devizahitel

Megjött a Kúria bejelentése: így kell átszámolni a vitatott devizahiteleket

Megjött a Kúria bejelentése: így kell átszámolni a vitatott devizahiteleket

Hosszú ideje várt állásfoglalást fogadott el a Kúria konzultációs testülete azokra a peres devizahitelekre, amelyeknél az árfolyamkockázatról egyáltalán nem, vagy nem világos és nem érthető módon kaptak tájékoztatást az adósok. Értékelésünk szerint az állásfoglalás a hitelezők és az adósok számára sem egyértelműen kedvező, inkább egy köztes állapotot idéz elő az árfolyamveszteségek megosztásával.

Devizahitelek: egy hét múlva fontos bejelentés jöhet a Kúriától

Június 19-én, vagyis egy hét múlva jelenik meg a Kúria közleménye a devizahitelekkel kapcsolatos testületi vizsgálat eredményéről - értesült a Népszava. Megtudhatjuk, hogy a Kúria Konzultációs Testülete szerint az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége (amelynek feltétele a nem világos, nem érthető tájékoztatás) milyen jogkövetkezményekkel jár. A devizahiteles perek a lap által megszólaltatott ügyvéd szerint "gyakorlatilag állnak".

Megjött az Európai Bíróság újabb devizahiteles ítélete

Semmis-e egy devizahitel-szerződés attól, hogy a folyósítás során alkalmazott átváltási árfolyamot nem a szerződés határozta meg, csak később közölték a hiteladóssal? Ezzel a témával foglalkozott az Európai Bíróság és mai ítéletében arra jutott, hogy a végső választ a magyar bíróságnak kell megadnia a konkrét ügy kapcsán.

Bánfi Tamás a devizaalapú hitelekről: Csak a tényeket!

A tényeket nézzük, csak a tényeket! - reagált Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Monetáris Tanács egykori tagja az MNB korábbi alelnökének a Portfolio oldalán múlt hétfőn megjelent véleményére. Király Júlia abban a cikkben a Csányi Sándor OTP-vezér áprilisi eleji előadásában elhangzottakra válaszolt kritikusan a lakossági devizaalapú hitelek kétezres évekbeli elszabadulásával kapcsolatos felelősségről. Bánfi Tamás írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Hatalmas tartozás-elengedést kapnak a szerb devizahitelesek

Hatalmas tartozás-elengedést kapnak a szerb devizahitelesek

Szerbiában a svájcifrank-hitelesek tartozását euróra váltják, majd az így kapott összeg 38 százalékát leírják az állam, illetve a bankok terhére - döntött a szerb kormány kedden, az erről szóló törvényjavaslat pedig már a héten a parlament elé kerülhet.

Devizahitelek: a Kúria újabb értelmezése csak egy szűkebb kört érinthet

Lövétei István alkotmányjogász szerint a Kúria Konzultációs Testületének legfrissebb értelmezése a devizahitelek árfolyamkockázatának viseléséről várhatóan az ügyfelek szűkebb körét érinti majd, azokat, akiknek még fennálló devizahitelük van, esetleg ügyük még bírósági szakaszban van.

Fordulat a Kúrián: érvénytelenek egyes devizahiteles szerződések?

Fordulat a Kúrián: érvénytelenek egyes devizahiteles szerződések?

Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem világos, nem érthető megfogalmazása esetén érvénytelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Mivel ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi, aminek következtében a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére - állapította meg a Kúria Konzultációs Testülete. A testület a nyár elejéig azt a kérdést is megvizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik. Mindez megítélésünk szerint fordulat a Kúria gyakorlatában, ugyanakkor a bíróságoknak egyenként kell megvizsgálniuk a hozzájuk forduló adósok fentiekkel kapcsolatos panaszát, központi állami rendezés ezúttal nem valószínű.

Máris itt az újabb devizahiteles bejelentés az Európai Bíróságtól

A múlt heti devizahiteles ítélet után, amelyre azóta a Kúria is reagált, ma egy újabb magyar devizahiteles ügyben tett közzé hírt az Európai Bíróság. Ezúttal egy olyan főtanácsnoki indítvány jelent meg, amely alapján valószínűsíthető (bár a vélemény nem kötelezi a bíróságot), hogy nem az adós, hanem a hitelintézetek szempontjából fog kedvező ítéletet hozni hamarosan az Európai Bíróság.

Reagált a Kúria a sorsdöntő devizahiteles fordulatra

Reagált a Kúria a sorsdöntő devizahiteles fordulatra

A devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási gyakorlatának vizsgálatára felállított Konzultációs Testület tovább vizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel járhat, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik - közölte a Kúria hétfőn, az Európai Unió Bíróságának (EUB) múlt heti határozatára reagálva.

Sorsdöntő fordulat a devizahitelek ügyében: megsemmisíthetők a szerződések!

Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek kizárják az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződés visszamenőleges hatályú megsemmisítését. A szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az a tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető - hozta meg ez elmúlt évek magyar devizahiteles szempontból egyik legfontosabb ítéletét ma az Európai Bíróság. A döntés természetesen nem jelenti a szerződések automatikus semmisségét, és azt sem, hogy ne kellene tovább törleszteni a hitelt.

Devizahitel sorsáról döntött ma a Kúria

Egy "nem tipikus tényállású devizaihites" perben döntött a Kúria ma közzétett határozatával. Az ügyben érintett kölcsönszerződés nem tartalmazta a kölcsön konkrét összegét, ám ez nem tette érvénytelenné a szerződést: a legfelsőbb bírói testület ma az összeget "kipótló" korábbi jogerős bírósági ítéletet fenntartotta.

Készül valamire az MNB a volt devizahitelekkel

Intézkedési tervet dolgoz ki a jegybank a Magyar Bankszövetséggel közösen a meglévő jelzáloghitel-szerződések fix kamatozásúvá történő módosításának, kiváltásának ösztönzésére - közölte a Magyar Nemzeti Bank a napi.hu-val.

Bréking: visszakaphatják lakásaikat a bedőlt jelzáloghitelesek

Bréking: visszakaphatják lakásaikat a bedőlt jelzáloghitelesek

A ma benyújtott törvényjavaslat szerint a kormány visszaadja lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak - olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményében.

Fontos lépést tett a magyar devizahitelek ügyében az uniós bíróság

Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek módosítják a devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása érdekében - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió bírósága csütörtökön.

Devizahiteles ítélet: reagált a Kúria, nem lesz új iránymutatás

Az Európai Unió Bírósága (EUB) devizahiteles szerződések ügyében hozott szeptemberi ítélete sok tekintetben megerősíti a Kúria eddigi gyakorlatát - közölte a Kúria devizahiteles szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó Konzultációs Testülete csütörtökön. Mindezek alapján úgy látják, a Kúria részéről újabb, általános jellegű elvi iránymutatás kibocsátása, illetve a korábbiak módosítása nem szükséges.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.