flotta

A turizmushoz tartoznak – ennek elismeréséért küzdenek az autókölcsönző cégek

A turizmushoz tartoznak – ennek elismeréséért küzdenek az autókölcsönző cégek

Az idei évre visszatekintve kevesen lepődnek meg azon, hogy hatalmas veszteségeket könyvelhettek el a rent-a-car cégek. A piac egyik legnagyobb szereplője, az Avis Magyarország például 65%-os visszaesést szenvedett el, a zászlóshajónak számító repülőtéri irodájuk zuhant be a legjobban. A cégnél a flotta átalakításában, a tartós bérletekben és az iparági átsorolásban látják a kiutat.

Érdekel, hogyan cserélnek gazdát a kifutó cégautók Magyarországon?

A magyar autóállomány folyamatosan bővül, amiben továbbra is a használtautó-piac játszik domináns szerepet. Mivel a 2008-as válság után évről-évre a céges autóvásárlások uralták az újautók piacát, most alig van olyan "fiatal" használt autó az országban, amely korábban nem cégautó volt. Lássuk, mit érdemes tudni a kifutó flottaautók értékesítéséről: körülbelül hány céges autó van ma Magyarországon és ezek jellemzően hogyan cserélnek gazdát?

Áldását adta a GVH: elkelnek az MKB lízinges autói

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az ALD Automotive közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az MKB-Euroleasing Autópark felett - írja a GVH közleményében. Az ALD Automotive még januárban döntött a vásárlásról, az autópark teljes flottája a 9400 gépjárműből áll.

Egy flotta, egyetlen kölcsönzőnek

A Ford és a Hertz immár harmadik alkalommal, 50 éve, 10 éve és most kínál egy különleges flottát az amerikai ügyfeleinek a Mustang GTH formájában. A csak és kizárólag a kölcsönző számára készített 140 db-os flotta sok mindenben eltér a bárki számára megvásárolható kivitelektől, nem feltétlenül jó értelemben.

Ennyi a dízelbotrány hatása az árakra

Már fél év is eltelt a VW konszern márkáit érintő dízel botrány kirobbanása óta, ami már elegendő idő ahhoz, hogy a piac is beárazza ennek hatását, és kialakuljon az érintett modellek új másodpiaci ára, avagy maradványértéke. Mivel az anyavállalat Németországban bejelentette, hogy lízingcége kénytelen volt átértékelni a teljes érintett portfólióját, a Portfolio megvizsgálta, hogy Európában és Magyarországon is milyen árváltozások következtek be.

Készülhetnek az autósok, beüzemelik a fix traffipaxokat!

Ahogy korábban is ígérték, az ORFK két héttel az indulás előtt bejelentette, mikortól működnek élesben büntetéseket is kiszabva a fix telepítésű sebességmérő és más szabálysértéseket is lefülelő berendezések.

Nem lesz több Avensis

A mostani, tavaly felfrissített sorozat kifutását követően nem készít új változatot a Toyota az Avensis modellből. A Fleet News értesülései szerint a márka különböző hibrid modelljeivel akarja helyettesíteni a klasszikus üzleti limuzint és kombit.

Ez is kötelező lesz minden autóban

Az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) és a közutak biztonságával foglakozó intézet (IIHS) bejelentette, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötöttek 20 autógyártóval, melyek az amerikai piac 99%-át lefedik. Ennek értelmében 2022-től gyakorlatilag minden személyautóban és könnyű haszonjárműben szériafelszerelés lesz az automatikus vészfék.

Még nem i, de majdnem - BMW 225xe

Régen minden egyes márkanévhez szigorúan tartozott egy arculat, egy filozófia, egy stílus. Nem véletlen, hogy sok esetben a magyar nyelvben ilyen eredetű tulajdonnevek váltak köznévvé. A ma autói esetében ez egyre kevésbé igaz, a BMW 225xe alig tartalmaz a márka által régebben képviselt elveket, mégis érdemes rá figyelni.

Lesz rajta visszapillantó! - Tesla Model 3

Ugyan még két hét van a Tesla harmadik, és nem véletlenül Model 3-nak nevezett autójának bemutatójáig - március 31-éig -, egy valami már most kiderült róla!

Ritmo lesz a következő? - Fiat Tipo

Immár Magyarországra is megérkezett a Fiat racionális autója, amelynek nem kisebb a feladata, mint a kategória vezetői közé sorolja a gyártóját. Az első benyomások és az ára alapján erre van esélye.

Ez még hathengeres - BMW 330d Touring xDrive

Régebben, ha nem is volt magától értetődő, elég nagy volt az esély arra, hogy egy BMW-ben hathengeres motor legyen. Ma a méretcsökkentés időszakában erre egyre kisebb az esély, ezért minden olyan darabot meg kell becsülni, ami még a "régi iskolát" képviseli. Ilyen a most kipróbált 330d is, ami ráadásul egy xDrive-val is ellátott kombi volt.

Négy láb jó, két láb rossz? - Ez az összkerék-hajtás értelme

Szinte minden autógyár életében vagy egy korszak, amikor az összkerék-hajtású a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap egyes, vagy közel az összes modelljében. Ennek nem utolsó sorban piacpolitikai okai vannak, amikor a technológiaváltás lehetővé teszi, és nem túl jelentős ráfordítással integrálhatnak ilyen rendszereket, amik révén olyan földrajzi területeken is erősíthetik pozícióikat, ahol korábban hátrányban voltak. De valójában ennyire fontos, ilyen sokat ér az összkerék-hajtás? A Portfolio a Ford és egy tanpálya segítségével járt utána a kérdésnek.

Az interneten keresik, de üzletben veszik a gumikat

A magyar gumiabroncs vásárlók több mint fele még mindig kereskedőknél vásárol abroncsot, azonban az online értékesítés térhódítása folyamatosan nő. Európában a vevők mintegy 9,5%-a már online vesz autójára gumiabroncsot, Magyarországon ez a szám pedig a 10%-ot is eléri. Egyre nagyobb a szerepe az internetnek a vásárlás előtti tájékozódásban, a márka, a kereskedő, a szerviz kiválasztásában.

Lakatlan sziget - Lexus RX 450h

Európában - azon belül pedig Magyarországon különösen - sokáig az RX-nek köszönhette a Lexus a népszerűségét, ez volt a márka húzómodellje, de tavaly leszorította kisebb testvére, az NX. Több mint kétszer annyi fogyott belőle, mint a modellváltáson áteső RX-ből. Hogy milyen lett az új, erre kereste a választ a Portfolio.

Még kevesebbet kell cipekedni

A hazai, napi fogyasztási cikkek on-line kiskereskedelmének egyik meghatározója egy nagy, brit hátterű kereskedelmi lánc, mely ennek érdekében jelentős járműflottát üzemeltet. A három évvel ezelőtti indulástól Mercedes-Benz Sprinterekkel végezték a házhozszállítást, de az anyacég által a régióra kötött beszállítói megállapodás részeként most már Iveco Daily-k is kiegészítik a járműparkot.

Meg fog változni a parkolási rendelet!

A főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI megkeresésére reagálva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.