eurókötvény

Eurókötvénnyel lépnek piacra az oroszok

Oroszország eurókötvényt bocsát ki idén, és ebben orosz bankok segédkeznek majd - mondta el Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy moszkvai tévécsatornának.

Putyin most éppen így rúg bele jó alaposan az ukránokba

Az oroszok decemberben még 3 milliárd dollárért vásároltak ukrán kötvényeket, hogy segítsék az akkor még oroszbarát Janukovics országát. Azóta viszont drasztikus változás állt be a két ország viszonya között, és az orosz fél a vásárlás egyik feltételére hivatkozva vissza akarja kérni a kötvények teljes összegét. Az ukránok pedig úgy tűnik, hogy illegálisnak akarják beállítani már a szóban forgó kötvények kibocsátását is, noha eddig rendesen fizették azok kamatait. A kötvénypiac ettől igencsak ideges lett, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy az ügyből csődesemények sora következik majd.

Jön az új magyar eurókötvény a lakosságnak

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) hamarosan új sorozatot indít a Prémium Euró Magyar Államkötvényből, de annak forgalmazását kizárólag a Magyar Államkincstár fiókjaira szűkíti - áll az adósságkezelő közleményében.

Könnyen eladták a lengyelek a 10 éves kötvényt

A délelőtt elindított 10 éves euróalapú lengyel államkötvény nemzetközi kibocsátása már le is zárult és a papírt az irányadó euró midwap felett 87 bázispontos felárral árazták be - tudósított a Reuters. Ez azt jelenti, hogy mintegy 3%-os kamatláb mellett tudott 2 milliárd eurónyi forrást bevonni a lengyel adósságkezelő a bő 4 milliárd eurónyi vételi ajánlatból.

Visszaadhatta a nagyvevő a magyar eurókötvényét

Márciusban egyetlen hónap alatt közel 450 millió euróval 978 millió euróra esett a Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) forgalomban lévő állománya, mivel rendkívül nagy összegben történt visszaváltás a hónap során. Bár az adósságkezelő nem közölte, könnyen elképzelhető, hogy ugyanaz a magyar nagyvállalati vevő váltotta vissza a papírt, amely januárban hirtelen hasonló mértékben zsákolta a PEMÁK-ot és többször gyorsan kellett megemelni a kibocsátott mennyiséget. A Portfolio.hu információi szerint az év eleji nagy vétel mögött a MOL állt, akkor az olajtársaság nem reagált az ezt firtató megkeresésünkre, amelyet most ismét elküldünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.