forint

Elakadt a forint menetelése, nincs új többhavi csúcs

Elakadt a forint menetelése, nincs új többhavi csúcs

Bár megpróbálkozott vele, de végül nem tudott új többhavi csúcsra erősödni a forint az euróval és a dollárral szemben a hétfői kereskedésben, és közben az euró sem tudott tovább menetelni a dollárral szemben.

Lassan a 340-et veheti célba a forint

Lassan a 340-et veheti célba a forint

Újabb minimális erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, ahol viszont már könnyen elakadhat a magyar deviza erősödése. Egyelőre minden azon múlik, kitart-e a jó nemzetközi hangulat, egyelőre optimistának tűnnek a befektetők a gazdaság kilábalásával kapcsolatban.

Most próbál újabb lendületet venni a forint a nagy menetelés után

Most próbál újabb lendületet venni a forint a nagy menetelés után

Pénteken erősödött a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni a 345-ös szinttől az utóbbi hetek jelentős erősödése után. Közben a dollár a vártnál sokkal erősebb munkaerőpiaci adat hatására sem tudott igazán erősödni.

Merkelék nagy bejelentése óta látványosan menetel az euró, elakadt a forint lendülete

Merkelék nagy bejelentése óta látványosan menetel az euró, elakadt a forint lendülete

Közel 4%-ot erősödött az euró a dollárral szemben azóta, hogy május 18-án elkezdtek szivárogni az első hírek, majd a tényleges bejelentés is megjött a történelmi jelentőségű német-francia javaslatról a közös uniós adósságkibocsátásra. Ez ugyanis a közös fiskális politika nagyobb jelentőségére is utal az EU-ban, ez pedig növeli a befektetők bizonyosságát arról, hogy az eurózóna fennmarad, sőt megerősödve kerül ki a mostani vírusválságból. Ez a javuló kockázati étvágy, illetve a korábban gondoltnál talán kisebb régiós recesszió is szerepet játszik abban, hogy a forint is meglódult az euróval szemben, igaz mára úgy tűnik, kifulladt a lendülete.

Ellenáll a forint, nem adja fel az erősödést

Ellenáll a forint, nem adja fel az erősödést

A múlt héten látott erősödés a pünkösdi ünnepen is folytatódott a forint piacán, kedd reggel azonban kis megtorpanás látszik, 345 körül egy kis pihenőt tart a magyar deviza. Nem csak a forint, hanem a régiós devizák is kicsattanó erőben vannak, és az euró is nagy menetelésen van túl.

Szép csendben szárnyal a forint, amíg mi pihenünk

Szép csendben szárnyal a forint, amíg mi pihenünk

Folytatja múlt héten kezdett erősödését a forint pünkösdhétfőn is, már 345 alatt járunk az euróval szemben. A sikeres kitörés után várható volt, hogy további tér nyílik meg az erősödésre, ezt látjuk most az alacsony likviditású kereskedésben.

Nagyot megy ma a forint - Itt a kitörés?

Nagyot megy ma a forint - Itt a kitörés?

Reggel még 350 közelében járt a forint, majd a nap második felére 348 alá erősödött vissza, amivel végre van esélye az erős támaszt letörni. Közben az euró is nagyot megy a dollárral szemben.

Nem tágítanak a forintot támadó spekulánsok – De akkor mitől erősödik?

Nem tágítanak a forintot támadó spekulánsok – De akkor mitől erősödik?

Az utóbbi egy hónapban is alig csökkent a külföldi befektetők forint elleni spekulatív pozíciója – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Ennek ellenére a magyar deviza felülteljesítette a régiós versenytársait, stabilan 350 környékére erősödött az euróval szemben. Ennek oka elsősorban az, hogy már nem a magyar alapkamat a legalacsonyabb, miközben az MNB emelt a rövid kamatokon, a régió többi jegybankja éppen ellenkező utat járt be.

350 fölé gyengült a forint Nagy Márton távozásának hírére

350 fölé gyengült a forint Nagy Márton távozásának hírére

Napok óta már nem a 350-es lélektani szinttel, hanem alatta a 348-as technikai támasszal küzd a forint, továbbra sem tudta egyértelműen átvinni. Egyelőre ma reggel is ez a küzdelem folytatódik, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az erősödés kifulladása után egy kis visszapattanás is benne van a pakliban.

