40 éve gyártanak fertőtlenítőszert Szegeden: most 6 hét alatt húztak fel egy új csarnokot

A magyar tulajdonban lévő Florin Zrt. évtizedek óta a fertőtlenítő- és tisztítószerek, valamint kozmetikai termékek egyik meghatározó gyártója a hazai piacon. A szegedi cégnél 40 éve készült először fertőtlenítőszer, gyártási teljesítmény szempontjából pedig a 2020-as év minden rekordot megdöntött.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

20 százalékkal növeli árbevételét a HELL 2020-ban

2006-ban családi vállalkozásként indult a mostanra 5 kontinensen, több mint 50 országot lefedő export piaccal rendelkező HELL ENERGY, amely Magyarországon kívül többek között Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Cipruson, Görögországban, Horvátországban, Észak-Macedóniában, Romániában és Szlovákiában is piacvezető. A céget nem érintette kedvezőtlenül a járványhelyzet sem: előre láthatóan legalább 20 százalékkal tudják növelni árbevételüket az előző évhez képest, és jövőre újabb fejlesztések várhatóak a cégcsoportnál.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Erdőfelméréstől a városmodellezésig: debreceni céget hívnak a feltérképezéshez

A hagyományos terepi felmérésnek megvannak a korlátai, de a modern technológia alkalmazásával ezeket le lehet küzdeni. Legalábbis ezt bizonyítja az Envirosense Hungary Kft. története, amely egyetemi kutatásokból nőtte ki magát úgy, hogy nemcsak a címben említett célok feltérképezéséhez veszik igénybe a szolgáltatásukat, de már a kkv szektorban is használni tudják az alkalmazásaikat, amelyek jelentős hatékonyságnövelést ígérnek.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Videó: így készül a csúcsminőségű marhahús a Balaton déli partján

A Hubertus Agráripari Bt. eredetileg növénytermesztéssel foglalkozott, ezt a tevékenységet egészítették ki állattenyésztéssel. Ma a „termőföldtől az asztalig” koncepcióban működnek a Balaton délnyugati régiójában.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Videó: kisvállalkozásból indultak, ma 14 millió palack bort adnak el évente

Csak belföldön 14 millió palack bort ad el évente a Varga Pincészet, Magyarország legnagyobb családi tulajdonú borászata. A pincészet két borrégióban – a Balatonfelvidéken és Egerben – is működik, tulajdonosai pedig azt vallják, a borászatban is fontos a több lábon állás. Az idei év tapasztalatai után különösen.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

3 évtized alatt 8 milliárdos árbevétel: mi a monori sikercég titka?

A rendszerváltás után néhány évvel indult Kovács Autóház a családi vállalkozások mintapéldájának is nevezhető. Az alapító házaspár a monori autókereskedést 28 év alatt közel 8 milliárdos árbevételű vállalkozássá építették fel, az üzletből ma már a gyerekek is intenzíven kiveszik a részüket. Az alapító, Kovács Péter azt vallja, ha valaki vállalkozást indít, törekednie kell arra, hogy piacán a legjobbak közé tartozzon. A legjobb vállalkozások pedig mindig kitűnnek valamivel.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, ami egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő vállalattá vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

A Balkánon és a digitális térben is terjeszkedést tervez a magyar lakberendezési áruházlánc

A lakberendezési piac azon kevesek közé tartozik, amelyet nem érintett kedvezőtlenül a járványhelyzet: folyamatosan nő a forgalom és az érdeklődés is a termékek iránt, sőt, a home office még növelte is a felújítások igényét. Nem véletlen, hogy komoly terjeszkedési tervei vannak a legnagyobb magyar lakberendezési áruházláncnak: a DIEGO jövőre befejezi a magyarországi expanziót, Románia és Szlovákia után pedig a Balkánon és Közép Európában is terjeszkednének.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.