Ez is fájhat a forintnak

Amint arra már sokszor felhívtuk a figyelmet az elmúlt hónapokban: a forintnak bizonyára fáj (növeli a gyengülés irányába való sérülékenységét), hogy rendkívül alacsonyra süllyedt a kamattartalma (carry), amit a befektetők azért kapnak, mert tartják forint vételi pozíciójukat. Ennek fordítottja is igaz, azaz nagyon olcsóvá vált a forint gyengülésére irányuló pozíció tartása.

Mennyire szerethető most a forintunk?

Hetek óta az az egyik fő kérdés a magyar piacon, hogy vajon a mélybe vágott jegybanki alapkamat ad-e kellő támogató erőt a forintnak, vagy esetleg túlvágta azt az MNB. Ha ugyanis utóbbiról van szó, akkor érthető, ha a befektetők "kiszerettek belőle" és ezért is esett kétéves mélypontjára az euróval és a dollárral szemben. Az alábbi ábrák segítségével azt mutatjuk be, hogy nem olyan rossz a helyzet.

Vihar előtti csend? - Elképesztő nyugalom árad a forintpiacról

Az utóbbi napokban rekordok sorozata dőlt a bankközi forintpiacon, igaz nem az árfolyamban, hanem olyan mögöttes tényezőkben, mint az árfolyam ingadozása, a gyengülés intenzitásával kapcsolatos várakozás, vagy éppen a kamattartalom. Éppen ezek azok a tényezők, amelyek a forint gyengülés irányába való sérülékenységét jelentősen növelik, így olyan, mintha vihar előtti állapotot látnánk a bankközi piacon. Ez a rendkívüli nyugalom egyébként világszinten más eszközosztályokban is előfordul, amely jórészt a nagy országok jegybanki pénznyomtatási programjaival, a globális likviditásbőséggel függ össze. Ez azonban idővel meg fog változni, amelynek kedvezőtlen magyar piaci hatásaiból már nyáron és október végén is kaptunk ízelítőt. Utóbbi alkalommal 2-3 nap alatt hirtelen intenzív forintgyengülést láttunk, ami arra volt visszavezethető, hogy gyors irányváltás következett be a külföldi befektetők körében a tőkeáramlásban.

Aggasztó jelek a forintpiacon (OTP)

Az elmúlt hetekben - a Fed döntését követően - az EUR/HUF árfolyam viszonylag szűk sávban mozgott, a felszín alatt azonban aggasztó jelek mutatkoznak - hívják fel a figyelmet legfrissebb heti hírlevelében az OTP Elemzési Központ szakértői.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.