bruxinfo

Az EU-nak köszönheted a munkahelyedet?

Az Európai Unióban hétből egy, Magyarországon pedig ötből egy munkahely függ az uniós exporttól. Európában több mint 31 millió állást tart fenn az EU-n kívülre irányuló export, ami több mint 19 millió embernek biztosít munkát a világon. Többek között ez derül ki a kereskedelemnek a munkahelyek teremtésére gyakorolt hatását vizsgáló friss bizottsági tanulmányból.

Idén is mozogni fog az uniós szégyenpad

A Máltával és Lengyelországgal szemben folyó deficiteljárás lezárását javasolta a héten az Európai Bizottság, amely a Nagy-Britanniának a túlzott mértékű hiány megszüntetésére adott határidőt további két évvel történő meghosszabbítását is indokoltnak tartja. Finnország ellen viszont rövidesen elindulhat a deficiteljárás - írja a Bruxinfo.

Háromszáz fő lenne az első magyar menekültkvóta

Az embercsempészek elleni küzdelem, a menekültek védelme és az emberi életek oltalma közötti "érzékeny egyensúlynak" minősítette Dimitrisz Avramopulosz belügyi biztos a szerdán Brüsszelben bemutatott bizottsági javaslatot egy új európai "menekültügyi stratégiáról", ami egyebek között a tagállamok közötti kötelező kvótarendszert is javasol vészhelyzetekben a menekültek befogadására, és amit a tagországok miniszteri tanácsának is el kell még fogadnia - számol be a BruxInfo a szerdai eseményekről. Közben a magyar kormány is megszólalt az ügyben.

Tévedett-e az IMF a magyar gazdaságpolitikában?

Az IMF európai igazgatója szerint a magyar kormánynak a monetáris lazítást a fokozatos költségvetési kiigazítással ötvöző makrogazdasági politikáját nem lehet unortodoxnak nevezni. Az IMF-nek továbbra is kételyei vannak a szektorspecifikus állami beavatkozás hasznosságát illetően, és arról sincs meggyőződve, hogy fenntartható lenne a 2014-es dinamikus növekedés - nyilatkozta Jörg Decressin a BruxInfónak.

Komoly gáztervvel érkezhet Putyin Budapestre

Magyarország egyfajta jelzést, iránymutatást vár az EU-tól és az Európai Bizottságtól arra, hogy a Déli Áramlat meghiúsulása után milyen úton kíván elindulni Közép-Európa energiabiztonságának javítása érdekében - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a BruxInfo kérdésére közölte, "célegyenesbe fordult a Putyin orosz elnök budapesti munkalátogatásának időpontjáról folyó egyeztetés". A lap azt is írja, hogy tudomása szerint az oroszok különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a budapesti látogatásnak, hiszen egyrészt teljesen "leírták" a korábbi bolgár szövetségest, másrészt Magyarország lehet az oroszok változó gázszállítási szándékénak első tesztje.

Jövő évre csúszik a magyar Operatív Programok elfogadása

Jövő év első hónapjaira csúszik át a magyar operatív programok hivatalos bizottsági elfogadása. A néhány hónapos csúszás pozitív következménye, hogy három helyett négy év áll majd rendelkezésre Magyarország számára a kohéziós források lehívására - írta a BruxInfo.

Adóügyeket vizsgál az EU

Két jelentés elkészítésére is felhatalmazta az EP elnökök értekezlete a gazdasági és pénzügyi szakbizottságot az úgynevezett "Luxleaks" adóleleplezések folyományaként. Az egyik - saját kezdeményezésű - jelentés a tagállamoknak a cégekkel kötött adómegállapodásait veszi majd górcső alá, míg a másik konkrét javaslatot tesz majd a Bizottságnak egy jogszabály kidolgozására az adóelkerülés terén - számol be a BruxInfo.

Kiszivárgott, hogyan látja Brüsszel a magyar adósságcsökkentést

Bár Magyarország 2014-ben várhatóan nem fog megfelelni az átmeneti adósságszabálynak és 2015-ben is csak egy kedvezménynek köszönhetően, az Európai Bizottság az átmeneti időszak végén, 2016-ban mégsem látja veszélyben az államadósság-csökkentési mérőszám teljesítését - számol be a BruxInfo.

Óriási döntésre készülnek Junckerék

Az Európai Bizottság német tagjának Párizs rövid pórázon tartását szorgalmazó, párhuzamosan több európai lapban megjelent cikke kiütötte a biztosítékot Franciaországban és az európai szocialistáknál. A digitális politikát felügyelő Günther Oettinger beszólásában sokan Berlin "kezét" vélik felfedezni.

Az IMF szerint rossz úton járunk

A 2008-as gazdasági és pénzügyi válság begyűrűzése óta gyakorlatilag leállt az egykori szocialista tábor tagjainak felzárkózása a nyugat-európai gazdaságok színvonalához - állapítja meg egy, a térségbeli országok gazdasági átalakulásának elmúlt 25 évéről készült IMF-jelentés. A dokumentum szerint a piacbarát gazdaságpolitika melletti szilárdabb elkötelezettség a záloga a gyorsabb felzárkózásnak - összegez a Bruxinfo.

