eurostat

Alig lépett előre 10 év alatt Magyarország, így nyomunkban a románok

Bár a minap kiadott Eurostat-térkép szerint szépen fejlődtek gazdaságilag az elmúlt 9 évben a magyarországi régiók, de a skálázás sajnos elfedi azt, amit a részletes számok mutatnak: Nyugat-Dunántúl kivételével a régióinkban csak korlátozottan nőtt az életszínvonal, és így az országos eredményt nagy iramban közelítik a románok, a lengyelek pedig már két éve lehagytak bennünket.

Térképen, hogy mekkora turisztikai nagyhatalom Magyarország

Térképen, hogy mekkora turisztikai nagyhatalom Magyarország

Magyarországon európai összevetésben még nem kimagasló a vendégéjszakák száma, legalábbis ha a nagy turisztikai célpontokkal vetjük össze a hazai adatokat. Az elmúlt 10 évben viszont a magyar régiók idegenforgalma bőven az uniós átlag felett bővült, vagyis van felzárkózás. Az Eurostat regionális statisztikáiból érdekes térképek adódnak.

Szeretnél kevesebbet dolgozni? Magyarországon nem fog menni

Az Eurostat tette közzé az alábbi térképet, amelyen a részmunkaidős foglalkoztatásban részt vevők aránya látható. Az ábra azt mutatja, hogy hiába beszélünk sokat ennek a foglalkoztatási formának a fontosságáról, a hazai helyzet európai összevetésben igen szomorú.

Tényleg olyan olcsónak számít a magyarországi áram és a gáz az EU-ban?

Budapesten a legalacsonyabb a lakossági gázár az Európai Unió, illetve a régió fővárosai közül, míg az áramárak az ötödik legalacsonyabbak a magyar fővárosban. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által közölt, euróban számolt tarifákon alapuló összehasonlítás szerint egy átlagos budapesti háztartás áram- és gázszámlái a jövedelmek 4,1 százalékát viszik el, ezzel a relatív hazai rezsiterhek alapján már sokkal inkább a középmezőnyben állunk az EU-ban.

Magyarország az elsők között: ennyivel nőttek a lakásárak

Az euróövezeti lakásárindex 4,5 százalékos növekedést mutatott 2018 első negyedévében, az előző év azonos időszakához képest, a legjelentősebb áremelkedés Lettországban (+13,7%), Szlovéniában (+13,4%), Írországban (+12,3%) és Portugáliában volt (12,2%) - derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Magyarország szintén a sor elején helyezkedik el, két számjegyű árnövekedéssel.

Rezsicsökkentésre váltott az EU is

Ha kis mértékben is, de csökkent az átlagos háztartási energiaár az Európai Unióban 2017-ben az egy évvel korábbiakhoz képest. A magyarországi tarifák a legalacsonyabbak között vannak, vásárlóerő-paritáson azonban a nyugat- és észak-európai országokban a legkedvezőbbek az árak.

Még mindig tízezrével vándorolnak el a fiatalok Magyarországról

Az Eurostat 2017-es adatai és a Portfolio friss becslései alapján tavaly már több mint 610 ezer magyar állampolgár élhetett az Európai Unióban más tagállamaiban, ez a szám mintegy 25 ezerrel magasabb, mint 2016-ban. A számok azt mutatják, hogy lassult a nettó kivándorlás, de nincs szó a folyamat megfordulásáról. Ráadásul a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a fiatal, munkaképes korú népesség megy el Nyugat-Európába dolgozni.

Újabb óriási elszámolási vitába keveredett Magyarország

Alig zárta le az Eurostat az Eximbank elszámolása ügyében folytatott többéves vitáját Magyarországgal, újabb frontot nyitott. Most azt állítják, hogy a jegybanki alapítványok az államháztartás részét képezik. Bemutatjuk, hogy a magyar hatóságok hogyan érveltek és mit okozhat, ha ismét az uniós hivatal kerül ki győztesen.

Az MNB-alapítványok miatt rászállt Magyarországra az Eurostat

Nyilvánosságra hozta az Eurostat a 2017-es egész éves előzetes államháztartási- és adósságadatokat. Ebből az is kiderült: a magyar MNB-alapítványok esetében bekeményített az EU statisztikai hivatala, szerinte ezeket az alapítványokat és cégeiket az államháztartáson belülre kellene sorolni.

Ábrák vallanak arról, mennyire élhető hely Magyarország

Érdekes ábrakészletet jelentetett meg az Eurostat, amely azt mutatja be, hogy az egyes EU-tagországok mennyire teremtenek élhető környezet a polgáraik számára. Az összehasonlítást lehetővé tevő adatok az ENSZ fenntartható fejlődést szolgáló szempontrendszerén alapulnak, ami többek között az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a lakhatást, az energiaellátottságot, a közlekedést és a környezeti terhelést vizsgálja. Az EU-átlag mellett önkényesen kiválasztottuk Szlovákiát és Csehországot, hogy bemutassuk, hogyan áll Magyarország.

Elindult a lakásárak lassulása, de még így is Európa élén vagyunk

Átlagosan 4,5 százalékkal nőttek az Európai Unióban a lakásárak 2017 utolsó negyedében az előző év azonos időszakához képest - derül ki az Eurostat legfrissebb elemzéséből. Magyarországon ezalatt 7,6 százalékos volt az áremelkedés, ezzel továbbra is a mezőny elejéhez tartozunk. A legnagyobb mértékben ezúttal Írországban nőttek az árak, ott 11,8 százalékos volt a drágulás. Portugália a második 10,5, Szlovénia pedig a harmadik 10 százalékos emelkedéssel.

Exim-ügy: a KSH is visszavonulót fújt

A Nemzetgazdasági Minisztérium januári, visszavonulót fújó nyilatkozata, a Magyar Nemzeti Bank hétfői közlése után a Központi Statisztikai Hivatal is megszólalt hivatalosan az Eximbank elszámolásának ügyében. Hangsúlyozzák: fenntartják korábbi álláspontjukat, azonban elfogadják az Eurostat adósságszámait, vagyis átsorolják az Eximbankot az államháztartási körön belülre.

Vesztésre áll Európa az energiahatékonyság terén

Az Európai Unió elsődleges és végső energiafogyasztása is meghaladta a 2020-ra kitűzött célt 2016-ban. Noha még van pár év a cél teljesítéséig, érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan alakul a közösség energiahatékonyság-javítási programja a legutóbbi hivatalos adatok tükrében.

Az EU-átlag felett adózunk a környezetvédelemért

Az EU-átlag felett adózunk a környezetvédelemért

Abszolút értelemben nőttek, az összes adóbevételhez képest azonban csökkentek a környezetvédelmi célú adóbevételek az Európai Unióban 2006 és 2016 között. Az egyes tagállamokat sorrendbe állító listán Magyarország a mezőny második felében található, de a környezetvédelmi célú adók aránya így is meghaladja az EU-átlagot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.