Így kereskedj OTP-vel és a forinttal! - online előadás

Online előadásunkon áttekintjük a magyar tőzsdei befektetők által leginkább követett OTP, illetve a forint aktualitásait, vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon. Átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.

Deviza és index kereskedés alapjai szeminárium

A soron következő esti szemináriumunkon a sikeres devizakereskedési szemléletmódot, illetve a devizakereskedés alapjait ismerhetik meg a résztvevők. A devizapiacon túlmenően beszélünk a tőzsdeindexekkel és az arannyal való kereskedésről is.

Nagyító alatt a tőzsdék - Szeminárium MA

Az amerikai elnökválasztás óta, már a 8. hónapja, kitörő öröm jellemzi a tőzsdéket, a trendek szinte zavartalanul haladnak előre, pedig a Trump-éra még biztosan tartogat izgalmakat a piacok számára. Persze jó lenne tudni, hogy meddig tartanak még a jelenlegi trendek, hogyan lehet a zavarosban is halászni! Díjmentes előadásunkon megtudhatod, mely termékeket célszerű szerintünk figyelni.

Pörög a brókerszakma, mégis ezreket tesznek az utcára a bankok

Donald Trump és a Brexit miatt az amerikai és európai bankok kereskedési szobáiból szerzett jutalékbevétel jelentősen megnőtt, de még a közelébe sem kerül ez azoknak az időknek, amikor még focistadion méretű kereskedési szobákat töltöttek be a brókerek.

Jóárasították a nemesfémeket - Videó technikai elemzés

Az amerikai elnökválasztás óta a dollár erősödésével párhuzamosan szakad az arany és az ezüst árfolyama, egyre több optimista befektetőt kitakarítva a piacról. Vajon csak tiszavirág életű volt-e a nemesfémek idei csillogása, és újra lefelé van az irány, vagy csak egy nagyobb korrekció zajlik a szemünk előtt? Videónkból megtudod a részleteket.

Összeszedtem pár milliót - Mibe fektessek, ha magas hozamra fáj a fogam?

A jelenlegi hozamkörnyezetben érthető, ha valaki kevesli a betétek fél százalékos éves átlagos hozamát, vagy akár az állampapírok két-három százalékos kamatát. Szerencsére számos más, jóval nagyobb hozampotenciállal kecsegtető befektetés érhető el hazánkban, azonban ezek többnyire olyan befektetőknek valók, akik nem alszanak rosszul attól, ha egyik napról a másikra akár két számjegyű mínuszt produkál a befektetésük. Összegyűjtöttük a legjobb lehetőségeket.

Folyamatosan osztják a pofont a brit fontnak - Videó technikai elemzés

Napok óta heves gyengülést mutat a brit font árfolyama, pedig érdemi új információ nem látott napvilágot a Brexit kapcsán. Úgy tűnik, mintha tisztán technikai alapú lenne az árfolyammozgás, fenntartva a nagyobb volatilitást és sokakat beültetve a libikókába. Videós elemzésünkből kiderül, mit várunk a font piacán.

Átmeneti betegséggel küzd a dollár

Hosszú tetszhalott állapot után költözött újra élet a dollár piacára, épp a gyengülés oldalára elbillentve a mérleg nyelvét. Persze a millió dolláros kérdés, hogy vajon mennyire lesz tartós ez a mozgás, mi jöhet a főbb dollárkeresztek piacán. Videós elemzésünkben erre keressük a választ.

Újabb devizagyengülési front nyílhat meg

Úgy tűnik, az erősek is néha elgyengülnek, meghajolva a piaci erők akarata előtt. Vélhetően ebbe a sorba áll most be az új-zélandi jegybank is, mely hosszú távú kereskedési lehetőséget biztosít a tőzsdei befektetőknek. Videós elemzésünkből kiderül, mely termékekben lehet fantázia.

Csak látszat a török megnyugvás

Megnyugodni látszanak a kedélyek a múlt pénteki török zavargások után, a líra kezd magához térni, bár a török börze öt százalékos mínuszban kezdte a hetet. A hírek ellenére a devizapiac további válságot áraz, kérdés, hogy miképpen hathat ez majd a török líra árfolyamára. Videós elemzésünkből kiderül.

Brexit-szavazás: kint vagy bent, fel vagy le?

A sorsdöntő Brexit-népszavazás előtt jelentősen megnőtt a tőzsdei árfolyamok kilengése, ami miatt sokan inkább fedezékbe húzódtak, vagy félve tekintenek a jövőbe meglévő pozícióik kapcsán. Az Unió jövője szempontjából is meghatározó esemény előtt egy díjmentes webinárium keretében kérdezhet a Portfolio Trader szakértőjétől.

Túl optimisták lettek az aranypiaci befektetők

Az idei évben jelentős fordulat bontakozott ki az arany piacán, és az egyik slágertermékké vált a zéró vagy negatív kamatok korszakában. De úgy tűnik, túl sokan vannak már a vonaton. Videónkból kiderül, mit várunk a nemesfém piacán!

A devizakereskedés új dimenziója - AlfaTrader

A kereskedés egy roppant izgalmas világ, jó szórakozás, hobbi és végül, de nem utolsósorban - ha a megfelelő szabályokat betartjuk - pénzkereseti lehetőség. A devizapiac a kereskedők egyik legkedveltebb célpontja, ami a hatalmas likviditásnak, a 24 órás kereskedésnek és az alacsony tranzakciós díjaknak köszönhető.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.