Extrém flotta extrém igénybevétele

Egy autó megbízhatóságát sokféle módon lehet tesztelni, mérni, de egy versenypályán, folyamatosan nagy tempóval történő üzemeltetés jelentősen képes lerövidíteni a szükséges időtartamot. Nem véletlen, hogy majdnem minden autógyártó végez valamilyen motorsport tevékenységet, még ha a párhuzam nem is mindig egyértelmű a versenyautók és az utcai autók között. Ezért amikor utcai autókat tesznek ki extrém körülményeknek, azok a "hétköznapi" felhasználók számára is sok hasznos információval szolgálnak.

Ez már flotta, nem is akármilyen! (x)

Magyarországon már egy kétautós flotta is nagynak számít, ha abban két különleges autó, és mint jelen esetben, két különleges felhasználó az érintett. Nagyon kedvelt és különösen sikeres sportolók mostantól a mindennapokban is versenytempóra képes autókkal közlekedhetnek. Gyurta Dániel úszó olimpiai- és világbajnok, illetve Michelisz Norbert túraautó privát világbajnok ugyanis átvehette új, 310 lóerős Honda Civic Type R-jét.

Bringások figyelem!

Hiába uralja évek óta a nagy kerékpáros körversenyeket a legnagyobb autógyártó konszern cseh leánya, mégis a Honda - ami a világ legnagyobb belső égésű motor gyártója - készített el egy kifejezetten kerékpárosok számára optimalizált kombit.

Még mindig különlegesek - Honda Civic és Civic Tourer

Az idő rohanását az is jól szemlélteti, hogy a Honda a még vadonatújnak ható 9. generációs Civic modelljét is megújította, annyi idő telt el a bevezetése óta. Az - Európában - 5-ajtós ferdehátú és kombi karosszériával, 1,6-os dízel, illetve 1,8-as benzinmotorokkal elérhető Civic továbbra is egy jó autó, egyedül a formájával nem barátkozott meg még mindenki.

2,82 l/100 km, és ez valódi világrekord!

Az autókkal elért, olykor hihetetlenül alacsonynak tűnő fogyasztási rekordok beállításával kapcsolatban sokszor felmerülnek hitelességi kérdések, melyek nem az akkori és ottani értéket kérdőjelezik meg, hanem inkább a körülmények életszerűségét, a mindennapi közlekedési szokásoktól történő különbséget firtatják. A Honda júniusban felállított rekordját az útvonal "hitelesíti", mely 24 európai országot - Magyarországot kétszer is - érintett!

Nálunk járt a világrekordra törő a Honda

Hangzatos reklámok és üres frázisok helyett valódi eredményekkel kívánja bizonyítani a Honda, hogy mennyire hatékony az 1,6 i-DTEC erőforrás. A laboratóriumi, szabályozott, szabványosított környezet helyett valós körülmények között próbálja meg bebizonyítani, hogy az 1,6 literes dízel erőforrása a gyakorlatban is mennyire kisétkű. A 24 országot átölelő 13 ezer kilométeres túra - amennyiben sikeres lesz - világrekordot is jelent egyben.

Világrekordra tör a Honda

Hangzatos reklámok és üres frázisok helyett valódi eredményekkel kívánja bizonyítani a Honda, hogy mennyire hatékony az 1,6 i-DTEC erőforrás. A laboratóriumi, szabályozott, szabványosított környezet helyett valós körülmények között próbálja meg bebizonyítani, hogy az 1,6 literes dízel erőforrása a gyakorlatban is mennyire kisétkű. A 24 országot átölelő 13 ezer kilométeres túra - amennyiben sikeres lesz - világrekordot is jelent egyben.

270 felett, de tízmillió alatt! - Mi az?

Komoly, közel fél évvel előre tekintő bejelentést tett ma a Honda, miszerint az új Civic Type R 270 felett és 10 millió alatt fog "menni". A két szám között nem szerepel szorzótényező, tehát nem akkor kerül 10 millió forintnál kevesebbe, ha 270 Ft alá gyengül az Euro, hanem a végsebessége 270 km/h feletti, miközben a vételára biztosan 10 millió forint alatti lesz.

