budapest

Úgy néz ki, már nem hat a járvány a lakásbérleti díjakra

Úgy néz ki, már nem hat a járvány a lakásbérleti díjakra

A koronavírus negyedik hulláma eddig nem befolyásolta a budapesti kiadó lakások piacát: az árak lassan emelkednek, és kezdenek eltűnni az egyhavi kaucióval kivehető lakások is – derül ki a Rentingo.com legfrissebb elemzéséből. Októberben átlagosan 149 ezer forintot kértek a bérbeadók lakásukért, ami 5,6 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál. A keresleti oldalon még nagyobb a növekedés: a kiadó lakást nézők 139 ezer forintos októberi keresleti átlaga 9,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Eladhatja a Városháza épületét Budapest?

Eladhatja a Városháza épületét Budapest?

Vevőt keres a Városháza épületegyüttesére a főváros vezetése – értesült róla az Index. A Városháza utca, a Gerlóczy utca, a Károly körút és a Bárczy István utca által határolt telken álló háromszintes ingatlan alapterülete mintegy 50 ezer négyzetméter. A városvezetés azóta cáfolta az információt.

Hatalmas útfelújítást jelentettek be Budapesten

Hatalmas útfelújítást jelentettek be Budapesten

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre vezető út rendkívül rossz állapotú, balesetveszélyes és zavarérzékeny. Felújítása mindenképpen időszerű - írja Vitézy Dávid Facebook-posztjában, melyben bejelentette azt is: a Budapest Fejlesztési Központ megkezdte a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének előkészítését.

Új óriás-szakszervezet alakul a fővárosban

Új óriás-szakszervezet alakul a fővárosban

Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) néven új szervezetet hozott létre a főváros vállalatainak hét szakszervezete - közölték az együttműködés résztvevői az MTI-vel csütörtökön.

Karácsony Gergely bejelentette a budapesti szigorításokat

Karácsony Gergely bejelentette a budapesti szigorításokat

Karácsony Gergely főpolgármester Facebookon jelentette be, hogy a főváros bevezeti a kötelező maszkviselést a a főváros által üzemeltetett mozikban, színházakban, a szakszervezetekkel pedig az oltási kötelezettségről tárgyal. A fővárosi önkormányzat sajtótájékoztatót is tartott, amelyen megerősítették a bejelentést.

Nem tudják kötelezővé tenni a maszk viselését a BKV-n, de erősen ajánlott

Nem tudják kötelezővé tenni a maszk viselését a BKV-n, de erősen ajánlott

A tömegközlekedési eszközökön nem tudják kötelezővé tenni a maszkviselést, de arra kérik a budapestieket, hogy az utazáskor használják a maszkot - mondta Karácsony Gergely főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón, amelyen kifejtette, hogy a fővárosban a helyzet nem rosszabb az országos átlagnál, de úgy érzik, itt az ideje, hogy kivegyék a részüket a járványvédelemből, és a kormányt is cselekvésre ösztökéljék.

A főváros szigorításra készül a járvány miatt

A főváros szigorításra készül a járvány miatt

A Fővárosi Operatív Törzs mai ülésén dönt arról, hogy a fővárosi önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben, jellemzően idősotthonokban ismét bevezetik-e a látogatási tilalmat, illetve újfent korlátozzák-e a kijárást – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Módosul vasárnaptól a kisföldalatti közlekedése

Vágányfelújítást végez a BKV Zrt. a Vörösmarty téri végállomáson, ezért vasárnaptól a hónap végéig módosul a kisföldalatti közlekedése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön.

Egyre csak fogy Budapest népessége, egyre többen költöznek a Balaton közelébe

Egyre csak fogy Budapest népessége, egyre többen költöznek a Balaton közelébe

Míg a főváros lakossága évek óta emelkedő ütemben csökken, addig egyre többen választják lakhelyül a Balaton környéki megyéket, a folyamat pedig a tavalyi járvány-sújtotta évben csak felgyorsult - derül ki a 24.hu elemzéséből. Pest megye továbbra is a legnépszerűbb desztináció, ha költözésről van szó, viszont 2018 óta ott is csökken a nettó el- illetve odavándorlási mérleg.

Mutatjuk, hol van ma a legolcsóbb és legdrágább új lakás Budapesten

Mutatjuk, hol van ma a legolcsóbb és legdrágább új lakás Budapesten

Egészen elképesztő a különbség a budapesti új lakások piacán, ha a legdrágább és legolcsóbb új lakásokat nézzük: a két szélsőérték között több, mint 900 millió forint a különbség - számoltuk ki a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb adatbázisából. A nagy szélsőségek miatt az átlag és a medián árak között is nagy a különbség, a négyzetméterárakat tekintve viszont mérsékeltebb a helyzet.

Visszaüzent az EMMI a kötelező maszkviselést szorgalmazó fővárosi javaslatra

Visszaüzent az EMMI a kötelező maszkviselést szorgalmazó fővárosi javaslatra

A védekezés most már oltásalapú, és a maszkviselés nem kötelező, de aki akarja, hordhatja nyugodtan - gyakorlatilag ezt üzente az ATV Híradóján keresztül az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra a fővárosi kezdeményezésre, hogy adjon jogot a kormány a helyi önkormányzatoknak a rendeletalkotáson keresztüli maszkviselési szabályok megalkotására.

Lépett a BKK: még nehezebb lesz bliccelni a járatain

Lépett a BKK: még nehezebb lesz bliccelni a járatain

A BKK számos autóbusz- és trolibuszjáraton első ajtós felszállási rendet vezetett be annak érdekében, hogy kiszűrjék azokat, akik illetéktelenül használnák járműveiket. Ezekre a járatokra csak az első ajtónál lehet felszállni, hogy a járművezető ellenőrizze a felszállók jegyének, bérletének, utazásra jogosító okmányának érvényességét.

Indul a pesti körvasút új megállóinak tervezése

Indul a pesti körvasút új megállóinak tervezése

A kormány egy tegnap közzétett határozatban elfogadta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) projektjavaslatát és összesen nettó 980 millió forint európai uniós támogatásban részesítette a hiányzó budapesti vasúti megállók előkészítésére indult projektet - tette közzé közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.