik eléri és tartósan meg is tudja tartani az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt - írja friss elemzésében az RBC Capital elemzője.

Vége a jó világnak - Fizethet az Apple, mint a katonatiszt

Vége a jó világnak - Fizethet az Apple, mint a katonatiszt

Véget vethetnek hamarosan az európai kormányok az Apple, a Google és a többi nagy amerikai technológiai cég európai adóparadicsomának. Már régóta szúrja az európai kormányok szemét, hogy az amerikai technológiai óriások Európában "parkoltatják" a pénzüket a magas amerikai vállalati adókulcs miatt. Az ügy most komolyra fordult, Franciaország és Németország már közösen próbál megoldást találni az ügyre.

A filmüzlet lesz az Apple következő nagy dobása?

A filmüzlet lesz az Apple következő nagy dobása?

1 milliárd dollárért venne filmeket és zenéket az Apple India legnagyobb filmproducerétől, az Eros Grouptól - tudta meg az Economic Times. De nem az Apple az egyetlen jelentkező, például az Amazonnal és a Netflix-szel is tárgyalnak, amelyek ráadásul már jóval jobb pozícióban vannak a digitális tartalomszolgáltatásban.

Minden, amit tudni akartál az új szuperiPhone-ról

Még legalább egy hónap hátra van valószínűleg az új iPhone bemutatójáig, de már mindenki tűkön ülve várja, hogy milyen lesz az idén tizedik évfordulóját ünneplő készülék. A héten ismét a fókuszba került az Apple negyedéves gyorsjelentése kapcsán az iPhone 8, vagy iPhone X, vagy iPhone Pro, ezért összeszedtük a legfontosabb dolgokat, amiket tudni érdemes. Az eddigi spekulációkat hivatalosan nem erősítette meg a társaság, de az látszik, hogy a befektetők bizakodók, az Apple árfolyama ugyanis új történelmi csúcsra emelkedett a héten.

Óriásit kaszált Warren Buffett egyetlen nap alatt

Ha valakinek köszönetet kell mondania Tim Cooknak, akkor az Warren Buffett, miután az Apple-részvényeken egy nap leforgása alatt egymilliárd dollárt keresett a cége.

Megint megcsinálta az Apple az iPhone-nal, amit kellett

Megint megcsinálta az Apple az iPhone-nal, amit kellett

Új történelmi csúcsra szárnyalt az Apple részvényeinek árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves eredményeit. A vártnál valamivel több iPhone-t adott el az Apple, ami megnyugtatta az okostelefon-értékesítések miatt aggódó befektetőket.

Tűkön ülve várja mindenki az új

Tűkön ülve várja mindenki az új "szuperiPhone"-t

Várhatóan hónapokon belül piacra dobja minden idők legdrágább és legnagyszerűbb iPhone-ját az Apple, de addig még lehet pár gyenge pillanata a cégnek. Kedden este teszi közzé második negyedéves eredményeit az Apple és az elemzők szerint a jelen értékesítéseinek nem segítenek az új telefonnal kapcsolatos felfokozott várakozások.

Íme a világ legértékesebb márkái

Íme a világ legértékesebb márkái

Ha egy tőzsdei cég értékét akarjuk meghatározni, akkor elég erős támpontot ad nekünk a vállalatok tőzsdei árfolyama, azonban vannak más módszerek is, ami alapján nem csak az egyes vállalatokat, de a márkákat is lehet értékelni. Most a Brandz adatai alapján a Visual Capitalist csapata próbálkozott meg a feladattal, a márkaértéket pedig úgy határozták meg, hogy a pénzügyi teljesítményen felül figyelembe vették a vállalatnak az egyediségét a versenytársakhoz képest, a fogyasztó márkához való érzelmi kötődését, de azt is megnézték, hogy az egyes márkákból származó bevételek hogyan járulnak hozzá a vállalat összes bevételéhez.

Három gigagyárat épít az Apple

Donald Trump a Wall Street Journal-nak adott interjút, amelyben azt is megemlítette, hogy beszélt az Apple vezérével, Tim Cook-kal, aki három gigagyárat ígért neki az Egyesült Államokban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.