boeing

A légitársaságoknak is fájnak a Boeing botrányai

A légitársaságoknak is fájnak a Boeing botrányai

A Boeing gépeivel kapcsolatos problémák nem csak a repülőgépgyártónak fájnak, de azok a légitársaságok is megérzik, akik a földre parancsolt gépekkel repülnek. Legutóbb például a United Airlines jelentette be, hogy veszteséges lesz az első negyedéve, miután legalább január végéig nélkülöznie kell flottájából a Max 9-es gépeket.

Pető György:

Pető György: "Ha ez utazómagasságon történik, sok-sok halottról beszélnénk"

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben egy témát dolgoztunk fel részletesebben. Az elmúlt két hétben több incidens történt a Boeing 737-es típusú gépeivel, ezek közül a legsúlyosabb az volt, amikor a felszállást követően kiszakadt egy ajtó. A repülő visszatért a kiindulási reptérre, de vélhetően csak a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb baj. Egy másik gépnek repedt szélvédő miatt kellett visszafordulnia, egy másik pedig kigyulladt miután – feltehetően – madarakkal ütközött. Ezek az esetek nem tesznek jót a Boeing megtépázott hírnevének. A témáról Pető György pilótát kérdeztük.

Továbbra is földön marad 40 Boeing az Alaska Airlines kötelékében

Továbbra is földön marad 40 Boeing az Alaska Airlines kötelékében

Az Alaska Airlines megerősítette, hogy vasárnapig felfüggeszti Boeing 737 MAX 9 típusú repülőgépeinek járatait. Erre a döntésre azért került sor, mert a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) aprólékosan felülvizsgálja az érintett 40 repülőgép vizsgálati adatait. Az összesen 171 repüléstilalom alatt álló repülőgép közül 40 esetében kötelező az újbóli ellenőrzés - írja a Reuters.

Fogadkozik a Boeing-vezér

Fogadkozik a Boeing-vezér

Dave Calhoun, a Boeing vezérigazgatója felkereste Jennifer Homendyt, a a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) elnökét, hogy kifejezze szándékát a vállalat által elkövetett orábbi hibák kijavítására - erről maga Homendy számolt be újságíróknak.

Videó: kigyulladt egy Boeing 737-es hajtóműve

Videó: kigyulladt egy Boeing 737-es hajtóműve

Feltehetőleg madárrajjal ütközhetett az a Boeing 737-es repülőgép, amelynek kényszerleszállást kellett végrehajtania a dél-koreai Incshoni nemzetközi repülőtéren, miután kigyulladt a gép jobboldali hajtóműve - szúrta ki a hvg.

Megint vissza kellett fordulnia egy Boeing-gépnek

Megint vissza kellett fordulnia egy Boeing-gépnek

A japán All Nippon Airways egyik járatának vissza kellett térnie a kiindulás reptérre, miután a személyzet egy repedést fedezett fel a pilótafülke ablakán. A légitársaság szóvivője szerint a repedés a pilótafülkét burkoló négyrétegű ablakszerkezet legkülső rétegén jelent meg - írja a Reuters.

Megverte az Airbus a Boeinget

Megverte az Airbus a Boeinget

Az Airbus európai repülőgépgyártó a tervezettnél is több repülőgépet szállított le tavaly, ezzel ismét megverte a problémákkal küszködő Boeinget.

Itt a lista: ezek a légitársaságok repülnek a problémás Boeing-gépekkel

Itt a lista: ezek a légitársaságok repülnek a problémás Boeing-gépekkel

Újabb problémák merültek fel a Boeing egyik legnépszerűbb repülőgép-modelljével, a 737 Max gépekkel kapcsolatban, aminek eredményeként az amerikai hatóságok a földre parancsolták ellenőrzésre a gépeket, ezzel jelentős esést indítva el a Boeing részvényeinél. Mutatjuk, hogy mely légitársaságok érintettek.

Műszaki meghibásodás miatt veszélybe került a történelmi holdraszállási kísérlet

Műszaki meghibásodás miatt veszélybe került a történelmi holdraszállási kísérlet

Felbocsátották Floridából hétfőn helyi idő szerint kora hajnalban a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozása, a United Launch Alliance (ULA) vadonatúj Vulcan űrrakétáját, hogy több mint fél évszázad után újra egy amerikai robotot - és egyben az első első kereskedelmi holdjárót - helyezzen el a Holdon. Órákkal az indulást követően azonban az Astrobotic műszaki meghibásodást jelentett a meghajtó rendszerben, ami felveti annak lehetőségét, hogy a holdraszállás már nem valósítható meg, esetleg "veszélybe kerül a puha landolás a Holdon".

Régóta húzódó vitát zárhat le Kína és Amerika, valaki nagyot nyer ezzel

Régóta húzódó vitát zárhat le Kína és Amerika, valaki nagyot nyer ezzel

Kína felülbírálná a Boeing 737 Maxokra kivetett korlátozásait, ezzel pedig visszatérhetne az amerikai gyártó a tengerentúli piacra. Az ügyet ismerő források szerint a San Franciscó-i Hszi Csin-ping–Joe Biden találkozó megnyithatja az utat a repülőgép- és űrtechnikai kereskedelem újraindításához a két ország között – számolt be róla a Bloomberg.

52 milliárdos üzlet a Boeingnél, ugrik a részvény

52 milliárdos üzlet a Boeingnél, ugrik a részvény

Délelőtt szivárgott ki a hír, hogy Boeing és az Emirates közel áll egy 777-es repülőgépekből álló nagyszabású megrendelés tető alá hozásához. Nemrég konkrét részletek is megjelentek: az Emirates bejelentette 95 Boeing repülőgép megrendelését, mégpedig 52 milliárd dollár értékben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.