forint

Rég nem volt ekkora támadás alatt a forint, ezért nem lehetett bátrabb az MNB

Rég nem volt ekkora támadás alatt a forint, ezért nem lehetett bátrabb az MNB

Régóta nem látott támadásba lendültek az utóbbi napokban a forint ellen a befektetők – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szokásos ábrakészletéből. Egyértelműen ez indokolta azt, hogy a jegybank a várakozásokkal és a korábbi kommunikációjával ellentétben mégsem gyorsított a kamatvágások tempóján. Kérdés, meddig tarthat ki a magyar deviza most kapott lendülete, hiszen az MNB-n kívül álló tényezők tartogathatnak még izgalmakat.

Ugrik a forint a meglepő jegybanki lépésre!

Ugrik a forint a meglepő jegybanki lépésre!

Érezhető gyengüléssel kezdte a forint a hetet miután a csütörtöki EU-csúcs előtt fokozódik a feszültség. A hírek szerint az uniós állam- és kormányfők akár gazdasági szankciókra is készek Magyarország ellen, amennyiben Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást. A hír hallatán a forint 390-ig esett az euróval szemben, amire ősz óta nem volt példa. Kedden aztán az MNB vártnál óvatosabb kamatcsökkentése fordította meg az irányt, így ismét erősödik a magyar deviza.

Estére sem kapott erőre a forint

Estére sem kapott erőre a forint

A forint további gyengülésével fenyeget az a vasárnap esti hír, mely szerint az Európai Bizottság komoly gazdasági és piaci támadásra készülhet Magyarország ellen, amennyiben a csütörtöki uniós csúcson Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást. Egyértelműen ez az információ uralta ma a devizapiacot és okozza a forint alulteljesítését, délre egészen a 390-es szintig emelkedett az euró jegyzése, de estig is csak 389,5-ig tudott korrigálni az árfolyam.

Kritikus szinten a forint – Meddig tarthat még a gyengülés?

Kritikus szinten a forint – Meddig tarthat még a gyengülés?

Múlt hét végén rövid időre úgy tűnt, hogy megmenekülhet a forint, a vasárnapi brüsszeli fenyegetés hírére azonban újabb pofont kapott a magyar deviza, és egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Jelenleg egy kritikus szinten mozog az árfolyam, éppen ezért megnéztük, hogy meddig tarthat még a forint vesszőfutása.

Sebességet válthat az MNB, de mi lesz így a forinttal?

Sebességet válthat az MNB, de mi lesz így a forinttal?

A piac már szinte biztosra veszi, hogy kedden az eddigi 75 bázispontról 100-ra gyorsítja a kamatcsökkentések ütemét az MNB Monetáris Tanácsa. A múlt héten már Virág Barnabás alelnök is erős üzenetet küldött a piacnak ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a fokozódó kamatvágási várakozások már eddig is megviselték a forintot, kérdés, mi lesz, ha be is váltja ezt a jegybank.

Nagyot ütöttek a forinton, új mélyponton járt az árfolyam

Nagyot ütöttek a forinton, új mélyponton járt az árfolyam

Pénteken újra gyengült a hazai fizetőeszköz, az euróval szembeni jegyzések a 388-as szint felett is jártak, igaz a nap végére volt egy visszahúzás. A forintbefektetők hangulatát ezekben a napokban egyértelműen a hazai fejlemények, a hitelek referenciakamatának esetleges lecserélése, a 2024-es hiánycél emelése és a brüsszeli viták körüli fordulatok befolyásolták, és így lehet ez a jövő héten is, amikor érkezik az MNB kamatdöntése kedden, ahol akár gyorsíthat is a jegybank az eddigi kamatvágási tempón.

Ugrott a forint az MNB-s visszaszólásra és a kormányzati fordulat hírére

Ugrott a forint az MNB-s visszaszólásra és a kormányzati fordulat hírére

Az elmúlt napokban jelentősen gyengült a forint több fundamentális és technikai ok együtteseként, köztük arra, hogy a kormány felvetette: lecserélnék a hitelek referenciakamatát, ami érdemi kamatcsökkentéssel érne fel, és amelyre csütörtöki cikkükben élesen visszaszóltak az MNB ügyvezető igazgatói, téves útnak, a monetáris politikába való beavatkozásnak nevezve az ötletet. Erre a forint rögtön erősödni kezdett a háromhavi mélypontjáról, ami egybe esett azokkal az értesülésekkel, hogy a magyar kormány újabb fordulatot jelzett az ukrajnai támogatási program ügyében, beállva a sorba. Később ezt a hírt a kormány kategorikusan cáfolta. Aztán a nemzetgazdasági tárca államtitkára az MNB-s cikkre gyorsan reagált, lesöpörve a jegybanki kritikákat és azt vázolta, hogy az egyeztetések után érdemben csökkenhet majd az új hitelek kamata. Ez, illetve az EKB kamatdöntés, és az amerikai adatok együtt a délutáni órákban hullámzó kereskedést okoztak, az euró jegyzései 385 körül maradtak.

