budapest

Hangos vadászgépek húztak el szombat délelőtt Budapest felett

Hangos vadászgépek húztak el szombat délelőtt Budapest felett

Altisztavatás miatt szombat délelőtt helikopterekből és Gripen vadászgépekből álló kötelék húzott át Budapest fölött - írja a HVG. A Honvédelmi Minisztérium korábban figyelmeztetett arra, hogy ez megnövekedett hanghatással jár. Ma délután egy hangosabb helikopter is elhagyja majd a Hősök terét.

Kezdődhet a Merlin Színház felújítása

Kezdődhet a Merlin Színház felújítása

Kezdődhet a volt belvárosi trafóház, a korábban a Merlin Színháznak is helyet adó épület felújítása - mondta el Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes. A tervek szerint a rekonstrukció jövő tavaszra fejeződik majd be, és azt szeretnék, hogy Budapest 150. születésnapjára a kulturális és közösségi eseményeknek otthont adó intézmény megteljen élettel.

Gazdát cserélt két belvárosi irodaház

Gazdát cserélt két belvárosi irodaház

Két belvárosi irodaépület értékesítését közvetítette az Avison Young. A Báthory utca 12. és az Andrássy út 93. szám alatti Herzog Villa két, teljes bérbeadottság mellett működő, amerikai tulajdonban lévő irodaház, melyeket a 2015-ös felvásárlás óta a Teichmann & Companions irányít.

Forráshiány miatt bezár a budapesti Átrium

Forráshiány miatt bezár a budapesti Átrium

A kulturális TAO támogatások eltörlése ágyazott meg annak a helyzetnek, mely az Átrium bezárásához vezethet – nyilatkozta a Zsedényi Balázs, a színház operatív menedzsere a Portfolio Checklist pénteki adásának.

Horvátországba utazik? - 2024-től fontos változás jön

Horvátországba utazik? - 2024-től fontos változás jön

Az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, Pélmonostor (Beli Manastir) - Dráva-híd (Eszék) közötti, 17,5 kilométer hosszú autópálya-szakaszát októberben átadják, a fennmaradó, a magyar határig húzódó rész pedig 2024-ben készül el - jelentette be hétfőn Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Az egy dolog, hogy közelíti az 1,3 millió forintot a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára, sőt Budán már el is érte a másfél milliót, a vásárlóknak azonban legalább ennyire kellemetlen, hogy rohamosan szűkül a kínálat, és lassan már alig lesz miből válogatniuk. Persze egy-kát új építésű lakóprojektet be szoktak lengetni a fejlesztők negyedévenként, de ha az a fejlesztés éppen nem abban a városrészben van, ahol elképzeltük az életünket, akkor bizony kompromisszumokra lesz szükség még 80-90 millió forint kifizetése után is.

Egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat

Egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat

A jelenlegi bonyolult, átláthatatlan, összesen 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, 4 zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat. Az egységes rendszer célja, hogy az autóval közlekedők könnyen értelmezhető zónarendszert használhassanak, az egységes rendszerhez megújuló információs rendszer is tartozik majd. Az új zónarendszerhez illeszkedő új díjazás a közterületi parkolóhelyek esetében az autók gyorsabb cserélődését, így a parkolóhelyek jobb kihasználását célozza.

Mától ismét változik a forgalmi rend a rakparton

Mától ismét változik a forgalmi rend a rakparton

A korábbi közléseknek megfelelően a Lánchíd korszerűsítési munkái miatt mától augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.