dugódíj

Jövő év végéig be kell vezetni a dugódíjat

A Budapest közigazgatási határát és a belső zónát átlépők számára évi 10-12 ezer forint lehet a dugódíj összege- írja a Figyelő. Egyelőre a főváros és a kormány még nem állapodott meg abban, hogy ki kezdeményezze a bevezetéshez szükséges törvénymódosítást.

Az Autóklub szerint nem lehetne dugódíj az M0 "bezárásáig"

A Magyar Autóklub (MAK) szerint nem várható el, hogy dugódíjat fizessenek a főváros vonzáskörzetében élők és a kényszerű átutazók mindaddig, amíg nem állnak rendelkezésre a teljes budapesti körgyűrű és az annak mentén tervezett P+R-parkolók, valamint az elővárosi vasútvonalak.

Új részletek a dugódíjról

2016 vége felé elméletileg bevezethető a dugódíj - mondta a főpolgármester a Népszavának adott, a lap szombati számában megjelent interjúban.

Kiderült: 5000 forint lehet a budapesti dugódíj

A dugódíj bevezetésére kétlépcsős javaslatot dolgoztak ki: egy az egész fővárosra érvényes Budapest-matrica bevezetését, ami évente 5000 (havonta 450-500) forintba kerülne - évente 7-800 milliós, a budapesti lakosokra is kiterjesztve 2-2,5 milliárdos bevételt hozna -, illetve egy kombinált rendszert, amelyben a Budapest-matrica mellett a szűkebb belvárosra vonatkozó, még meg nem határozott mértékű díjat vezetnének be. Erről Tarlós István főpolgármester mai sajtótájékoztatóján beszélt.

Tarlós elárulta: a dugódíj ellen küzd

A főváros azt kívánja elérni az Európai Uniónál (EU), hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat - mondta a főpolgármester hétfő este a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Tarlós reagált a dugódíjra

Szó sincs arról, hogy 2016 januárjától bevezetnék azt a dugódíjat, amelyet elődje, a volt SZDSZ-es Demszky Gábor 2005-ben vállalt 2013-as határidővel Brüsszelben, a 4-es metró EU-támogatásáért - cáfolta az mno.hu-nak

Már jövő januárban jöhet a dugódíj?

Már 2016 januárjában bevezethetik Budapesten a dugódíjat - értesült a Népszabadság. A lap szerint a fizetős zóna határa még vita tárgya, de a díj összege várhatóan magasabb lesz a korábban tervezettnél. A Főpolgármesteri Hivatal cáfolta a hírt.

Brüsszel haladékot adott a dugódíj bevezetésére?

A fővárosi dugódíj bevezetésének határideje 2016 vége, 2017 eleje - tájékoztatta az InfoRádiót a Városháza. Azt továbbra sem sikerült megtudni, hogy az Európai Bizottság hányszor és miért adott haladékot a dugódíj bevezetésére, ami a 4-es metró uniós támogatásának egyik feltétele volt, és az első megállapodás szerint már két éve alkalmazni kellene - tudósít a rádió.

2016 végén jöhet a dugódíj!

2016 végén reális esély van a dugódíj bevezetésére Budapesten, ha nem akarjuk visszafizetni a 4-es metróra kapott 180 milliárd forintos uniós támogatást - nyilatkozta a főpolgármester a Népszabadságnak.

Tarlós: 2016-tól jöhet a dugódíj

Tarlós István főpolgármester a napi.hu-nak adott interjújában beszélt a 4-es metró átadásáról, és a metró fejlesztésére kapott támogatás miatti további feladatokról.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.