Új mélypontra ütötték a forintot!

Új mélypontra ütötték a forintot!

A keddi határozott gyengülés után szerdán próbált visszaerősödni a forint az euróval szemben, amit segített volna a kedvező külpiaci hangulat és a dollár gyengülése is, de a gyakorlatban ez mégsem történt meg, és a kora esti órákra új háromhavi mélypontra ütötték 387 feletti árfolyam mellett. A dollár árfolyama 355 fölé lendült. A forint esésében a tegnap is ismert okok (élénkülő jegybanki kamatcsökkentési várakozások, kormányzati tervek a vállalati és lakossági hitelállomány és új hitelek referenciakamatának változtatására, kitört a háromszögből az árfolyam) mellett az is szerepet játszhat, hogy a mai szlovák-ukrán megállapodás alapján egyedül maradhat Magyarország az EU-tagok között abban, hogy továbbra is ellenzi az ukrajnai támogatási programot a közös uniós költségvetésből, ami befektetői szempontból is nyugtalanító lehet.

Háromhavi mélypontra ütötték a forintot!

Háromhavi mélypontra ütötték a forintot!

A keddi kereskedésben ismét esett a forint, és a délutáni-kora esti órákban euró jegyzése 386 fölé lendült, így egyértelműen kitört az árfolyam abból a háromszögből, amelyre napok óta felhívtuk a figyelmet, és egyúttal új háromhavi mélypontra esett a forint. Az esésben az élénkülő magyar jegybanki kamatvágási várakozások mellett annak is szerepe lehet, hogy amint a Portfolio megírta: a kormány a vállalati és lakossági hitelek referenciakamatában változtatást mérlegel, amire már tegnap gyorsan reagált az S&P hitelminősítő. Emellett az is hozzájárulhatott a forint eséséhez, hogy az ukrajnai támogatási program körül is komoly feszültségek húzódnak, amelyek akár a Magyarországgal szembeni 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárásban a továbblépéshez is elvezethetnek. Közben belendült a dollár a nemzetközi piacokon, ami szintén kedvezőtlen most a forintnak, akárcsak a többi régiós devizának.

Új idei mélypontján van a forint

Új idei mélypontján van a forint

A múlt héten kitöréssel próbálkozott az euró-forint árfolyam, de elsőre megmenekült a magyar deviza a további gyengüléstől. Viszont továbbra is a kulcsszint körül ingadozik a jegyzés, vagyis korai lenne hátra dőlni. Főként úgy, hogy kora délután már idei mélypontjára gyengült a magyar deviza.

Épp most dől el a forint sorsa

Épp most dől el a forint sorsa

Az elmúlt napok forintgyengülése után pénteken délelőtt tovább esés alakult ki 384 közelébe az euróval szemben, így a jelek szerint kitört a forint abból a háromszögből, amelyre már keddi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, és ami a tankönyv szerint akár nagyobb forintesést is hozhat. Az egyik kiváltó tényező a mozgás mögött az MNB azon szerdai üzenete lehetett, hogy az eddigi 75 bázispontról felgyorsíthatja a havi kamatvágási tempót 100 bázispontosra, tegnap az Európai Parlamentben született egy kritikus állásfoglalás a magyar jogállamiság helyzetéről, ami nyomást helyez a két másik uniós intézményre, aztán ma reggel Orbán Viktor kormányfő azt üzente, hogy idén a gazdasági növekedés felpörgetése a fő cél, amelyhez a kamatvágások is segíthetnek, miközben egyelőre nem várható további brüsszeli feltételek teljesítése, így zárolva maradhat az EU-pénzek fennmaradó része. A délelőtt második felében, kora délután azonban visszaerősödött a forint, az euró jegyzései 383 alá buktak.

Rossz formában van a forint

Rossz formában van a forint

Szerdán a kamatcsökkentés gyorsításáról szóló hírekre gyengült a forint az euróval szemben, majd teljesen visszaerősödött a nap végére, aztán csütörtökön délelőtt 380-ról ismét 382-ig esett az EU-pénzekkel, és az uniós vitákkal kapcsolatos kormányifós, illetve EP-beli fejlemények mellett. Ez azt jelenti, hogy egy háromszögből való kitörés szélén táncol a magyar fizetőeszköz.