Kidugta az orrát - Honda Civic Type R

Egy csúcsmodell, ami ráadásul rétegigényeket elégít ki, sosem lesz egy márka húzómodellje, presztízs és ismertségi szempontokból viszont nagy szükség van rá. Így van ez a Honda esetében is, mely hiába aktív szereplője a WTCC-nek, idén pedig a Formula-1-nek is, utcára évekig nem kínált olyan autót, amiért rajongani lehetett volna. Ennek vége, hosszú várakozás után immár nem csak koncepcióként, hanem a végleges változat néhány részletét tekintve is napvilágot látott a sokak által nagyon vágyott és várt - de jóval kevesebbek által megrendelt - Honda Civic Type R. Túl sok információt még mindig nem árult el róla a gyártó - azokkal megvárják a közel egy hónap múlva, március elején nyíló genfi autószalont -, de az már kiderült, hogy a végsebessége 270 km/h lesz.

A méretével kompenzál - Honda Civic Tourer

A Honda is azon gyártók közé tartozik, amik hosszabb idő - jelen esetben bő 13 év - "szünet" után ismét kínál kombi karosszériával alsó-középkategóriás modellt, mégpedig az immár 41 esztendeje gyártott, kilenc nemzedéket megélt Civic-et.

A legnagyobb - Honda Civic Tourer

A januárban megkezdet sorozatgyártást követően - logisztikai és raktárkészlet-feltöltési okok miatt - március elejétől Magyarországon is elérhető az alsó-középkategória jelenleg legnagyobb rakterű kombija, a Honda Civic Tourer. A kombi kivitelek népszerűségét jelzi, hogy olyan gyártók is visszatérnek a szegmensbe, melyek hosszabb-rövidebb ideig távol maradtak tőle. Legutóbb a Civic 6. generációjából, a 2001-ig gyártott sorozatból volt növelt rakterű változat, két "sorozat" kimaradt, és a kilencedikkel tár vissza a Tourer.

A Forester ismét a Hondát választotta

Anglia egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a Forester a Honda Civic-et választotta, amikor az új szolgálati autók beszerzésére vonatkozó döntés megszületett. Összesen 130 db dízelmotoros Civic kerül így a vállalati flottába.

A legnagyobb - Honda Civic Tourer

Az egyterűek divathulláma ha még nem is váltott leszállóágba, a csúcspontját minden bizonnyal elérte, vagy nagyon hamar el fogja érni. Az értékesítési statisztikák helyett ennek jó mutatója az autógyártók modellportfóliójának alakulása, megváltozása. Az elmúlt hónapokban több gyártó is olyan kombikat mutatott be, melyek nem rendelkeznek közvetlen előddel, a piaci várakozásaik viszont a költséges fejlesztésekre inspirálták a cégeket. A Honda is ezen gyártók közé tartozik, bő 13 év "szünet" után ismét kínál kombi karosszériával alsó-középkategóriás modellt, az immár 40 esztendeje gyártott, kilenc nemzedéket megélt Civic-et.

Gyengesége az erőssége - Honda Civic 1,6 i-DTEC

A Honda Civic már 1972 óta létező autó, azóta már nyolc sorozat adta át a helyét újabbnak és újabbnak. Jelenleg a kilencedik kiadás vásárolható meg 5-ajtós karosszériával - a kombira pár hónapot még várni kell. Az európai piacokon nagy előrelépést jelentett a márka történetében, amikor az előző szériával bevezetésre került a saját dízelmotorjuk, de az 2,2 literes volt, így több országban jelentős (adó)hátrányba került. Ezt felismerve kisebb méretű dízel fejlesztésébe fogott a Honda, melyet először a Civicben lehetett kipróbálni, megvásárolni, azóta pedig a CR-V-hez is elérhetővé vált.

Turbósít a Honda

A Honda különleges szerepet és egyben különleges pozíciót tölt be a világ motorgyártói között. Annak köszönhetően, hogy nem csak két- és négykerekű járművek, hanem kisgépek és repülőgépek számára is készít erőforrásokat, évek óta a világ legnagyobb belsőégésű motorgyártójának számít. Mint ilyen, mindig is olyan erőforrásokat készített, melyek a maguk nemében megelőzték kortársaikat és általában a jogszabályi, illetve vásárlói elvárásokat is. Vannak azonban olyan szituációk, amikor úgy változnak az előírások, hogy a Honda is kénytelen egy bizonyos irányban elmozdulni, még ha az az alapvető filozófiájával nem is egyezik meg teljes egészében. Sokáig ellenálltak, de nekik is be kell állniuk a turbósok sorába.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.