ekb

Vége a titkolózásnak: ma fel kell fednie az EKB-nak, hogy milyen világ jön a gigantikus pénzeső után

Vége a titkolózásnak: ma fel kell fednie az EKB-nak, hogy milyen világ jön a gigantikus pénzeső után

Eddig halogathatta a döntést az Európai Központi Bank az eddigi legjelentősebb eszközvásárlási programról. A jegybank ma délután ismerteti kamatmeghatározó ülésének döntéseit, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy milyen megoldást talált ki a jegybank a pandémiás eszközvásárlási program pótlására. Persze csak akkor, ha egyáltalán megszűnik a program, mert valamilyen kötvénypiaci jelenlétre a déli országok sérülékenysége és a reálgazdasági igények miatt szükség van. Bár több jegybankár (élükön a németekkel) ellenzik a kötvényvásárlások fenntartását, azonnali megszüntetésre nem sok esély van. De nemcsak a mennyiségi lazítás van terítéken: új előrejelzéseket és közzétesz a jegybank, és azt is megtudjuk, hogy még mindig átmeneti-e az infláció.

Felsorakoznak a jegybankok, hogy ledobják a bombáikat

Felsorakoznak a jegybankok, hogy ledobják a bombáikat

Szinte minden napra jut fontos kamatdöntés a héten, számunkra persze az MNB Monetáris Tanácsának keddi ülése lesz a legfontosabb. A karácsony előtti hajrában azonban még lépnie kell a Fednek, az EKB-nak, a brit és a japán jegybanknak is. Emellett jönnek előzetes bmi-adatok, illetve Kínában is fontos statisztikák jelennek meg. Vagyis összességében úgy foglalhatjuk össze a következő napokat, hogy rég volt ennyire mozgalmas hetünk, mint most.

A Fed beismerése miatt mostantól az EKB-nak is nagyon oda kell figyelnie, hogy mit mond

A Fed beismerése miatt mostantól az EKB-nak is nagyon oda kell figyelnie, hogy mit mond

A Fed elnöke váratlanul "nyugdíjazta" az átmeneti jelzőt az infláció kapcsán, Jerome Powell szerint ugyanis ennél kissé cizelláltabban kell fogalmazni az áremelkedés kapcsán. Emellett a Fed belengetett lépései kapcsán is érződik, hogy az amerikai jegybank egyre komolyabban veszi az inflációs nyomást. Az euróövezet jegybankja ezzel szemben ragaszkodik ahhoz, hogy a magas infláció az euróövezetben átmeneti lesz - a közgazdászok szerint viszont a Fed kommunikációs irányváltása miatt az EKB-nak is el kell gondolkodnia azon, hogyan fogalmaz az áremelkedéssel kapcsolatban a jövőben.

Keserves harcot vív a világ az inflációval - de Európa csak legyint az árrobbanásra

Keserves harcot vív a világ az inflációval - de Európa csak legyint az árrobbanásra

Az inflációs nyomás már lépésre késztette a Fedet. Az amerikai jegybank elkezdte kivezetni a gigantikus eszközvásárlási programot, és már jövőre kamatot emelhet. Az sem lenne meglepő, ha még idén felgyorsítaná az eszközvásárlási program kivezetését. Nem a Fed volt az egyedüli: a Bank of England is kamatemelést vetít előre, a mi régiónkban pedig egészen markáns kamatemeléseket látunk. Ezzel szemben az EKB azt tervezi, hogy a márciusban kifutó eszközvásárlási programja helyére új programot alkosson, és tartósan jelen legyen a kötvénypiacon. A kamatemelési várakozásokat pedig agresszívan igyekszik letörni az jegybank. Az EKB és a Fed eltérő álláspontja látványosan érződik a devizapiacon, és a divergencia a forint kilátásait is rontja. Pedig nem sok esély van az EKB fordulatára, holott az inflációs nyomás tovább erősödik. De miért evez a széllel szembe a jegybank? A válasz az infláció és a növekedés eltérő szerkezetében keresendő.

Nem dőlt még el, ki lesz a német jegybank elnöke

Nem dőlt még el, ki lesz a német jegybank elnöke

Az új német kormánykoalíció pártjai még nem döntötték el, ki lesz a decemberben távozó Jens Weidmann német Bundesbank-elnök utódja - írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Reuters.

Kiábrándító jelentés érkezett a bankokról: már most lemaradtak a klímaváltozás elleni harcban

Kiábrándító jelentés érkezett a bankokról: már most lemaradtak a klímaváltozás elleni harcban

Sürgős előrelépést vár el a klímaváltozásra való felkészülésben a bankoktól az Európai Központi Bank, első erről szóló értékelésében ugyanis azt találta, hogy az általa felügyelt bankok egyike sem áll közel a felügyeleti elvárások teljesítéséhez. A megvizsgált 112 bank fele úgy nyilatkozott, hogy a klímaváltozás „jelentős” hatással lesz a tevékenységére a következő 3-5 évben, amely bankok viszont erről nem adtak jelzést, az EKB illetékes igazgatósági tagja szerint valójában elégséges elemzést sem végeztek erről.

Az EKB tisztviselője szerint fel kell készülni arra, hogy az infláció nem lesz átmeneti

Az EKB tisztviselője szerint fel kell készülni arra, hogy az infláció nem lesz átmeneti

Az infláció valószínűleg jövőre a 2%-os jegybanki cél alá csökken, de az Európai Központi Banknak fel kell készülnie egy kevésbé kedvező forgatókönyvre is, több felfelé mutató kockázat is jelen van ugyanis - mondta Klaas Knot, a holland jegybank elnöke. Emiatt a jegybanknak kerülnie kell a hosszú távú elköteleződést a jelenlegi monetáris politikai irányvonal mellett.

