eu

Von der Leyen: Nyárig be akarjuk oltani a lakosság 70%-át

Von der Leyen: Nyárig be akarjuk oltani a lakosság 70%-át

Az EU kormányai keményen dolgoznak a helyreállítási terven, és csak később látjuk majd, hogy felmerült-e valamilyen nehézség - mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök, amikor arról kérdezték, hogy elképzelhető-e késés az olasz kormányválság miatt. A vakcinákkal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is az a cél, hogy a lakosság 70%-át beoltsák nyárig.

Szép lassan összeáll a kép, hogy sikerült az év vége a magyar gazdaságban

Szép lassan összeáll a kép, hogy sikerült az év vége a magyar gazdaságban

A GDP-adatra még egy kicsit várni kell, de a héten már jönnek fontos részadatok a magyar gazdaság negyedik negyedéves teljesítményéről, a kiskereskedelem és az ipar decemberi statisztikája is érkezik. Közben a brit jegybank kamatdöntő ülést tart, Amerikában pedig a januári munkanélküliségi adatot ismertetik.

"A következő válság szétroppantja az ezer sebből vérző eurózónát" - Hogy mondtuk ezt, kérem?

A 2009-es válság után folyamatosan napirenden volt az eurózóna lehetséges széthullása, és a válságból még mindig nem 100%-osan feléledt valutaövezet fokozottan sérülékenynek tűnt egy következő válság esetén. Általános vélekedés volt, hogy egy 2008-hoz hasonló válság súlyos veszélybe sodorja a közös pénzt. Ehhez képest a nyakunkba szakadt durva válság ellenére az euróövezet kilátásai kifejezetten stabilak. Pedig semmi új dolog nem történt, csak ismét bebizonyosodott, hogy amikor ég a ház, a tagállamok és az EU-s szervek semmit sem sajnálva mentik a közös vívmányokat, amelyek jobban működtek a válság alatt, mint azt előre látni lehetett. De az, hogy az eurózóna léte nem került veszélybe egy exogén válság idején, nem zárja ki a lehetőségét a széthullásnak akkor, ha egy endogén válság üti fel a fejét.

Megérkezett a német GDP adat

Megérkezett a német GDP adat

A német statisztikai hivatal közzétette a negyedik negyedéves német GDP-adatot. A gazdasági teljesítmény alakulása gyakorlatilag teljes mértékben megfelelt az elemzői várakozásoknak, minimálisan teljesítette túl azokat.

Nagyot esett a francia gazdaság, de így sem olyan rossz a helyzet, mint vártuk

Nagyot esett a francia gazdaság, de így sem olyan rossz a helyzet, mint vártuk

Csökkent a francia gazdaság teljesítménye 2020 negyedik negyedévében a helyi statisztikai hivatal friss közlése szerint, de a visszaesés messze elmarad az elemzők által prognosztizált csökkenéstől. Ez azért jó hír, mert Európa második legnagyobb gazdasága nem szenvedte meg annyira a második hullámot, mint azt előre gondoltuk. Az egész évet tekintve szinten jócskán az előrejelzések felett teljesített a gazdaság.

Az EU szerint Japán már nem biztonságos ország

Az EU szerint Japán már nem biztonságos ország

Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta és tovább szűkítette azon országok körét, amelyek állampolgárai korlátozásmentesen léphetnek be az Európai Unióba. Csütörtökön Japán került le a listáról.

Javuló kapcsolatokat vár Bidentől a NATO és az EU

Javuló kapcsolatokat vár Bidentől a NATO és az EU

Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok szorosabbá tételén kíván dolgozni a NATO és az Európai Unió a megválasztott amerikai elnökkel, Joe Bidennel - emelte ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd esti Twitter-üzenetében, amelyet azt követően tett közzé, hogy Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével munkavacsorán megvitatta a transzatlanti kapcsolatok jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. Bident szerdán iktatják be hivatalába.

Ausztria már oltana hamarosan az AstraZeneca koronavírus-vakcinájával

Ausztria már oltana hamarosan az AstraZeneca koronavírus-vakcinájával

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari cég koronavírus elleni, közös fejlesztésű oltóanyagának mielőbbi engedélyezését szorgalmazta az Európai Unióban hétfőn Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután EU-s és Európán kívüli kormányfőkkel videokonferencia keretében egyeztettek a járvány elleni küzdelemről.

Koronavírus: kevesebb vakcinát szállít a Pfizer Európába

Koronavírus: kevesebb vakcinát szállít a Pfizer Európába

A Pfizer átmenetileg csökkenti a Európába tartó vakcinaszállítmányok mennyiségét, de ezzel párhuzamosan növeli a vakcinagyártó kapacitását – írja a The Guardian a cég közleményére hivatkozva.

Megszólalt a hitelminősítő: robbanásszerű növekedést hozhat az uniós mentőcsomag Magyarországnak

Megszólalt a hitelminősítő: robbanásszerű növekedést hozhat az uniós mentőcsomag Magyarországnak

Az uniós helyreállítási alapnak (Next Generation EU) köszönhetően 2022-től erősödhet a növekedés Közép- és Kelet-Európában, a vizsgált 11 tagállam mindegyike nettó haszonélvezője lesz a csomagnak – vélik a Fitch Ratings elemzői. A hitelminősítő szakemberei szerint ennek köszönhetően az idei 4,9%-os bővülés után jövőre 6,9%-kal növekedhet a magyar GDP, ami a régió élére repíthet bennünket.

Csak Brüsszelben bízhatunk: ezért nem vehet Magyarország önállóan vakcinát

Csak Brüsszelben bízhatunk: ezért nem vehet Magyarország önállóan vakcinát

Az Európai Unió tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem indítanak saját eljárásokat a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére - emlékeztetett Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos az uniós tagállamok egészségügyi minisztereinek informális videókonferenciáját követően, szerdán.

Mától kőkeményen megvámolja Amerika a francia és német termékeket

Mától kőkeményen megvámolja Amerika a francia és német termékeket

Amerikai idő szerint kedd éjféltől vet ki vámot az USA a német és francia repülőgép-alkatrészekre, illetve meghatározott borokra – írja a CNBC a tengerentúli vámhatóság bejelentése alapján. A két fél között régi vita húzódik a nagy autógyártók állami támogatásáról, az európai fél azt reméli, hogy Joe Biden beiktatása után megoldódhat a probléma.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.