atomtörvény

Módosítaná az atomtörvényt és több klímapolitikai törvényt a kormány

Több, energetikai, valamint klímapolitikai tárgyú törvény módosítását indítványozta a kormány kedden benyújtott javaslataiban. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény mellett az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosítását célzó törvényjavaslatot is benyújtott a kabinet, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Paks 2: hallgatott a kormány Brüsszelre, átírták az atomtörvényt

Több energetikai tárgyú törvény, így az atomtörvény is módosult - derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből. Az új szabályozás az atomenergiafelügyeleti szerv (Országos Atomenergia Hivatal) hatáskörébe utalja a létesítés alatt álló nukleáris létesítmény - vagyis Paks 2 hatósági engedélyeinek módosítását is, vélhetően nem függetlenül az Európai Bizottság korábbi észrevételeitől. A módosítások a szakmai felügyelet megerősítését, illetve az európai uniós irányelveknek való megfelelést szolgálják. Legutóbb tavaly decemberben változott az atomtörvény.

Újra átírják a módosított atomtörvényt

Már Brüsszelben van előzetes notifikáció céljából az Európai Bizottság észrevételei nyomán a tavaly decemberi módosítást követően ismét átírt magyar atomtörvény - értesült a Népszava.

Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen

Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság a magyar hatóságoknak a hét elején, amelyben aggályait fejezi ki az atomtörvény december 6-i módosításával kapcsolatban, kilátásba helyezve a hivatalos jogi eljárás elindítását. A BruxInfo szerint egyes brüsszeli megfigyelők közvetlen összefüggést vélnek felfedezni az atomtörvény módosítása és a Paks 2. beruházásra vonatkozó állami támogatási vizsgálatnál a döntés meghozatalának elhalasztása között. Ezt azonban nem voltak hajlandók megerősíteni a Bizottságnál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.