facebook

A metaverzumba költözik az emberiség, de kinek áll ez érdekében?

A metaverzumba költözik az emberiség, de kinek áll ez érdekében?

A technológiai vállalatok világában az elmúlt hónapok egyik legfontosabb híre az immáron Meta Platforms nevet viselő Facebook bejelentése volt, miszerint kvázi az all-int bemondva mennek előre a saját metaverzumuk kifejlesztésében. Ez alaposan megbolygatta az amerikai részvénypiac sok technológiai részvényét. Az egész folyamat legnagyobb nyertesének az Apple látszik jelenleg.

Mindenkori zárócsúcson a technológia - de így is rengeteg a vesztes részvény

Mindenkori zárócsúcson a technológia - de így is rengeteg a vesztes részvény

Bár szeptember, majd november folyamán meginogtak a részvénypiacok globális szinten és az Egyesült Államokban is az inflációs, illetve kamatemelési félelmek, majd a szupervariáns felbukkanása nyomán, a vezető indexek ismét közelítik korábbi csúcsaikat. Az eddig vezető szektornak tekinthető technológia továbbra is erősnek tűnik. Olyannyira, hogy az ezt lefedő ETF tegnap új zárócsúcsot is beállított. Vannak azonban aggasztó jelek is. Egyrészt a forgalom felfelé nem tűnik meggyőzőnek, másrészt a szektoron belül is jelentős eltérések bukkannak fel, és rengeteg részvény van, amely már leszakadt a trendről hosszabb távon is. A technikai elemzés segítségével megmutatunk három - három olyan ismert részvényt, amelyek esetén a relatív erő tombol, illetve szinte teljesen hiányzik.

Párhuzamos világ épül: új típusú gazdaság  születik, teljes átalakulás várható

Párhuzamos világ épül: új típusú gazdaság születik, teljes átalakulás várható

Októberben érdekes és elgondolkodtató bejelentés látott napvilágot, a Facebook nevet vált és Meta néven, megváltozott fókusszal folytatja tevékenységét. Vajon miért vált ekkorát ez a hatalmas pénztermelő gépezet? Miért foglalkozik az ott dolgozók nagy része a virtuális világhoz kapcsolódó fejlesztésekkel? Miért fejlesztenek architektúrát termék helyett? Miért toboroz 10 000 új munkaerőt csak Európában, hogy felépítsenek egy univerzumot? Ezeket a kérdéseket járom körül, időnként elszakadva a konvencionális gondolkodástól.

Utópisztikus metaverzumot épít a Facebook nagy kihívója

Utópisztikus metaverzumot épít a Facebook nagy kihívója

A Niantic kiterjesztett valóság (AR) platform - amely a Pokemon Go-t is fejleszti - 300 millió dollár tőkét vont be a Coatue technológiai befektetési alaptól, amely 9 milliárd dollárra értékelte a céget. A Niantic a forrást egy kiterjesztett valóságon alapuló metaverzum megalkotására fogja felhasználni.

Virtuális párhuzamos világba költözünk, ha valóra válik Mark Zuckerberg álma

Virtuális párhuzamos világba költözünk, ha valóra válik Mark Zuckerberg álma

Amióta Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a Facebook jövőjét a metaverzumban képzeli el, és ennek megfelelően újrabrandelte a cégét, vállalatok tucatjai vágtak bele a metaverzum-bizniszbe. A Microsoft, az Nvidia és még számos techcég jelentette be, hogy ezentúl egy metaverzum kiépítésébe kezd majd, amitől teljes paradigmaváltást várnak az online térben.

Nagy győzelmet aratott az EU a Google felett - Reagált a cég

Nagy győzelmet aratott az EU a Google felett - Reagált a cég

A Google szerdán elvesztette a 2,42 milliárd eurós európai trösztellenes döntéssel szembeni fellebbezését, ami jelentős győzelmet jelentett Margrethe Vestager, a blokk versenyjogi vezetője számára a három jelentős bírósági döntés közül az elsőben, amely megerősíti az EU törekvését a nagy technológiai vállalatok szabályozására.

Bizalmatlanság és elkaszált világmegváltó tervek: ezt tudja a Facebook a pénzügyekben

Bizalmatlanság és elkaszált világmegváltó tervek: ezt tudja a Facebook a pénzügyekben

Régi terv a Facebooknál, hogy mindennapi pénzügyeink intézésre is használhassuk, de a Facebook Pay brand alatt futó pénzküldési szolgáltatásai még csak az USA-ban elérhetők. Sokadszorra próbálkozik kriptovaluta-projektjével is a techég, ebbe most új köntösben és kevésbé ambiciózus formában készül ismét belevágni. A Facebooknak az adatkezelési visszaélések miatt megrendült felhasználó bizalmat is vissza kell szereznie.

Megvan a Facebook új neve!

Megvan a Facebook új neve!

Bejelentette a Facebook, mi lesz az új neve a vállaltnak: Meta. Ezzel szeretnék jobban kihangsúlyozni a társaság virtuális világban tett fejlesztéseit - számol be a hírről a Reuters.

Súlyos csapás az Apple-től - Egyelőre nem fáj a Twitternek

Súlyos csapás az Apple-től - Egyelőre nem fáj a Twitternek

A Twitter gyorsjelentésében leginkább arra figyeltek a piaci szereplők, hogy mennyire hatottak negatívan az Apple által bevezetett adatvédelmi változtatások. Szemben a Snap-pel vagy a Facebookkal, a Twitternél mérsékeltek voltak a hatások, a vállalat bevétele több mint harmadával emelkedett.

Nagy változás jön hamarosan a Facebooknál, már a metaverzumra készül a közösségi óriás

Nagy változás jön hamarosan a Facebooknál, már a metaverzumra készül a közösségi óriás

Felemásra sikerültek a Facebook harmadik negyedéves számai és a kilátásokkal kapcsolatban is nagy a bizonytalanság a menedzsment szerint, ennek ellenére a részvények árfolyama emelkedett az eredmények publikálását követően, amiben szerepe lehetett annak, hogy újabb, masszív saját részvény vásárlásokat jelentett be a vállalat. Hozzá kell tenni, hogy a gyorsjelentés eltörpülhet a befektetők szemében az elmúlt hetekben kibontakozni látszó botrány közepette, amiket az exdolgozók szivárogtatásai indítottak el.

A héten kiderül, hogy fogy az iPhone 13 és hogy menekülnek-e már az emberek a Facebookról

A héten kiderül, hogy fogy az iPhone 13 és hogy menekülnek-e már az emberek a Facebookról

Megkezdődik a héten a harmadik negyedéves jelentési szezon az amerikai internetes óriásoknál, a sort a Facebook kezdi ma, a tőzsdék zárását követően. Érdemes figyelni a befektetőknek, hiszen a múltbeli példák alapján akár jelentős árfolyammozgásokat is hozhatnak a negyedéves jelentések, amennyiben az elemzői várakozásoktól jelentősen eltérnek, vagy a menedzsment meglepő kilátásokat fogalmaz meg. Összeszedtük, hogy mire kell figyelni most a héten jelentő öt technológiai óriás, a Facebook, az Alphabet, a Microsoft, az Apple és az Amazon gyorsjelentésében.

Szülői engedélyhez kötné a facebookozást Ausztrália

Szülői engedélyhez kötné a facebookozást Ausztrália

Egy újonnan benyújtott törvényjavaslat szerint Ausztráliában nem használhatnák a közösségi médiát a 16 éven aluliak, csak abban az esetben, ha szülői engedélyt kapnak rá – számol be a hírről a CNN.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.