Vagyonokat égetett el Magyarországon ez a 10 szörnyű kamubefektetés

Az elmúlt években úgy tűnt, a piramisjátékozás új reneszánszát éli Magyarországon, egy tucat gyanús befektetésről írtunk, melyek ezreket, ha nem tízezreket vonzhattak be hazánkban. Kétség kívül a kriptopénzek térnyerése is jót tett az ilyen sémáknak, sok közülük a virtuális devizákkal kapcsolatos joghézagokra épített. Szerencsére mára rengeteg olyan piramisjáték eltűnt, ami tavaly még erős volt, a rossz hír viszont az, hogy többnyire azért történt ez, mert nem tudták kifizetni befektetőiket és bedőltek, dollár milliárdokkal megrövidítve közben őket. Sok esetben a hatósági fellépés hiányában a sémákat üzemeltető bűnözők még mindig szabadlábon vannak, sőt, bizonyos esetekben már újabb piramisjátékokat terítenek. Megnéztük, hogy áll 9+1 olyan hangzatosnak tűnő befektetés, melyről megírtuk, hogy piramisjáték lehet.

10 hihetetlen bitcoinos őrület, amivel pillanatok alatt eléghet az összes pénzed

Rengeteg csaló és piramisjátékos igyekszik meglovagolni a tomboló Bitcoin-őrületet; hangzatosnak tűnő, dizájnos weboldalokon keresztül csábítják mit sem sejtő befektetők tömkelegét. Van, ahol azt állítják, hogy egy mindent felülmúló kereskedési robot keresi meg a napi 1%-os hozamot, van, ahol a világ legnagyobb bitcoinbányájából ígérnek részesedést, illetve van olyan is, ahol ICO-t hirdetnek, majd egyszerűen lenyúlják az összegyűlt dollár-százezreket. Bemutatunk 10 nagyon veszélyes, vagy egyenesen csaló kriptopénz-üzletet.

Bedőlt a 9000%-os piramisjáték, sírnak a befektetők

Bedőlt a 9000%-os piramisjáték, sírnak a befektetők

A BitConnect egy újabb áldozata perelte be a korábban Ponzi-rendszert üzemeltető kriptotőzsdét, amiért az összes pénzét elbukta, miután a platform bezárta piramisjátékos "kereskedési robotját".

Összeomlott a 9000%-os piramisjáték, de már újra is indították

Összeomlott a 9000%-os piramisjáték, de már újra is indították

Tegnap bejelentette a Bitconnect, egy piramisjátékozásra épülő kriptodeviza, hogy lehúzza a rolót, melynek hatására a virtuális pénzük értéke 98%-ot zuhant pár óra alatt. Ma már úgy tűnik, visszatáncolnak: csak a piramisjátékon alapuló "kereskedési robotot" zárják be, a kétes hírnevű kriptodeviza tovább forog majd.

Mi szóltunk: bedőlt a 9000% hozammal csábító piramisjáték

Mi szóltunk: bedőlt a 9000% hozammal csábító piramisjáték

Lehúzza a rolót a Bitconnect, egy piramisjátékozásra épülő kriptodeviza, amely napi 1% hozammal csábította befektetőit. A csalásra épülő virtuális pénz a sajtót, a felügyeleti szerveket és a hackereket hibáztatja, a sémájuk működéséről mi részletesen is írtunk. Amikor szorulni kezdett a hurok, két kézzel kezdték bombázni a kriptotőzsdék befektetőit reklámmal, úgy tűnik, a stratégia nem volt kifizetődő.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.