Újra nekifut a forint a falnak, hátha át tudja törni

Újra nekifut a forint a falnak, hátha át tudja törni

A múlt heti sikertelen kitörés után megint 350 felett jár a forint az euróval szemben, de láthattuk azt is, hogy a 350 legfeljebb lélektanilag fontos szint, valójában 348 körül van az erős támasz az árfolyamban. Egyelőre nem látunk arra utaló jeleket, hogy innen egyhamar ki tudna törni a magyar deviza, ehhez valószínűleg erősebb pozitív impulzusra lenne szüksége.

Erősödéssel kezd a forint, megint megpróbálkozhat a betonfallal

Erősödéssel kezd a forint, megint megpróbálkozhat a betonfallal

Kis erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben amellett, hogy az európai tőzsdéken is jobb kicsit a hangulat. Az euró jegyzése a 350-es szint közelében jár, a fontos technikai szint 348-nál húzódik, így arra lesz érdemes figyelni a héten. Az Európai Bizottság szerdán jelenti be a német-francia 500 milliárd eurós helyreállítási alapra vonatkozó javaslat alapján a saját javaslatát, és ha olyan terv jön ki, ami elfogadhatónak tűnik akár az ellentábor „négy fukar” csoportjának is, az az eurót akár jelentősen erősítheti majd a rákövetkező időszakban.

Estére kapcsolt igazán csak esésbe a forint a romló hangulatban

Estére kapcsolt igazán csak esésbe a forint a romló hangulatban

Este már felhívtuk rá a figyelmet, hogy kulcsfontosságú szinten billeg a forint az euróval szemben és ha lefelé átjut a 348-as szinten, akkor akár 340 közelébe is erősödhet, de a péntek délelőtti fejlemények alapján úgy tűnik: a másik irányba dőlt el a kérdés. Esni kezdett ugyanis a forint a kéthavi csúcsról, illetve erről a 348-as fontos technikai szintről.

Szép csendben kéthavi csúcsra kapaszkodott a forint

Szép csendben kéthavi csúcsra kapaszkodott a forint

Hétfő reggel még 355 közelében mozgott a forint az euróval szemben, aztán minden kereskedési napon erősödött és csütörtök estére 348-ig jutott,ami kéthavi csúcsot jelent. Ez egy nagyon fontos technikai szint is és ha ezen sikerül átjutnia a forintnak, akkor lefelé akár a 340-341-es tartományig is menetelhet.

Hatalmas fordulatot hajtott végre az MNB – De mire volt ez elég?

Hatalmas fordulatot hajtott végre az MNB – De mire volt ez elég?

Eltelt néhány hét azóta, hogy az MNB több lépésben átalakította eszköztárát, egyelőre nem valósultak meg a félelmek a jegybank lépéseivel kapcsolatban. A forint hirtelen gyengülése megállt, és az eszközvásárlás hatására a hosszú hozamok is csökkenni kezdtek a megemelt kibocsátás mellett is. Vagyis egyelőre a legtöbb dolog úgy sült el, ahogy az MNB szerette volna.

350-nél kezdi reggel a forint, csak egy hajszál kellene az áttöréshez

350-nél kezdi reggel a forint, csak egy hajszál kellene az áttöréshez

A keddi erősödés után szerda reggel 350-nél kezd a forint az euróval szemben, vagyis megint a régóta kerülgetett lélektani szintet támadja, melyről korábban többször visszapattant. Kérdés, hogy most is megakad-e a forint erősödése, ha sikerül áttörnie a határt, akkor megnyílhat a tér a további erősödésre.

Erősödik a forint az euróval szemben, már a 353-hoz közelít

Erősödik a forint az euróval szemben, már a 353-hoz közelít

Minimális erősödésben volt hétfő reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is 355 körül jár a jegyzés, vagyis az utóbbi hetekben kiépített 350-360-es sáv közepe határozza meg a hangulatot. Egyelőre a nemzetközi devizapiacon is csendesen indul a hét, a következő napokban viszont jönnek lényeges adatok, melyek befolyásolhatják a hangulatot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.