Kínzó dilemma előtt a jegybank

Kínzó dilemma előtt a jegybank

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, melynek első részében arról volt szó, hogy a vártnál gyorsabban csillapodó inflációs kép arra késztetheti a jegybankot, hogy az eddiginél gyorsabban csökkentse az alapkamatot, ami aggodalomra adhat okot a forint árfolyama tekintetében. A témáról Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. A műsor második részében az elmúlt időszakban igencsak elszállt uránárakról volt szó, ezzel kapcsolatban Mohos Kristóf, lapunk részvényelemzője volt a vendégünk.

Kéthetes mélypontjáról kapaszkodik a forint

Kéthetes mélypontjáról kapaszkodik a forint

Szerda délelőtt Virág Barnabás MNB-alelnök arról beszélt, hogy az eddigi 75 bázispontos kamatcsökkentési ütem után akár egy nagyobb, 100 bázispontos vágás is szóba kerülhet a január végi kamatdöntő ülésen. A hírre a forint hirtelen gyengülni kezdett, és az euró jegyzései átlépték felfelé a 382-es szintet. Ez azt jelenti, hogy kéthetes mélypontra bukott a forint. Kora este innen 381-es szint alá kapaszkodott a forint.

A világ élvonalába ugrott a magyar kamat, vakarhatják a fejüket az MNB-ben

A világ élvonalába ugrott a magyar kamat, vakarhatják a fejüket az MNB-ben

A decemberben 5,5 százalékra csökkenő magyar infláció mellett a visszatekintő reálkamatunk 2006 óta nem látott szintre emelkedett. Így egyre több elemző szerint nyílhat meg a tér egy nagyobb kamatcsökkentésre az MNB Monetáris Tanácsának következő ülésén. Szerdán az MNB alelnöke is elég egyértelmű utalást tett arra, hogy megfontolják az átmeneti gyorsítást. Egy gyorsuló lazítás viszont a forintot szinte biztosan megviselné, ráadásul a nemzetközi hangulat is kezd borúsra fordulni, ami aggaszthatja a jegybankot.

Durranhat az AI-lufi a tőzsdéken

Durranhat az AI-lufi a tőzsdéken

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy komoly fordulat jöhet az amerikai piacokon márciusban, ugyanis kifulladhat a mesterséges intelligencia árfolyamemelő hatása, amely 2023-at meghatározta. Vendégünk volt Jónap Richárd, a Concorde részvénypiaci stratégája. A második részben a forint volt a téma, ugyanis a technikai elemzés szerint a magyar fizetőeszköz árfolyama hamarosan kitörhet, de nem tudni, milyen irányba. Erről Weinhardt Attilát, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.

Tovább birkózik a forint a 380-as szinttel

Tovább birkózik a forint a 380-as szinttel

Immár hetek óta nem tud kimozdulni a 380 körüli tartományból a forint, és egyelőre nem is látszik, mi tudná innen kilendíteni. A dollár erősödni kezdett, ami az egyik ilyen tényező lehetne, ha tartós maradna.

Kritikus hetek előtt áll a forint, nagy mozgás jöhet

Kritikus hetek előtt áll a forint, nagy mozgás jöhet

Mindössze néhány egységre jár a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben attól, hogy kitörjön egy olyan háromszögből, ami már több éve formálódik az árfolyamon. Ha ez a kitörés megtörténik, akkor a technikai elemzés szabályai alapján nagy mozgás jöhet - a kitörés irányába. Bemutatjuk röviden a látványos ábrákat, és néhány tényezőt is említünk, ami kiváltó tényezője lehet a háromszögből kitörésnek.

Nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli holtpontról?

Nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli holtpontról?

Hetek óta nem tud kilendülni a forint a jelenlegi holtpontjáról, a 380 körüli tartományt a következő napokban is elsősorban a nemzetközi hírek hatására hagyhatja el. A múlt heti inflációs adat ismét felerősítheti az eddiginél nagyobb kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat, ami negatív a magyar deviza szempontjából.

Úgy kiköltekezett a kormány, hogy három és fél éve nem volt ilyen kevés pénze

Úgy kiköltekezett a kormány, hogy három és fél éve nem volt ilyen kevés pénze

Decemberben 1528,4 milliárd forintra esett vissza a központi kormányzat likvid betéteinek állománya, ennél alacsonyabb összeg utoljára 2020 nyarán volt a kormány jegybanknál vezetett számláján – derül ki az MNB előzetes statisztikai mérlegéből. Ráadásul egy ennél is régebbi csúcsot is megdöntött a statisztika, ugyanis 2016 óta először fordult elő, hogy több legyen a kormány devizabetéteinek állománya, mint a forintban fennálló likvid tartalék.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.