A német média keményen rászállt az EKB elnökére, nagyon csúnyákat írnak róla

A német média keményen rászállt az EKB elnökére, nagyon csúnyákat írnak róla

Miközben a közgazdászok szakmai alapon folytatnak vitákat arról, hogy az Európai Központi Bank laza monetáris politikája mennyire megfelelő a jelenlegi magas inflációs környezetben, a német média kommentátorai személyeskedésig mélyítik a kritikát az EKB elnöke, Christine Lagarde-dal szemben.

Az EKB elnöke ismét szélmalomharcba kezd a befektetőkkel

Az EKB elnöke ismét szélmalomharcba kezd a befektetőkkel

Christine Lagarde EKB-elnök ismét kiállt a jegybank véleménye mellett, amely szerint a befektetők kamatemelésre vonatkozó várakozása nem türközi az EKB szándékait. A jegybank már több hete azt látja, hogy a befektetők kamatemelést áraznak 2022-re, holott a jegybank egészen máshogy kommunikál. Ez viszont szemlátomást nem tudja meggyőzni a piacokat.

Rekordon zárt a Nasdaq és az S&P 500 is

Rekordon zárt a Nasdaq és az S&P 500 is

Mérsékelt hangulatromás volt szerdán az amerikai tőzsdéken, ma reggel az ázsiai részvénypiacokon is esés látszott, ez azonban egyelőre még kisebb korrekciónak sem nevezhető, főleg annak fényében, hogy mekkora ralin vannak túl a világ vezető részvényindexei, az amerikai benchmarkok továbbra is történelmi csúcsuk közelében állnak. A Nasdaq és az S&P 500 nap végére új csúcson is zárt. A befektetők ma elsősorban az EKB kamatdöntő ülésére, a délután megjelenő harmadik negyedéves amerikai GDP-adatra és a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek.

Christine Lagarde: Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a magas infláció átmeneti

Christine Lagarde: Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a magas infláció átmeneti

Ma közzétette az Európai Központi Bank októberi kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank ezúttal sem változtatott a kamatokon. Meglepetés viszont, hogy az EKB a negyedik negyedévre tovább csökkenti a pandémiás eszközvásárlási program havi keretösszegét. Christine Lagarde elnök a sajtótájékoztatón ismét elmondta, hogy a jegybank szerint a magas infláció átmeneti lesz, a következő év során mérséklődhet. Nem változott a jegybank előretekintő iránymutatása sem, és az EKB elnöke ismét kiállt korábbi állítása mellett, mely szerint a piaci várakozások a 2022-es kamatemelésről nincsenek összhangban a jegybank várakozásával. Lagarde szerint bár lassul a gazdaság, stagflációtól nem kell tartanunk.

A világ szeme Frankfurton: súlyos energiaválság, 13 éve nem látott árrobbanás közepette dönt ma az EKB

A világ szeme Frankfurton: súlyos energiaválság, 13 éve nem látott árrobbanás közepette dönt ma az EKB

Ma tartja októberi kamatdöntő ülését az EKB. Az ülés után szinte biztosan nem hallunk nagy bejelentést, a jegybank ugyanis decemberre ígérte a fontos döntések meghozatalát, ennek ellenére a piac részéről nagy várakozás övezi a mai eseményt. A legutóbbi ülés óta az energiaárak elszálltak, az infláció 13 éves csúcsra ugrott, a gazdaság lassul, költekezéspárti kormány alakul Németországban, a járvánnyal kapcsolatos kockázatok nőnek. Egyszerre vannak jelen olyan tényezők, amelyek a korábbinál szigorúbb EKB-s előretekintő iránymutatást vetítenek előre, és olyanok, amelyek indokolttá teszik a laza hangnem fenntartását. A Kormányzótanácsban látszólag nőtt a megosztottság (egy tag le is mondott, a találgatások szerint épp különvéleménye miatt), így leginkább arra kell ma figyelni, hogy Lagarde üzenete során hogyan egyensúlyozik a héják és a galambok elvárása közt.

Alighanem az év egyik legfontosabb hete áll előttünk

Alighanem az év egyik legfontosabb hete áll előttünk

Minden fontos adatot közzétesznek a héten, amelyre a befektetők árgus szemekkel figyelnek: friss inflációs adat érkezik az eurózónából, és nagy rá az esély, hogy az tovább nő a szeptemberi 13 éves csúcsról. Az Egyesült Államokban is közzéteszik a szeptemberi adatot, amelyre a Fed figyel, és a harmadik negyedéves GDP-adatokat is közlik a tengerentúlon és az euróövezetben is - azaz kiderül, mennyire valósak a lassulásról alkotott félelmek. Mindent egybevetve a héten pontosabb képet kapunk arról, hogy valóban a nem kívánt stagfláció felé halad-e a két legnagyobb fejlett gazdaság. Ha ez még önmagában nem lenne elég egy hétre, még az Európai Központi Bank is most tartja kamatdöntő ülését, de további fontos adatok is érkeznek a nagyvilágból. A fontos nemzetközi események mellett itthon most nem lesz nagy adatdömping, de azért Magyarországon is közzétesznek fontos munkaerőpiaci adatokat.

Már a piac sem hiszi el, hogy az infláció nem lesz tartós az eurózónában

Már a piac sem hiszi el, hogy az infláció nem lesz tartós az eurózónában

Pénteken meghaladta a 2%-ot a piaci várakozások kulcsfontosságú mutatója a Reuters hírügynökség szerint. A piaci szereplők 2014 óta először most arra számítanak, hogy az infláció a belátható jövőn belül eléri az EKB célszintjét (a jegybank véleménye ettől eltér).

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.