emmi

Kétmilliót kaphatsz, ha kisgyermekes munkavállalót alkalmazol

Idén már hatodik alkalommal lehet pályázni "A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása" című pályázatra, melyre összesen 40 milliós forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázat célja családbarát munkahelyek kialakítása, mely segíti a munka és a magánélet összeegyeztetését. A pályázat keretében kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési, közigazgatási szervek is pályázhatnak maximum 2 millió forintra. Az érdeklődők 2016. június 3-ig nyújthatják be jelentkezésüket.

Béremelést javasol az oktatást segítő dolgozóknak az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után.

A Bizottságnak is gyanús az Új Nemzedék Központ sok milliárdja

A Bizottság megkérte hazánkat, hogy Ujhelyi István, EP-képviselő által felvetett kérdésekre adjon tájékoztatást - írja a 444.hu. Az Európai Bizottság szerint, a képviselő által feltett kérdés a helyi hatóságok feladatkörébe tartozik, de ettől függetlenül figyelik a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belül megvalósult projektet. Az Irányító Hatóság szabálytalansági eljárást indított, mely még jelenleg is a fellebbezés szakaszában van.

Így kell bejelenteni egy adókedvezmény-növelést újra

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt az M1 vendége, ahol a kormány otthonteremtési és családtámogatási politikájának nagy vívmányait kellett bemutatni. Az ismétlés sosem árt.

Balog: 60 szervezetet hoznának létre a Klik helyett

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett mintegy hatvan olyan szervezetet hoznának létre, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel, így az igazgatók közvetlenül tudnák elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek - árulta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, egy szakmai rendezvényen. A javaslatot nemsokára a kormány elé terjesztik.

Reagált az Emmi az EU-s források felfüggesztésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkársága szerint "egyetlen euró lehívása sem kerül veszélybe vagy válik kétségessé" a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP), az uniós támogatás kifizetését csak átmenetileg függesztették fel.

Feljelentette az ÁSZ a milliárdos EU-pénzeket elnyerő állami céget

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ügyészséghez fordult, mert nem lehetett végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges dokumentumokat - közölte az ÁSZ. Az Index összefoglalója szerint a cég 2014-ben 4 milliárdos veszteséget hozott össze, de ennek nagy részét "kompenzálta" egy 3 milliárdos uniós pályázaton elnyert támogatással, illetve tavaly ősszel újabb 5 milliárdos EU-támogatást nyert. A cég az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik.

Százával ellenőrzi az EU-s projekteket az EMMI

Tavaly mintegy 2500 európai uniós projekt záró helyszíni ellenőrzését folytatta le az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az idei év első heteiben több mint 400 fejlesztés helyszínén jártak az ellenőrök, emellett ebben az évben további 1600, a benyújtott záró elszámolásokhoz kapcsolódó záró helyszíni ellenőrzés és 400 utánkövetéses helyszíni ellenőrzés lefolytatása várható.

Ügyes megoldásokkal kerüli el az EU-s forrásvesztést az EMMI

A Népszabadság hétvégi számában megjelent sztorival összhangban azt hangsúlyozta hétfőn este kiadott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik államtitkársága, hogy a tárca által "vitt" két Operatív Programban 100% felett sikerült lekötni az uniós forrásokat, így nem fog kialakulni forrásvesztés. Ehhez a bravúros mentéshez azonban számos ügyes megoldás kellett, amelyeket kormányhatározatok is rögzítettek.

Az EU-s bérek helyett itthon a CSOK-kal kell beérniük az orvosoknak

Még sokáig nem fognak tudni annyit fizetni Magyarországon a gyógyításért, mint a nyugati országok ellátórendszerei, azonban a családi otthonteremtési támogatás (CSOK) versenyképes alternatívát kínálhat azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy külföldön vállaljanak munkát - fejtette ki álláspontját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy budapesti rendezvényen.

Példátlan lépésre készül az EMMI

Példátlan lépésre készül az Emberi Erőforrások Minisztériuma: a szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal. A kormányzati ellenőrök ugyanis nyomát sem találták semmilyen értékelhető szakmai tevékenységnek a Farkas Flórián által alapított "Híd a munka világába" foglalkoztatási szövetkezet által összevásárolt ingatlanokban. Ez azt jelenti, hogy az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a szövetkezetalapításra felvett 1,2 milliárd forintnyi uniós pénzt, amit a záró eredményességi vizsgálat szerint szinte teljes egészében túlárazott, indokolatlan presztízsberuházásokra költöttek ahelyett, hogy a romák munkalehetőségét bővítették volna - számol be az Index.

Elárulták: így alakulhat át a KLIK

A következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - mondta Palkovics László oktatási államtitkár egy kedd esti háttérbeszélgetésen.

Hatalmas bölcsőde-építési hullámot hirdetett a kormány (2.)

Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma 2018-ig Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy budapesti bölcsődében. Az MTI eredeti beszámolójában még az szerepelt, hogy 60 ezer új férőhely jön létre 2018-ig, ezt később korrigálták arra, hogy összesen 60 ezerre nő a férőhelyek száma, így az alábbi cikkhez fűzött kommentárunkat is módosítottuk.

Átlagosan kétezer forinttal emelkednek a nyugdíjak idén

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban. Ez valójában azt jelenti, hogy havonta 2 ezer forinttal többet kap kézhez egy átlagnyugdíjjal rendelkező személy.

Légyszi gyorsan hozzatok számlát 122 milliárdról

Alapvető változtatásokat kezdeményezett a kormány a 2007-2013-as uniós ciklusbeli Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) finanszírozási szerkezetében, így már olyan projektekre is lehet utólag uniós pénzt kifizetni, amelyeket az egyes intézmények már korábban megvalósítottak más forrásból. A megoldás nyilván csak akkor működik, ha a pályáztatás nyomán a kedvezményezettek be tudnak mutatni megfelelő számlákat a korábbi projektjeikről, ráadásul igencsak nagy volumenben: összesítésünk szerint 122,2 milliárd forintról. Az egész procedúrának várhatóan igen gyorsan végig kell pörögnie.

Hemzseg a furcsaságoktól a félmilliárdos EU-s pályázat

A pályázat benyújtási határnapjának késő délutánján, azaz tegnap jelent meg egy közlemény a kormány hivatalos pályázati oldalán, amellyel jelentősen átírták a félmilliárdos keretösszegű, sok kritikát kapott szociális szövetkezetes uniós pályázat szabályrendszerét. Az új feltételek azt jelzik, hogy a kritikák élét igyekszik elvenni a kiíró, hiszen komolyabb feltételeket kell vállalnia a benyújtóknak (ha egyáltalán be tudják nyújtani a pályázatukat), illetve a régebbi TÁMOP-os kiírásokhoz is illeszkednie kell a projekteknek. A benyújtás határidejét részben ezek miatt 3 nappal későbbre tolták, igaz közben már nem kérnek költségvetési táblázat.

Kilenc milliárdból küldi külföldre a hallgatókat az Emmi

A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nehezebb lesz megtartani az állami helyet az egyetemeken

Orvosi, műszaki vagy jogi képzési területen már hármas tanulmányi átlag is elég, míg a bölcsész- és a pedagógushallgatóknak ennél valamivel jobban kell teljesíteniük, ha meg akarják tartani az állami ösztöndíjas helyüket - írja a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztésére hivatkozva. Nem csak az állami hely "megtartásával" kapcsolatos szabályok változnak, de a hallgató szerződés feltételeit is pontosítják. A felsőoktatási intézményekben létrejövő konzisztóriumoknál pedig összeférhetetlenségi szabályokat állapítanak meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.