Az ukránok nagyon várják a "magyar" gázt

Ukrajna reméli, hogy a magyar hatóságok eleget tesznek a gázszállítások újraindítására vonatkozó ígéretüknek - közölte kedden a BruxInfo kérdésére válaszolva Andryi Koboljev, az ukrán Naftogaz elnök-vezérigazgatója. Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a szlovák-magyar gázösszekötő jövő év eleji forgalomba helyezése után nyílik lehetőség az ukrajnai szállítások felújítására.

Valamire készülnek az oroszok

A kelet-ukrajnai elszakadáspárti választásokra válaszul a szankcióval sújtott személyek listájának bővítése lehet a maximum, ameddig a tagországok külügyminiszteri tanácsa elmegy a következő napokban, de gazdasági szankciókról csak az EU-csúcs dönt majd. Cserébe ez utóbbira akár idő előtt is sor kerülhet - írja a BruxInfo brüsszeli forrásaira hivatkozva.

Indul az egyik brüsszeli "támadás" Magyarország ellen?

Az uniós tagállamok egy olyan politikai folyamat létrehozását mérlegelik, amelynek keretében "konstruktív párbeszéd" kezdődne egy vagy több alapvető jog megsértésének alapos gyanújába került partnerükkel. Az unió soros olasz elnöksége azt reméli, hogy a kormányközi folyamat egyes elemeiről már az általános ügyek tanácsának decemberi ülésén megállapodhatnak - hívja fel a figyelmet a köztes politikai nyomásgyakorló eszköz lehetőségére a Bruxinfo.hu.

Újabb részletek az oroszok büntetéséről

Kedd délután véglegesítette az EU nagyköveti tanács a Moszkva elleni gazdasági szankciók csomagját. Amennyiben nem emel kifogást egyik tagország legfelső vezetése sem a döntés ellen - amit Brüsszelben biztosra vesznek -, úgy az intézkedés szerdán (más források szerint csütörtökön) megjelenik az EU hivatalos közlönyében, Van Rompuy pedig politikai nyilatkozatot tesz közzé - számol be a BruxInfo a legfrissebb fejleményekről.

Még vitatkoznak az oroszok büntetésén

Az EU nagyköveti tanács hétfőn véglegesítette az Oroszország elleni szankciók második szakaszának kibővítését jelentő újabb tilalmi listát, de a harmadik szakaszba átléptető gazdasági tilalmi intézkedésekről még kedden is folytatták a vitát. A személyek és vállalatok újabb körét taglaló lista megjelenése hírek szerint szerdán várható az EU hivatalos közlönyében - írja a BruxInfo.

Magyarország tankolja a földgázt

Az EU-ból Ukrajnába történő földgázszállításról folytatott megbeszélést csütörtökön Brüsszelben Günther Oettinger, az EU energiapolitikai biztosa Juraj Prodan ukrán energiaügyi miniszterrel. Kijevnek némi gondot okozhat, hogy Magyarország július 1. óta saját tározóinak feltöltése miatt csökkentette a szomszéd országba irányuló gázexportot - számol be a BruxInfo.

Nyitogatják Pandora szelencéjét

Nem létezik jó és rossz költségvetési kiadás, mindenfajta kiadást figyelembe kell venni a hiány kiszámításakor - jelentette ki a pénzügyminiszteri tanács ülését követően Siim Kallas, az EU ügyvivő gazdasági és pénzügyi biztosa, aki ugyanakkor nyitva hagyta a kiskaput az elbírálás során a szerkezeti reformok figyelembe vétele előtt - számol be a BruxInfo.

Orbán az utolsó pillanatban dönt

David Cameron brit miniszterelnök hivatalosan is jelezte, hogy pénteken szavazást kér a bizottsági elnökjelölt személyéről. Egyelőre nem világosak ugyanakkor a magyar kormányfő szándékai, aki valószínűleg csak az utolsó órákban dönti majd el, hogy arra a Jean-Claude Junckerre, vagy ellene szavazzon, aki egyébként élvezi a tagállamok túlnyomó többségének a támogatását - számol be a BruxInfo a ma kezdődő kétnapos uniós csúcstalálkozó legfontosabb várható eseményei kapcsán.

Súlyos dilemma elé állítják Orbán Viktort

Ha David Cameron tartja magát az ígéretéhez, jövő pénteken az EU történetében először a tagállamok vezetői szavazással állítanak majd jelöltet az Európai Bizottság élére. Mivel nem alakult ki konszenzus Jean-Claude Juncker személyéről, az Európai Tanács "megerősített" minősített többséggel szavazhat bizalmat a volt luxemburgi kormányfőnek, teljesen elszigetelve a brit miniszterelnököt - írja a legfrissebb fejleményeket összefoglaló cikkében a BruxInfo. Ezek fényében kérdés, hogy Orbán Viktor - aki eddig határozottan ellenezte Juncker megválasztását - melyik oldalra áll.

Meghátrált Brüsszel a magyar kormánnyal szemben?

A magyar kormány szempontjából - szinte minden lényeges ponton - a kedvező irányba módosultak az Európai Bizottság június 2-án kiadott országspecifikus ajánlásai. A puhább ajánlások a sikeres magyar lobbizás mellett a Bizottság általában konfliktuskerülő hozzáállását is tükrözik - írja a BruxInfo. Az Európai Tanács, illetve a pénzügyminiszterek tanácsa által még jóváhagyásra váró listában például Brüsszel már nem ír elő konkrét pótlólagos költségvetési kiigazítást, nem kéri a rezsicsökkentés visszafordítását és a közmunkaprogrammal kapcsolatban is másképp fogalmaz.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.