csiki gergely

Barabási Albert-László az idei Bolyai-díjazott!

Barbási Albert-László fizikus, hálózatkutató kapta 2019-ben a Bolyai-díjat - jelentette be Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke szerda este a Magyar Tudományos Akadémián. Immár tizedik alkalommal adták át a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréséért járó Bolyai-díjat. Az eddigi hagyományoknak megfelelően Áder János köztársasági elnök adta át személyesen a díjazottnak az elismerést, amihez 100 ezer eurós díjazás jár.

Magyarok ezreinek életén segíthet az Európában elsőként nálunk alkalmazott új technológia - Exkluzív interjú

Április utolsó napjaiban egy új endoszkópos gerincsebészeti módszerrel műtötte meg két betegét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvoscsoportja. A Dél-Koreából elsajátított technika annyira új, hogy Európában az OKITI orvosai alkalmazták először. Az új beavatkozásnak köszönhetően a gerincműtéten átesett betegeket akár már egy nap után haza lehet engedni. A műtét előkészületeiről, jelentőségéről, előnyeiről, várható elterjedéséről, magyarországi jövőjéről beszélgettünk az intézet munkatársaival. Hármas interjú Óváry Csaba főigazgatóval, Banczerowski Péter professzorral, idegsebészeti szakmai igazgatóval és Czigléczki Gáborral, a Gerincsebészeti Osztály orvosával.

Magyarország mindent bevet a nagy adóversenyben

Még mindig magasak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közterhek a régióban, az áfabeszedés tekintetében pedig terjednek a digitális megoldások - állapították meg a Mazars szakértői a hetedik alkalommal készített Közép- és Kelet-európai Adóbrosúra kiadványban, melynek célja, hogy a befektetőknek adjanak támpontot döntéseikhez. Magyarországra kitérve külön megemlítették, hogy kivételesen magas az áfakulcs és kivételesen alacsony a tao kulcs, és közben az adóék tekintetében is rosszul állunk, ha nem számoljuk a családi adókedvezmény hatását. Az is jól látható azonban, hogy a kormány úgy próbálja alakítani adórendszerét, hogy az az egyik legvonzóbb legyen a régióban befektető vállalatok számára.

Ezekért a cégekért sorban állnak a befektetők egész Európában

Egész Európában rendkívül forró témává vált az egészségügy, komoly kórházláncok épülnek ki magánbefektetésekből, felvásárlások, láncba szerveződések zajlanak és ez a folyamat Magyarországon is elindult - fejtette ki Végh Attila, az EIT Health által rendezett első Morning Health Talks rendezvényen, amelyen a legnagyobb betegforgalommal bíró magánegészségügyi szolgáltatók vettek részt. A skandináv magánkórházlánc, a Capio, valamint a régióban érdekelt Penta Csoport korábbi elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, milyen trendek várhatóak a szektorban és hogy a digitalizáció milyen következményekkel járhat az ellátásban.

Kiderült a friss tervekből: 4 év múlva teljesülhet Orbán Viktor egyik legfontosabb álma

A beinduló versenyképességjavító reformoknak köszönhetően négy százalék felett maradó gazdasági növekedés, változatlan hiánypálya, 2023-ra (Orbán Viktor régóta áhított célkitűzésének megfelelően) valódi nullás költségvetés, valamint látványosan 60% alá szakadó államadósság - olvasható ki a frissített konvergenciaprogramból, ami az Európai Bizottság oldalán vált elérhetővé és a Pénzügyminisztérium péntek reggel 9 órakor mutatja be. A kormány részletes számaiból azt is megtudtuk, hogy szemben a korábbi várakozásaival, az előttünk álló években a potenciális növekedés nem annyira a termelékenység és hatékonyság javulása miatt lesz magas, hanem sokkal inkább a ledolgozott munkaórák magasabb száma miatt. A Portfolio részletes elemzése a kormány 2019-2023-as időszakra vonatkozó konvergenciaprogramjából, melyben egyébként új és konkrétnak nevezhető gazdaságpolitikai intézkedéseket nehezen találunk.

Siralmas a helyzet a magyar egészségügyben - Elkeserítő számokra bukkantunk

Nincs vége a magyar bérrobbanásnak a magyar gazdaságban - írtuk kedd reggeli cikkünkben a februári kereseti adatokról. Kivéve két ágazatban - tehetjük hozzá azonnal. Az egészségügyi ágazatban ugyanis egy év alatt csupán 2,2%-kal emelkedtek a bérek, ami még az éves inflációtól is elmaradt, de az oktatásban sem sokkal jobb a helyzet.

