eurostat

Csökkent Magyarország szén-dioxid-kibocsátása

Tavaly az Európai Unió országai összességében 2,5 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mint 2017-ben - közölte az Eurostat. Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint 2018-ban Magyarország emissziója 0,8 százalékkal mérséklődött; az EU teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 1,4 százaléka itt valósult meg.

Egész Európában sehol nem nőtt úgy a lakásépítések száma, mint itthon

Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint Magyarország messze vezet a kiadott új lakásépítési engedélyek 2015-höz képest mért növekményében, a tavalyi utolsó negyedéves adatokat tekintve. A dobogóra még Málta és Bulgária fért fel, de ezek az országok meg sem közelítik a hazai értékeket, vagyis a 2015 azonos időszakához képest mért több mint háromszoros szorzót - derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.

Megjöttek az első friss számok: tavaly is folytatódhatott a magyar kivándorlás

2018-ban sem csökkenhetett érdemben a Nyugat-Európában élő magyarok száma - derül ki az Eurostat friss adataiból. A legtöbb ország esetében még nem ismertek a friss számok, de Ausztriában például több mint háromezer fővel nőtt a magyar populáció, de Hollandiában is többen élnek, mint 2017 végén. Persze a pontos képet majd csak akkor ismerjük meg, ha közzéteszik a német és a brit adatokat is, így még korai lenne átfogó következtetéseket levonni.

Már a románokat is irigyelhetjük! A sor végén kullog a magyar minimálbér

Már a románokat is irigyelhetjük! A sor végén kullog a magyar minimálbér

Bruttóban, vagyis az adózás előtti helyzetet tekintve az Európai Unióban a negyedik legalacsonyabb a magyar minimálbér, a vásárlóerőt tekintve azonban még ennél is rosszabb a helyzet: a régióban nálunk lehet a legkevesebbet vásárolni a legalacsonyabb fizetésből. 2019-ban Románia is megelőzött ebben a mutatóban, így egész Európában csak a legszegényebbnek számító bolgárokat előzzük meg. Vagyis a kontinensen szinte mindenhol többet ér a minimálbér akkor, amikor az üzletekben vásárolni akarunk belőle.

Egy adat, ami alapján a magyar nyugdíjasok helyzete szinte a legjobb egész Európában

Egy adat, ami alapján a magyar nyugdíjasok helyzete szinte a legjobb egész Európában

Sorozatban a negyedik éve emelkedik a szegénységi kockázatnak kitett nyugdíjasok aránya az Európai Unióban - derül ki az Eurostat keddi közléséből. Az uniós statisztika szerint viszont Magyarország ebben nem áll rosszul, azonban az elmúlt években látványosan romlott a magyar mutató. Most már közel minden tizedik magyar nyugdíjast veszélyeztet a szegénység.

EU-toplistás Magyarország a benzines autók arányában

Magyarországon az egyik legmagasabb a benzinüzemű személyautók aránya, míg a dízeleké az egyik legkisebb az Európai Unióban az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat 2016-os adatai szerint.

Egyre több pénz hagyja el az EU-t egy friss jelentés szerint

Tavaly tovább nőtt az Európai Unióban élők által az unión kívülre küldött magánátutalások összege. A személyi átutalások többségét a bevándorlók származási országukba küldött pénzösszegei adták az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett jelentése szerint.

Nem enged az Eurostat, vitában áll Magyarországgal

Szerdán közzétette a KSH a 2018. évi 2. EDP-jelentést, melyből azt is kiolvashatjuk, hogy az EU statisztikai hivatala továbbra is fenntartást fogalmaz meg a magyar költségvetési számok miatt.

Hiába tűntek el teljesen, megtaláltuk a mélyszegénységben élő magyarokat

Magyarországon meghaladja az uniós átlagot a szegénységben vagy társadalmi kirekesztésben élők aránya (25,6%, ami 2 millió 465 ezer fő), azonban az elmúlt években csökkenést láthattunk. A mélyszegénységben élő magyarok csaknem teljesen eltűntek az elmúlt években a statisztikából (hivatalosan 100 ezer fő közelébe csökkent a számuk), a Portfolio azonban sajnos megtalálta őket.

Jelentősen drágulnak a magyar lakások

Az idei év második negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az Európai Unióban, ezzel szemben Magyarországon ennek több mint duplája, 10,4 százalékos volt az áremelkedés. Ez az eredmény az EU-s lista negyedik helyére volt elegendő, csak Szlovéniában, Írországban és Portugáliában emelkedtek nagyobb ütemben az árak - derül ki az Eurostat legfrissebb számaiból. 2015 óta nézve viszont még mindig Magyarországon drágultak legjobban a lakások.

A legalacsonyabbak közt a budapesti rezsi Európában - De csak ha nem a pénztárcádhoz mérjük

A magyarországi lakossági áram- és földgáztarifák továbbra is a legalacsonyabbak közé tartoznak Európában. Az energiahivatal szeptemberi felmérése szerint Budapesten a lakossági fogyasztók földgáz átlagára 3,17 eurócent/kWh volt, a villamos energiáé 11,62 eurócent/kWh, ezzel a fővárosok sorrendjében Magyarország az első, illetve az ötödik helyen áll. A jövedelmekhez viszonyítva ugyanakkor 13 európai fővárosban is kisebb terhet jelent az áram- és gázszámla a háztartásoknak, mint Budapesten.

A sor végén kullog Magyarország a megújuló áramtermelésben

Míg az Európai Unió áramfogyasztásának körülbelül 30 százalékát fedezte megújuló energiaforrásból termelt villamos energiával 2016-ban, addig Magyarországon csak 7 százalék volt ez az arány, ami az unióban a második legalacsonyabb érték.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.