Így emelkedik ki a szuperligából az Audi Q8

5 méter hosszú, 2 méter széles, de közben nagyon eltalált arányos forma. 2,1 tonnához 3 ezres dízelmotor, 286 lőerővel és 8 sebességes automata váltóval. Az Audi jelenlegi csúcsváltozata, a legmodernebb technikai eszközökkel ellátva - csak néhány jellemző az idén magyarországi fennállásának 50 éves évfordulóját ünneplő Avis Autókölcsönző amúgy is különleges flottájának legújabb darabjáról, a Q8-asról. Ezzel az igazi nehézfegyverrel az autókölcsönző társaság ezúttal célzottan lő, elsősorban a cégeket szólítja meg, de nem zárja ki a lehetőségből a különleges SUV-okba szerelmes magánszemélyeket sem.

A bűnbakkeresés nem oldja meg a magyar egészségügy problémáit

Ha a közfinanszírozott egészségügyet nem erősíti meg a kormány, miközben a magánegészségügy hatalmas kapacitásokat épít ki, ami erőteljes elszívóhatásként jelentkezik, akkor az állami rendszer össze fog omlani - vetíti előre Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász a magyar egészségügy jövőképét. Szerinte kedvező, hogy a kormány végre kezdi komolyan venni az egészségügy problémáit, azonban a vízió, amivel hozzálát a rendszer átalakításának, hibás. Azt is vallja, hogy szükség van új, modern egészségügyi intézményekre, de akkor biztosan be kellene zárni néhány régit és nem konzerválni a jelenlegi struktúrát. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy veszélyes az a fajta bűnbakkeresés, ami a kórházakkal és orvosokkal szemben folyik.

Szép csendben még szigorúbb feltételt szabott Brüsszel a magyar kormánynak

Lassan egy éve zajlik Magyarország ellen egy újfajta költségvetési eljárás az Európai Bizottság részéről. A kormány azonban eddig nem adta be a derekát, és várhatóan nem is nagyon fogja, mert az elvárások elmulasztása nem jár pénzügyi következménnyel. Közben az Európai Bizottság egy friss dokumentumában frissítette a Magyarországtól elvárt középtávú hiánycélt, ami alapján a kormánynak még nagyobb költségvetési szigort kellene alkalmaznia.

Retteghetnek a csalók: hozzányúl a kormány az egyik csodafegyveréhez

Még több tranzakcióra akar rálátni a kormány, ezért az év közepéig minden automataberendezést regisztrálni kell az adóhivatalhoz. A kiterjesztés után például az autómosó, parkoló, szórakoztató (flipper), gyerekhintáztató eszközök, masszírozó székek automatáinak adatait is ismerni fogja a NAV. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára lapunknak hangsúlyozta, hogy az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az egész Európai Unióban, a megoldás iránt komoly a nemzetközi érdeklődés. Azt is megtudtuk, hogy jelenleg hány automatára lát rá a NAV, és hogy mekkora üzlet ez az automatákat szolgáltató cégek számára.

Vannak olyan innovatív gyógyszerterápiák, amelyekhez a magyar betegek hozzá sem jutnak

Jelenleg még a tíz évvel ezelőtti gyógyszerkiadások szintjéhez képest is hiányzik 20 milliárd forintnyi összeg a gyógyszerkasszából, ha pedig el akarunk jutni a visegrádi országok átlagára, akkor ezen felül további 15-20 milliárd forintos pluszpénzt kellene betenni a rendszerbe - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója, aki a finanszírozás hiányosságának következményeit is érzékeltette. A betegek ebből azt érzékelik, hogy az új típusú gyógyszerek később jutnak el Magyarországra, ha egyáltalán eljutnak hozzánk. Az egyesület konkrét javaslatokkal is él, Holchacker Péter vallja: még időben vagyunk, a plusz összeg akár már a 2020-as költségvetésben megjelenhetne, ezáltal a jelenlegi kritikus magyarországi helyzet rövid távon javulna.

A kaotikus magyar egészségügyben is játszanak Aranycsapatok

Érzésem szerint ma az orvosnak csak statiszta funkciója van, a fehér köpeny csak hitelesítő eszköz az egészségkereskedelmi folyamatban - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Dr. Bánsághi Zoltán, a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, aki a Magyarországon egyedülálló daganatterápiát levezénylő orvosként került be legutóbb a hírekbe. A szakemberrel beszélgettünk a személyre szabott terápiákról, az orvoslás jövőjéről, a magánegészségügy magyarországi helyzetéről. A klinikai főorvos vallja: egy társadalmi új szövetséget kellene kötni. Szerinte az alkotmányban is rögzített egészségügyi ellátáshoz való jog egy, a kormányok által kitöltött biankó csekk.

Egyre tovább élünk, de nem egészségesebben

A hazai egészségügyi rendszer célja a magyarok népegészségének a javítása. Már ott megfogalmazódik, hogy nem azt kell a célkeresztbe tennünk, hogy minél több műtétet, beavatkozást végezzünk, hanem a cél az egészség javítása - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Kohanecz Margó, a KPMG Healthcare and Life Sciences divíziójának igazgatója, aki szerint mindehhez a betegekben is kell egyfajta szemléletváltás, miszerint én is felelős vagyok a saját egészségemért. A KPMG szakértője kifejtette véleményét a legújabb jegybanki és kormányzati elképzelésekről is.

A magyar csodakészítmény, ami meghódította Amerikát - A teljes történet

Sok olyan zenekar van, amelyik egyslágeres, de mi nem ezek közé akarunk tartozni, sokkal inkább azok közé, akik az első siker után még 100 évig fent vannak a slágerlista elején - vallja Greiner István, a Richter kutatási igazgatója, aki tisztában van azzal, hogy a magyar gyógyszergyártó globális játékos: szerinte ugyanis a világ összes gyógyszerkutatója a cég versenytársa. A 34 éve a Richternél dolgozó szakemberrel a gyógyszerkutatás kihívásairól, jövőjéről, a társaság jövőképéről és a legutóbbi sikersztoriról, a cariprazine-ról is beszélgettünk, melynek története már 20 évre nyúlik vissza. Greiner István azt is elárulta: egy sikeres gyógyszer mögött több mint 300 ember áll.

Ilyen egészségügyi központ nem volt még az egész országban (Exkluzív interjú)

A TritonLife Csoport (a Róbert Magánkórház tulajdonosa) valamint Dr. Szabó Zsolt kézsebész szakorvos, a Világ Kézsebészeti Társaságok Szervezetének jelenlegi elnökének közös tulajdonlásában jött létre nemrégiben a Magyar Kézsebészeti Központ. Az új intézmény megalapításának apropóján beszélgettünk Szabó Zsolt alapító-orvosigazgatóval a kezdeményezés hátteréről, a szakmai csapat összetételéről, a kereslet alakulásáról, árakról és tervekről. A szakember arról is beszélt, hogy jónak tartják a magán- és állami egészségügyi rendszer szétválasztásának irányát, de közben a szektorsemleges finanszírozás előnyeit is hangsúlyozza. Egyúttal azt is ígérte: hallani fogunk az előttünk álló időszakban még a TritonLife terjeszkedéséről.

Alapjaiban forgatná fel a magyar egészségügyet az MNB javaslata

Drágább és egységes csomagolású cigaretta, megadóztatott virsli, bacon, sütemény és hamburger. A nem szót fogadó beteg drágább kezelési költsége, a gyógyszert rendesen beszedő betegeknek magasabb állami támogatás. Nehezebb helyzetben lévő gyógyszergyártók, gyógyszer-reklámadó, stratégiai iparágként kezelt gyógyszerkereskedelem - ha a kormány megfogadná a jegybank szerdán bemutatott versenyképességi javaslatcsomagját, akkor nagyjából ez várna ránk. Mindemellett azonban érzékeny ügyek felnyitását és rendkívül fontos, évtizedek óta várt lépések megtételét is javasolja az MNB elemzőgárdája annak a fő célnak az elérése érdekében, hogy javuljon a magyarok gyászos egészségi állapota. A kormány által szintén szerdán közzétett versenyképességi csomag is tartalmaz egészségügyre vonatkozó részt, és az abban szereplő 5 konkrét elem összecseng a jegybank javaslataival.

Rendkívüli lépésre készül az Orbán-kormány az egészségügyben

Rendkívüli lépésre készül az Orbán-kormány az egészségügyben

Kiterítette versenyképességjavító lapjait a kormány is, vagyis a Pénzügyminisztériumban is elkészült a javaslatcsomag. A hat nagy fejezet egyike az egészségügy, melyben öt javításra szoruló területet azonosított a kormány. Mindezek keretében például azt ígéri a kabinet, hogy idén júliusban elindul és bő egy év alatt megvalósul az állami egészségügyi rendszer finanszírozásának alapvető átalakítása. Ez évtizedek óta várt, valós reformértékű lépéssel érne fel.

Mire készül a legnagyobb román magánegészségügyi cég az első külföldi bevásárlása után?

Nem mindennapi tranzakció valósult meg nemrégiben a magyar magánegészségügyi szolgáltatók piacán. A román tőzsdén jegyzett MedLife megvásárolta a Rózsakert Medical Center 51%-os tulajdonrészét. Nem sokkal a bejelentést követően sikerült interjút készítenünk Csermely Gyulával, az eladó RMC alapítójával, most pedig a vevő részéről Mihai Marcu szólal meg a Portfolio-nak és beszél a társaság terveiről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.